Múzeumok éjszakája - Part II.

Végül a Reinoldi- Kirche előtt kóvályogva, a vigaszt nyújtó gyrosomat falva rábukkantam egy jegyárusító sátorra. Azt az irodista csaj nem mondta egyértelműen, hogy még máshol azért kaphatók jegyek! Vettem is, meg egy programfüzetet!

A tervezett 12 programomból 8-at sikerült teljesítenem. A viaszból portrét készítő srácnál nyolcmillióan álltak, gondoltam, majd később, na addigra még többen lettek; a viaszból kézlenyomat készítésről meg lemaradtam és a városvezető körútra való várakozóhelyet meg egyszerűen csak nem találtam meg :)

Megnéztem az Adelturm-ot, ami a régi városfal egyik épségben megmaradt tornya. Ennek a terén főleg középkori ruhába öltözött emberkék rohangáltak, lehetett íjászkodni, renesszánszkori kajákat enni, meg vmit kovácsoltak is. És ilyen nap és felhő (?) mászkált a gyerekek nagy örömére.

Egy későbbi vezetés során megtudtam, hogy a régi Dortmund falát nem a harcok és a háborúk rombolták le, hanem a város lakói: egy modern várost akartak, már akkor is.
Ezután kicsit körülményes úton eljutottam a régi Brauereihoz (sörfőzde),  ami a dortmundi nyócker szívében lapul. Míg eljutottam a sörfőzdégi csak törökökkel futottam össze. A sörfőzdében egy izgalmas vezetésre készültem. De tévedtem. Egy olyan hapsi tartotta, aki nagyon gyorsan és artikulálatlanul, orrhangon beszélt. Az elején még próbáltam figyelni, kb. negyed órán keresztül az egyik látogatótársam hovatartozásáról beszéltek, hogy arra mi minden van - kit érdekel, nem ezért jöttünk. Aztán mikor egy max. 9 nm-es helyre zsúfoltatott be 40 embert, úgy voltam vele, nem érdekel. De nem csak én voltam így ezzel: a csoport kb. negyede szintén saját kezébe vette az irányítást és önállóan fedezte fel a múzeumot. Érdekes dolgok voltak kitéve, ha még egy jó vezető is lett volna, akkor príma az egész. Azt azért megtudtam, hogy a dortmundi Union sör nagyon nagy szám volt, a tengerentúlon is.

Vissza a belvárosi programokhoz egy régi Oldie-busszal mentem, pedig nem állt szándékomban. Különjáratok egyike volt ez a busz. (Hajni, ha lett volna nálam ropi, akkor már tuti vízszintesben lettem volna.) A buszvezető elég "fittipaldi"-san vezetett, mikor leszálltam, mélyeket kellett lélegeznem, hogy le ne rókázzam az előttem tötyögő bácsikát.

Utam ezután a RWE toronyhoz vezetett. Ez Dortmund legmagasabb irodaháza, aminek most fel lehetett menni a legfelső emeletére. A kilátás pazar volt, és közben rézfúvósok zenéltek komoly és kevésbé komoly műveket. Nagyon hangulatos volt.

Éjszaka így van kivilágítva a torony. (Ki fejti meg, mit jelez?)

Mikor kijöttem, már elég cidris volt az idő. Igyekeztem egy Sinatra revüre. Jó volt, főleg, hogy melegben voltam és ültem. :) De a koncertke is nagyon jó volt. Mikor véget ért, már 9 volt. Én eléggé fáztam és egyedül voltam, de még sok mindent meg akartam nézni. A Borusseum következett. Ez az egyik focistadionja Dortmundnak (Westfalenparkos képeken láthattátok már). Egy vezetés volt a programban megjelölve. Mikor odaértem, akkor egy külön kis papíron olvastam, hogy "kivéve 22-23h". Ezt nem tüntették fel a programfüzetben. Így csak a méhecske színű serlegekkel, Fan Clubbos anyagokkal, történelmi eseményekkel  teli kiállítást néztem végig. (focirajongóknak ajánlatos hely) Nekem ez a patch work ágytakaró tetszett a legjobban. ;)

Ekkor már a térdeim nem igen bírták a hideget, de már csak az U volt hátra. 23h-kor volt az utolsó vezetés, amit időben el is értem. Egy nagyon jó vezető hölgy volt, rengeteg info-t és érdekességet mesélt arról, mennyire akarták és mit a régi Union Brauerei helyére. Az U még mindig nincs teljes egészében kész, de már látogatható, vannak benne ideiglenes kiállítások. Ami pedig nagyon aranyos és egyedivé teszi. Minden egészkor galambok jelennek meg az U alatti LED-eken. Ha szürke galambok vannak ott, az azt jelenti, hogy hétköznap van és egész, ha pedig fehér galambok, akkor szünnap és egész. :)

A vonatom indulásáig volt még egy órám. Picit mászkáltam a lampionokkal megvilágított Reinoldi-Kirche előtti téren, illetve csöveztem Hauptbahnhof aluljárójában.

Aztán mikor 3/4 1kor sétáltam haza, örültem, hogy nem a belvárosban lakom. Olyan csendes és nyugodt volt minden.

És végezetül, Ildi, találtam neked egy Brinkmann dokit, íme. :) (A programfüzet elején mosolygott rám :) )
Csóközön és ölelés mindenkinek!