és elhagyom a Ruhr-vidéket minden kedves, megmosolyogtató, őrjítő, sírós és nevetős percével. Most már várom, mert tudom, hogy nincs már miért itt lennem. Lezártam magamban is ezt az időt, és nagy erővel vetem bele magam az újba, és majd az annál is újabba. Persze, Szarfészek megkönnyíti a helyzetem, hogy örüljek a hazaútnak - de lesz neki meglepetésem, az már biztos; szép stílusos. Édesanya lebeszélt a samponba keverendő szőrtelenítőszerről, illetve, hogy glauber-sót keverjek a vizébe, mert hát amilyen faszfej, feljelent a rendőrségen, és lehet a német rendőrök és igazságügy nem röhögi ki, hanem elkezd utánam nyomozni. Na, a lényeg, hogy ez a para rám is átragadt, így maradt a "saját fegyverével vágjunk vissza" módszer - érlelek már jó pár hónapja egy kinyitott majonézt a konyhában, főleg erre a célra, amivel kedves ketchupos ajándékát fogom honorálni, mellékelve hozzá az én cipős képeimet és egy üzenetet, hogy nem tudtam viszonzás nélkül hagyni az egyedi ajándékát! Bár a bosszúvágyam ennél nagyobb, ha végigpergetem magamban, miket művelt velem. De igyekszem intelligenciával megoldani a dolgot!
Az Osterferienem fantasztikus volt. Nyugat-Németország már a lábam előtt hever, autópályáit tekintve mindenképp. A trip jól sikerült: minden nap más város. A lábunkban van vagy 100 km. Gyönyörű helyeken jártunk, jó volt a hangulat és a rokonlátogatásom is szuperül sikerült. Bocsánat, ha nem részletezem, de már olyan rég is volt, hogy nagyon kell kutakodnom az emlékekben.
Jajj, de jó is lesz már otthon - jó volt a hazai humor, végre! :)
Ja, és igyekszem nem ezzel a bejegyzéssel lezárni a blog-karrierem. Holnap suli és búcsú és ölelések és könnyek... ciao ciao
2011. május 1., vasárnap
2011. április 18., hétfő
Már csak percek kérdése tán
és itt lesznek Krisztáék, juhúúúú!
Főztem, finomat, amit ezer éve nem ettem, és nem is tudom, miért nem jutott eddig eszembe csinálni, mondjuk mikor Éccsanya itt volt... (tejszínes-sajtos csirkemell)
A program a következő: bezabálunk, aztán indulunk Düsseldorfba, de még előtte Dortmund nézőbe. Düsseldorfban lakhatunk Noémiéknél, a kulcsok nálam, remélem nyitják is az ajtókat.
Holnap és azután Düsseldorf. Csütörtökön pedig indulunk a hollandokhoz, pontosabban AMSZTERDAM-ba :) Itt két napot időzünk, hogy amennyire csak lehet, magunkba szívjuk a holland kultúrát ;) Szombat Kölné, ekkor lesz Rajna-parti tavaszi fesztivál is, úh. nem fogunk unatkozni. Vasárnap tervezett a délelőtti "haza"indulás, de ki tudja, mi lesz Köln végkimenetele.
Szóval vasárnap indulunk Mo. irányába, de Nürnbergnél fogunk kikötni: Krisztáék itt megpihennek egyet, én is, mert másnap startolok tovább Stuttgartba, rokonlátogatóba Heinrich bácsiékhoz, Annus néniékhez és Panniékhoz. Az ott létem még nincs megtervezve ennél részletesebben, de pénteken, legkésőbb szombat haza kell jönnöm, hogy visszaadjam a kulcsokat Noémiéknek, akik kb. ez idő tájt érkeznek vissza, illetve, hogy kicsit összepakolásszam magam, ajándékokat, stb, mert hogy utána már csak pár nap, és indulok haza, Magyarországra! Jaj, várom minden percét az eljövendő napoknak és az utániaknak is, veletek!
Pussz, pussz, pussz
Orsi
Főztem, finomat, amit ezer éve nem ettem, és nem is tudom, miért nem jutott eddig eszembe csinálni, mondjuk mikor Éccsanya itt volt... (tejszínes-sajtos csirkemell)
A program a következő: bezabálunk, aztán indulunk Düsseldorfba, de még előtte Dortmund nézőbe. Düsseldorfban lakhatunk Noémiéknél, a kulcsok nálam, remélem nyitják is az ajtókat.
