Mese Süleymanról, a belső könnyekről és a meleg radiátorról

Egyszer régen, tán több tíz éve is már  érkezhetett Németországba az a török család, akinek egyik leszármazottja a negyedikes Süleyman. Süleyman szülei már tudnak németül, és gyerekeiknek valószínűsíthetően már anyanyelvük lett a német. Süleyman GU (Gesammtunterricht= közös tanítás) gyerek, ami annyit jelent, hogy gyógypedagógiai iskolába kéne járnia. Azonban kb. azontájt, mikor Süleyman ősei német honba érkeztek, gondolta ki a német oktatáspolitika, hogy a fejlesztésre szoruló gyerekeket a rendes iskolákba, a korcsoportjuknak megfelelő osztályba integrálják, és az elszegregált gyógypedagógiai nevelésüket ezzel kiváltják. Így került Süleyman, ikertestvérei társaságában a Sonnenschule-ba. Süleymanék hármasikrekként jöttek a világra. A születésükkor azonban probléma lépett fel, így Süleyman és Salim szellemileg, harmadik testvérük pedig inkább nyelvileg lett visszamaradott. Süleyman jelenleg 2. osztályos szinten teljesít, de együtt lehet kortársaival az integrációs lépéseknek köszönhetően. A mai napon ismét én voltam vele, és fejlesztgettem. Matematikából számítógépes matek feladatokat is megoldhatnak. Ma megpróbáltuk a 3-osoknak megfelelő játékokat megoldani. 1000-es számkörben kellett, egyelőre ábrák alapján eldönteni, mennyi is az annyi. 8 mappából 7-et sikeresen megoldott, és a 8-dikra csupán idő hiányában nem került sor. Süleyman nagyon letört, hogy a 8. mappát nem sikerült megoldanunk, én pedig ujjongtam neki, hogy Süleyman, hisz' 7-et megoldottál. Annyira boldog voltam, hogy mennyire ügyes és okos (és nem miattam). Úgy átöleltem volna!  De csak megsimogattam - többször is - a karját, hogy nekem nehogy szomorkodjon, mert kiválóan teljesített. És belül elejtettem egy könnycseppet.
Második könnycseppemet Justin váltotta ki. Az az elsős kisfiú, akihez szintén fejlesztő pedagógus jár, mert a fél fülére nem hall (róla már meséltem is picit). Ebédhez igyekeztem, és már a bejáratnál jártam, mikor tisztán és érthetően hallom hátulról, hogy "Guten Tag, Frau Molnár!". Az a Justin, aki elsős, és fél fülére egyáltalán nem hall, megjegyezte és érthetően kiejtette a nevem, miközben tanítói erre nem képesek. Hát nem csodálatos érzés?!
Ebéd közben odajött hozzám Lars, egy másodikos kisfiú (Aradi Andi, ha olvasod: számomra tiszta Erik fiad :) ), hogy "mégis hol voltam már az előző hetekben, és miért nem voltam náluk". Mondtam neki, hogy holnap megyek! :) És tényleg megyek.

Visszatérve picit Süleymanra: Frau Göbel annyira el volt ájulva a teljesítményétől, hogy megkért és nagyon szeretné, ha a továbbiakban Süleyman-t fejleszteném hétfő reggelente: átbeszélnénk a Wochenplanját, és hét végén pedig átnéznénk, mit csinált a héten. Irtó jól hangzik, és szívesen csinálnám, úgyhogy csütörtökön, mikor a végleges beosztásomat fogjuk Frau Grothéval átbeszélni, akkor majd kiderül, hogy lesz. De a német nyelvtantól továbbra is viszolygok. :S

És végül a radiátor. Mivel mikor hazaértem, és kb. 20 percet leültem, akkor megelégeltem, hogy jéggé fagytak a kezeim, és lementem Marionhoz reklamálni. Persze nem reklamáltam, csak finoman rákérdeztem, hogy megy-e a fűtés, mert hogy nálam nem. Lényeg: feljött, megvizsgálta, és konstatálta, hogy valóban, nálam nem megy. Majd visszatért egy meleg levegőt fújó szerkezettel (nem jut eszembe a neve :S), és még egyszer megcsavargatta a radiátorom csavargatóját, aztán egyszer csak beindult a keringése. Így lett meleg a szobámban és a fürdőszobában is. Itt a vége fuss el véle.