Holnap és azután Düsseldorf. Csütörtökön pedig indulunk a hollandokhoz, pontosabban AMSZTERDAM-ba :) Itt két napot időzünk, hogy amennyire csak lehet, magunkba szívjuk a holland kultúrát ;) Szombat Kölné, ekkor lesz Rajna-parti tavaszi fesztivál is, úh. nem fogunk unatkozni. Vasárnap tervezett a délelőtti "haza"indulás, de ki tudja, mi lesz Köln végkimenetele.
Szóval vasárnap indulunk Mo. irányába, de Nürnbergnél fogunk kikötni: Krisztáék itt megpihennek egyet, én is, mert másnap startolok tovább Stuttgartba, rokonlátogatóba Heinrich bácsiékhoz, Annus néniékhez és Panniékhoz. Az ott létem még nincs megtervezve ennél részletesebben, de pénteken, legkésőbb szombat haza kell jönnöm, hogy visszaadjam a kulcsokat Noémiéknek, akik kb. ez idő tájt érkeznek vissza, illetve, hogy kicsit összepakolásszam magam, ajándékokat, stb, mert hogy utána már csak pár nap, és indulok haza, Magyarországra! Jaj, várom minden percét az eljövendő napoknak és az utániaknak is, veletek!
Pussz, pussz, pussz
Orsi
2011. április 15., péntek
Countdown
Tegnap volt az utolsó, hivatalos napom a suliban. Egész nap olyan érzésem volt, mint akkor, mikor megérkeztem: sürgés-forgás, ölelések, mosolygó arcok, kedves szavak - az egész iskola, mintha nekem örült volna, lehet azért, hogy végre elmegyek :D, de inkább azért, mert még itt vagyok. Reggel egy helyettesítéssel kezdtem, amiből a héten minden napra kijutott, ugyanis Frau Lagemann kórházba került és operálni kellett őt. Így a két első osztályban voltam mindig, egész jól telt, leszámítva, hogy be nem áll a szájuk, és nem is gondoltam volna, a másodikosok után, hogy ezek ennyire nyüzsik. De elég egy helyettesítő óra, és plusz 6 gyerek mosolyog és üdvözöl emiatt minden nap :) Teljesen olyan hangulatom lett tőle, mint az első napokban. A másodikosaim a héten mint valami plüssmacit, adtak át egymásnak az ölelésekben. :) Annyira édesek, és már most majd elsírtam magam, főleg, mikor Beatrix is kicsit meghatódva mondta, hogy készülnek nekem meglepetéssel a szünet utánra.
Az AG-s gyermekeimnek már átadtam a kis búcsúajándékom: írtam nekik jókívánságokat, meg hogy örülök, hogy megismertem őket, valamint kaptak egy-egy, immáron elkészült Glücksbringer Katica-követ, illetve egy egy csoki tojást. Egy kettő teljesen meghatódott, Marco ült a szöveg felett , majd kis csend után: ez igazán szép levél tőled, Frau Molnár, és biztos szerencsét hoz majd a kő. :) - de mindezt olyan komolysággal, mint egy felnőtt. Őrületesek!
Kaptam jó pár rajzot, félig elfogyasztott cukorkát meg mindenféle, hátizsákból éppen fellelhető dolgot, gondolom, viszonzásképpen az ajándékért. Az iskolai nap végül az OGS (napközi) kivonulásával végződött, mikor is odatornyosultak körém, hogy ők is elbúcsúzzanak tőlem: kaptam egy majd akkora krepp-virágot mint én illetve egy festett selyem darabot. Volt még Koch-AG, ahol mákos guba volt a menü, a gyors és könnyű elkészítésre való tekintettel, meg hogy ez egy másik csoport, és sokan nem ettek még belőle.
Aztán siettem haza, mert este 19h-kor tanári vacsora volt Unnában. Gyönyörű helyen voltunk, féltem az áraktól is, de nem volt olyan vészes. 12-en voltunk végül, és itt hivatalosan is elbúcsúzott tőlem a suli. Frau Eckmann olyan beszédet rittyentett, hogy teljesen meghatódtam, alig tudtam mondani valamit, kb. ilyen gagyi, én is nagyon örülök, hogy itt lehettem és nagyon sokat tanultam tőletek, amit mindenképp kamatoztatni tudok majd a saját osztályomnál-címmel, mert rohadtul nem számítottam rá, hogy akkor lesz a nagy könnyes búcsú, kiindulva abból, hogy én akkor semmivel sem készültem :) Na, de majd májusra összedobok valami szöveget, hogy ne csak én pityeregjek majd egyedül.
Ma, mikor úgy fél órája felébredtem, olyan érzés fogott el, mintha semmi nem történt volna az itt töltött időm alatt, és mindenképp' be kell mennem a suliba, hogy csak lássam a dolgokat, utoljára. Tegnap olyan "gyökkettővel" pakoltam össze az asztalomat, álltam felette, igyekeztem elmenteni a mentális fényképezőgépembe az ott töltött pillanataimat. Azt hiszem, ez a vég-érzet!
De így magamhoz térve eszmélem, hogy ezen kívül millió elintéznivalóra kéne koncentrálnom: ma találkozom ugyanis utoljára Noémivel és Norikoval is :(, és hétfőn jönnek Krisztáék, és szalad a szobám, minden szanaszét, még össze kéne állítanom a többi ajándékot is, és és és itt is a május és végleg vége lesz...
Ohóóóóóóóóó
Egy Jessica (2a) által kapott becenévvel búcsúzik tőletek,
A véget érést nehezen viselő Frau Molni
Az AG-s gyermekeimnek már átadtam a kis búcsúajándékom: írtam nekik jókívánságokat, meg hogy örülök, hogy megismertem őket, valamint kaptak egy-egy, immáron elkészült Glücksbringer Katica-követ, illetve egy egy csoki tojást. Egy kettő teljesen meghatódott, Marco ült a szöveg felett , majd kis csend után: ez igazán szép levél tőled, Frau Molnár, és biztos szerencsét hoz majd a kő. :) - de mindezt olyan komolysággal, mint egy felnőtt. Őrületesek!
Kaptam jó pár rajzot, félig elfogyasztott cukorkát meg mindenféle, hátizsákból éppen fellelhető dolgot, gondolom, viszonzásképpen az ajándékért. Az iskolai nap végül az OGS (napközi) kivonulásával végződött, mikor is odatornyosultak körém, hogy ők is elbúcsúzzanak tőlem: kaptam egy majd akkora krepp-virágot mint én illetve egy festett selyem darabot. Volt még Koch-AG, ahol mákos guba volt a menü, a gyors és könnyű elkészítésre való tekintettel, meg hogy ez egy másik csoport, és sokan nem ettek még belőle.
Aztán siettem haza, mert este 19h-kor tanári vacsora volt Unnában. Gyönyörű helyen voltunk, féltem az áraktól is, de nem volt olyan vészes. 12-en voltunk végül, és itt hivatalosan is elbúcsúzott tőlem a suli. Frau Eckmann olyan beszédet rittyentett, hogy teljesen meghatódtam, alig tudtam mondani valamit, kb. ilyen gagyi, én is nagyon örülök, hogy itt lehettem és nagyon sokat tanultam tőletek, amit mindenképp kamatoztatni tudok majd a saját osztályomnál-címmel, mert rohadtul nem számítottam rá, hogy akkor lesz a nagy könnyes búcsú, kiindulva abból, hogy én akkor semmivel sem készültem :) Na, de majd májusra összedobok valami szöveget, hogy ne csak én pityeregjek majd egyedül.
Ma, mikor úgy fél órája felébredtem, olyan érzés fogott el, mintha semmi nem történt volna az itt töltött időm alatt, és mindenképp' be kell mennem a suliba, hogy csak lássam a dolgokat, utoljára. Tegnap olyan "gyökkettővel" pakoltam össze az asztalomat, álltam felette, igyekeztem elmenteni a mentális fényképezőgépembe az ott töltött pillanataimat. Azt hiszem, ez a vég-érzet!
De így magamhoz térve eszmélem, hogy ezen kívül millió elintéznivalóra kéne koncentrálnom: ma találkozom ugyanis utoljára Noémivel és Norikoval is :(, és hétfőn jönnek Krisztáék, és szalad a szobám, minden szanaszét, még össze kéne állítanom a többi ajándékot is, és és és itt is a május és végleg vége lesz...
Ohóóóóóóóóó
Egy Jessica (2a) által kapott becenévvel búcsúzik tőletek,
A véget érést nehezen viselő Frau Molni
2011. április 5., kedd
Das multikulturelle Leben ist einfach so schöööön
A hosszú hétvégém érzelmekkel teli beszámolója következik.
Péntek este, bár nagyon nehezen akaródzott elindulnom, mert megint el tudtamb***** ütni az időt itthon, mentem Düsseldorfba, Noémihez. Elég későn érkeztem, és egyből városba mentünk, persze, megint a Rajna-parton kötöttünk ki némi alkohol és cigi társaságában (részemről csak a másodikból :-O). Az dobja rám az első követ, aki még nem tett ilyet! :) A filozofáláshoz jó kelléknek szolgálnak ezek az élvezeti szerek, na. Jó pár órás beszélgetés zajlott le megint köztünk, főleg Noéminél volt a szó;), majd egy, a beszélgetésünkből adódóan nagyon misztikusan zajlott az esténk további része. Már indultunk volna haza, mikor is a lépcső tetején vártak Noémi iraki fiú tanítványai (kettő darab), akikről az elmúlt órák során elég sokat beszélgettünk. Némi habozás után, mégis illik-e tanítványokkal az éjszaka folyamán sörözgetni és társalogni, úgy döntöttünk, igen, és együtt sétáltunk az amúgy nagyon szép, de annál fiatalabb iraki kurd fiúkkal a Rajna mentén. Rengeteget beszélgettünk, felváltva a két fiúval, és ez elég erős hatást tett rám. Ja, hogy értsétek: Noémi egy olyan iskolánál van, ahová Flüchtling (háború elől elmenekült) gyerekek járnak. Ezek a srácok is Irakból szöktek ide, nem publikálnám, milyen körülmények között. Valójában felfoghatatlan, hogy a mosolygós, csillogó szemek mögött mi rejtőzhet, amit gondolom mélyre is nyomnának, vagy ki is tépnének magukból, ha lehetne. Eljött az estének azon pontja is, mikor is észleltük, hogy igyekeznek magukat Férfinek ("ugyan, az a 6 év nem sok korkülönbség" mondatokkal) beállítani, ami külső adottságaikat tekintve valóban nem az ;) Aztán próbáltam terelni a dolgot, hogy nem ebből a szempontból fiatal, és rávezetni őket, hogy ezzel azt értettem: még előttük az élet, és tartsanak ki a céljaik mellett. Nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem, és érdekes tapasztalni az ilyeneket, és szembesülni önmagunkkal. Remélem és kívánom nekik, hogy sikerüljön felnőniük az életükhöz, a feladatukhoz és sikerüljön nyugati emberré válniuk, integrálódniuk.
Persze, 4kor estünk megint haza, másnap meg 10-11 körül, a csoda időre való tekintettel már a teraszon reggeliztünk - és akkor, talán itt létem alatt a legintenzívebben éreztem azt, hogy szeretem ezt és az itt létet, és hogy most, hogy egyre több és közelebbi barátaim lettek, nem félnék itt maradni és segítségükkel itt elindítani az életem. Tudom, hogy nagyon furcsa lesz otthon minden, és a megszokottság újdonságként fog hatni, már csak az is, hogy forinttal fogok fizetni :) Furcsa érzések, és nem is tudom még elképzelni, mi lesz a kimenete. De azt tudom, hogy egy nagyon fontos és érdekes periódus kezdődik el hamarosan.
A délutánt ismét a Rajna parti lépcsőnél töltöttük, megállapítottuk, hogy csupán egy ágy lassan az akadálya, hogy ne itt éljünk :) Eszement nyár volt egész nap, meg is pirultunk kicsit. Ott ettük meg a tésztáinkat, söröztünk és néztük a bohóc showt - egy fickó, pénzt remélve, szórakozott a járókelőkkel, mi a lépcsőn ülve, a tér adottságait nézve a közönség szerepébe estünk, és együtt nevettek fel az emberek- mintha a Cirkuszban lettünk volna, vagy a kandi kamerát néznénk.
Este múzeumok éjszakája, Timoval és Noémivel - amin azt hiszem a fáradtság, sör és cigi keverékétől beálltam, mintha mondjuk egy holland coffee shop-ból jöttem volna épp :) Ezek a filozofálós napok kihozták belőlem a "dohányost" :), de jó érzés volt, épp azért, mert ritka alkalmak egyike (mármint a cigizés, nem az agytekervények járatása... :))
Nem részletezem, milyen volt a múzeumos éjszaka, mert nem volt egy nagy szám, főleg, hogy teljesen azt érzetem, hogy az agyam belassult az idő meg rohan, és megint 4 óra, hogy hazaértünk.
Reggel 10 körül keltünk, és a változatosság kedvéért beszélgettünk - de most családi dolgokról - elég hasonló a "sorsunk", oder a "karmánk" :) Mivel bicóval érkeztem, megint, és hivatalosak voltunk Norikonál egy reggelire (indulásunkkor 12 is elmúlt már), téptünk át a városon. Noémi olasz módra közlekedik, néha azt hittem, nem jutok el Norikoig :) Megint isteni terülj, terülj aztalkám várt. Sokat beszélgettünk, ott is - én már áttértem szép lassan vegetálási fázisba, és emésztettem a sok mindent, ami kavarog bennem - ételt és gondolatokat egyaránt. Végül még mondták, hogy chanten-eljek (ejtsd: csánten) velük, úh. 20 percet voltam még, aztán eljöttem, hogy vhogy időben itthon legyek. Persze, volt megint 7, hogy hazaértem, mert valahogy megint alakított a DB a vonatokat illetően, és nem akkor jár a közvetlen vonatom, mint eddig.
Ma lezajlott a TS - Aktives Zuhören és annak referálása valamint a következő TS előkészítése, aminek beszámolóját ismét elnapolom, mert hosszúra nyúlt ez a nap is.
Mindenesetre: jól vagyok, csak tényleg elrohant az idő. Azt vettem észre, hogy január óta nem is nagyon szenvedtem honvágyban vagy rossz pillanatokban, hála. Mindenképp' köszönhető az új barátoknak, és annak is, hogy megváltoztak az itthoni állapotok.
A ketchup óta nem történt semmi konkrét ellenem irányuló, illetve nem érzékelem a fertőt, ami a lakásban van. Ma azért kisuvickoltam mindent, mert elérte a nagyon durva határt, és elmosogattam a kb. két hete álló szennyes edényét, azt hiszem Andriskának, ugyanis penész lepte már el a tányérokat. De mindezt ohne idegbajjal tettem: azt hiszem sokat edződtem -testileg (- 5 kg) -lelkileg. ;)
Már csak másfél hét, és véget ér a küldetésem. Azt hiszem, el fogom sírni magam, már most is, hogy belegondolok, mennyire fog hiányozni, hogy nem kiabálnak reggel utánam, hogy "Hallo Frau Molnár", vagy hazafelé nem integetnek rám a haza baktató gyerekek... De majd a magyarok! :) Ma kérdezte Jessica és Tabea, hogy ugye majd meglátogatom őket?, és Lena meg elkérte a "túró rudi" pontos nevét, mert a nagymamája megy Magyarországra, és szeretné, ha hozna neki. :) Édesek! :'(
Remélem, otthon mindenki és minden rendben van!
Csókol és ölel mindenkit
Frau Molnár, a sírás szélén álló tanár-asszisztens
Péntek este, bár nagyon nehezen akaródzott elindulnom, mert megint el tudtam
Persze, 4kor estünk megint haza, másnap meg 10-11 körül, a csoda időre való tekintettel már a teraszon reggeliztünk - és akkor, talán itt létem alatt a legintenzívebben éreztem azt, hogy szeretem ezt és az itt létet, és hogy most, hogy egyre több és közelebbi barátaim lettek, nem félnék itt maradni és segítségükkel itt elindítani az életem. Tudom, hogy nagyon furcsa lesz otthon minden, és a megszokottság újdonságként fog hatni, már csak az is, hogy forinttal fogok fizetni :) Furcsa érzések, és nem is tudom még elképzelni, mi lesz a kimenete. De azt tudom, hogy egy nagyon fontos és érdekes periódus kezdődik el hamarosan.
A délutánt ismét a Rajna parti lépcsőnél töltöttük, megállapítottuk, hogy csupán egy ágy lassan az akadálya, hogy ne itt éljünk :) Eszement nyár volt egész nap, meg is pirultunk kicsit. Ott ettük meg a tésztáinkat, söröztünk és néztük a bohóc showt - egy fickó, pénzt remélve, szórakozott a járókelőkkel, mi a lépcsőn ülve, a tér adottságait nézve a közönség szerepébe estünk, és együtt nevettek fel az emberek- mintha a Cirkuszban lettünk volna, vagy a kandi kamerát néznénk.
Este múzeumok éjszakája, Timoval és Noémivel - amin azt hiszem a fáradtság, sör és cigi keverékétől beálltam, mintha mondjuk egy holland coffee shop-ból jöttem volna épp :) Ezek a filozofálós napok kihozták belőlem a "dohányost" :), de jó érzés volt, épp azért, mert ritka alkalmak egyike (mármint a cigizés, nem az agytekervények járatása... :))
Nem részletezem, milyen volt a múzeumos éjszaka, mert nem volt egy nagy szám, főleg, hogy teljesen azt érzetem, hogy az agyam belassult az idő meg rohan, és megint 4 óra, hogy hazaértünk.
Reggel 10 körül keltünk, és a változatosság kedvéért beszélgettünk - de most családi dolgokról - elég hasonló a "sorsunk", oder a "karmánk" :) Mivel bicóval érkeztem, megint, és hivatalosak voltunk Norikonál egy reggelire (indulásunkkor 12 is elmúlt már), téptünk át a városon. Noémi olasz módra közlekedik, néha azt hittem, nem jutok el Norikoig :) Megint isteni terülj, terülj aztalkám várt. Sokat beszélgettünk, ott is - én már áttértem szép lassan vegetálási fázisba, és emésztettem a sok mindent, ami kavarog bennem - ételt és gondolatokat egyaránt. Végül még mondták, hogy chanten-eljek (ejtsd: csánten) velük, úh. 20 percet voltam még, aztán eljöttem, hogy vhogy időben itthon legyek. Persze, volt megint 7, hogy hazaértem, mert valahogy megint alakított a DB a vonatokat illetően, és nem akkor jár a közvetlen vonatom, mint eddig.
Ma lezajlott a TS - Aktives Zuhören és annak referálása valamint a következő TS előkészítése, aminek beszámolóját ismét elnapolom, mert hosszúra nyúlt ez a nap is.
Mindenesetre: jól vagyok, csak tényleg elrohant az idő. Azt vettem észre, hogy január óta nem is nagyon szenvedtem honvágyban vagy rossz pillanatokban, hála. Mindenképp' köszönhető az új barátoknak, és annak is, hogy megváltoztak az itthoni állapotok.
A ketchup óta nem történt semmi konkrét ellenem irányuló, illetve nem érzékelem a fertőt, ami a lakásban van. Ma azért kisuvickoltam mindent, mert elérte a nagyon durva határt, és elmosogattam a kb. két hete álló szennyes edényét, azt hiszem Andriskának, ugyanis penész lepte már el a tányérokat. De mindezt ohne idegbajjal tettem: azt hiszem sokat edződtem -testileg (- 5 kg) -lelkileg. ;)
Már csak másfél hét, és véget ér a küldetésem. Azt hiszem, el fogom sírni magam, már most is, hogy belegondolok, mennyire fog hiányozni, hogy nem kiabálnak reggel utánam, hogy "Hallo Frau Molnár", vagy hazafelé nem integetnek rám a haza baktató gyerekek... De majd a magyarok! :) Ma kérdezte Jessica és Tabea, hogy ugye majd meglátogatom őket?, és Lena meg elkérte a "túró rudi" pontos nevét, mert a nagymamája megy Magyarországra, és szeretné, ha hozna neki. :) Édesek! :'(
Remélem, otthon mindenki és minden rendben van!
Csókol és ölel mindenkit
Frau Molnár, a sírás szélén álló tanár-asszisztens
2011. március 31., csütörtök
Trainingsspirale, avagy miért is szép a német nyelv ;)
Hű, hol is maradtam le... talán az előző hétvégémnél.
Noémi, mint általában minden hétvégére, most is invitált magához, illetve Düsseldorfba. Mentem is.
Vacsorával indult a szombat este. Noémiék egyik japán ismerőse, Norico volt a vendéglátónk, de nem is akármilyen. A csaj amint kortyoltam a poharamból, töltötte is tele, de ezt mindennel így csinálta, így Noémi elfogyasztott kb. egy liter bort az este folyamán. :) A női szövetkezet bővült Timoval, aki szintén ismerőse Noéminek. Talán még nem is meséltem róla, de most akkor megteszem. Noémiék japán buddhisták, a pontos nevét nem tudom a vallásnak (talán sakka gokka), és innen ez a nagyon sok és sokféle ismeretség. Mindenki nagyon kedves és nyílt szívű egymással, fel sem merül, hogy bárki is rossz ember lenne, és örülök, hogy ilyen társaságba kerültem. Van egy bizonyos rituáléjuk, amin párszor részt vettem én is, de nekem még nehezen megy ez, és főleg, mert nem szeretem a közös imádságokat, semmilyen formában. De képzeljétek: ajándékot is kaptam Noricotól, pedig másodjára találkoztunk: egy, az "imádságukhoz" szükséges füzért. No, nem kell félni vagy megijedni: ez semmilyen szekta, és azért veszek részt ezeken az imádságokon, hogy ne sértsem meg őket. Ezek kántálások, amik a lelki erőért, hogy sikerüljön a problémáikat legyőzni és közösen, mások segítéséért szólnak. Igazából, mindaz, amit ők közösen tesznek teszem én magam is, csak nem járok ezzel közösségbe. De a beszélgetések nagyon jól szoktak sikeredni. Így volt ez múlt szombaton is, mivel hogy hajnali 4kor indultunk haza Noémivel. Nagyon sokat beszélgettünk, és főleg hitről, világnézetről. Őket érdekelte, mit gondolok a hitükről, én meg elmondtam azt, amit fent írtam: hogy valójában ugyanazokat vallom én is, és ugyanazok az elvek, célok vezérelnek, mint őket, csak én ezt magamban vezetem le. És olyat mondtak, amit jó hallani, hogy higgye az ember, hogy jó úton halad: azt mondták, hogy nagyon erős vagyok, hogy képes vagyok/voltam az elmúlt éveimet végigcsinálni. Persze, nem voltam teljesen egyedül, és köszönöm is mindenkinek, akik bátorítottak és erőt öntöttek mindig belém. No, de mielőtt elérzékenyülök... négy körül már nem igen indultam haza, így végre eleget téve a meghívásnak, ott aludtam Noéminél, és persze, a másnapra tervezett "nekem 2-3kor azért haza kéne indulnom"-ból lett egy déli kelés és egy este 6 órai indulás :) Csoda idő volt, úgyhogy bringáztunk a Rajna mentén, fagyiztunk, kavicsokat gyűjtöttünk az Orsi okos ötleteihez (szerencsét hozó katicabogarakat festek majd búcsúajándékba a kölköknek kavicsara), így plusz 2 kg-val tértem haza. A vonaton semmi hely nem volt hazafelé, érthető módon az összes gyerekes kirándulni lehetett, és persze 3 babakocsi mellett nem fér már el bicaj a bicós vagonban.
(Képeket a picasá-ban láthattok, mert ide már nem enged, a dög!)
Hétfőn nem volt tanítás, ezt is csütörtökön, egy Beatrix-féle elszólásból tudtam meg, mikor is szólt a kölköknek, h. hétfőn nincs tanítás- jaa, hogy nincs?! Az oka az volt, hogy a tanároknak megkezdődött a továbbképzés a Trainingssprialék-ra (továbbiakban TS). Erről a TS-ről már olvashattatok itt. Annyit tesz, hogy bizonyos módszereket blokkosítva (3 tanórában) jobban edzenek annak érdekében, hogy tudatosuljon, és hogy ezt remélve, a legközelebb adódó alkalomkor tudják is használni a kölkök.
Ilyenek voltak eddig pl., hogy hogyan kell az ollóval nyírni, hogyan jelöljünk ki szavakat (pl. aláhúzással, szövegkiemelővel, karikázással), hogyan húzzunk alá (itt megbeszélik a megfelelő eszközöket, mik megengedettek, mert pl. nem megengedett a golyóstoll vagy a filc használata, egy évfolyamon sem), hogyan gyűjtsünk ki Stichwortokat egy szövegből stb. És ezeket szépen rendszerezik egy Methodenmappe-ba, és készül mindig egy plakát is az osztályba, amire lehet mindig hivatkozni, hogy "hahó, emlékszel, megbeszéltük, hogyan is kell aláhúzni" stb.
A továbbképzés első feléről engem, közös megegyezéssel, likvidáltak, mert hogy kéne inkább csinálni a Kochbuch-ot. Oké! Igen, még mindig, és sajnos nem könnyítik meg a dolgomat, ugyanis már ami kész volt német, abba tegnap Julianne - tényleg csak segítő szándékkal, hogy haladjunk- belegépelt, de így össze-vissza csúsztak az oldalak, ami még nem lett volna gond, de abban a hiszemben, hogy amiben ő munkálkodik, az az európai kochbuch (igen, van egy olyan is, vagyis lesz), kitörölt olyan német szövegeket, amik oda nem kellenek -vagyis hát mégis, ugyebár, és ezzel csak az volt a gond, hogy el is mentette, persze, nem mentés másként-tel. Jááj. Úgyhogy adott most egy plusz munkát, hogy azt újra rendbe hozzam.
Na, de visszatérve a hétfőre: a továbbképzés második felére lemehettem :) Tök jó volt, mert hogy mi is eljátszottuk azt, amit másnap a gyerekekkel kellett csináltatni. Így hétfőn előkészültünk a "Nonverbale Kommunikation - Blickkontakt" TS-ra, aminek a lényege - amit már ki is találhattatok- a szemkontaktus fontossága a kommunikáció során.
A TS egy "Stille Post"-tal kezdődött, kicsit másabb formában. Bizonyos szimbolúmokat kellett egymás hátára rajzolni. 5-6 gyerek állt egymás mögött, az utolsó húzott egy szimbólumot, majd ezt rárajzolta az ujjával az előtte álló hátára, aki ezt érzékelve, továbbrajzolta az ő előtte lévőére, persze azt, amit érzett. Az utolsónak pedig egy lapra kellett lerajzolnia, mit érzett. Direkt egyszerű és ismert szimbóluomokat válaszottunk (szív, felhő, olló...). Ez a játék volt a bemelegítő, főleg, mert ebben aztán rohadtul nincs blickkontakt. Igazából arra lehetett reflektálni, mennyire nehezíti a dolgot, ha nem látjuk a másik arcát, kifejezéseit.
Aztán jött egy "Zauberball" nevezetű játék, aminél én többször is leállítottam volna a játékot, mert elhülyéskedték. Arról szólt volna, hogy körben állva a kezdő játékos ránéz valakire, aki érzékeli ezt, és neki dobja a labdát. És így tovább. Eleinte igazi labdával, később az ún. Zauberball-al, vagyis a képzeletbeli labdával ment a játék. Persze, az igazi labdás játéknál az volt a nagyobb gond, legalábbis nekem, hogy mindenki ugrott a labda után, még ha nem is rá néztek. És persze barát-barátnak dobta, így sokan kimaradtak a játékból.
A fő játék az ún. "Spinnennetz" volt. A feladat első része amúgy az volt, hogy 5-6 gyerek körbeállt egy papírlapot és volt egy fekete zsírkréta az asztalon. A kezdő embernek rá kellett néznie valakire, annak ugye vennie kellett az adást, hogy ő az, valamint akire rápillantottak megfogta a krétát, húzott egy vonalat attól az embertől, aki rá pillantott oda, ahol ő állt, majd le kellett tenni a krétát. Most az volt soron, akire pillantottak, és így ment a játék tovább, ebből végül egy pókháló kellett, hogy kialakuljon.
A feladat második része, a szabályok megbeszélése után az volt, hogy ezt a spinnennetz-et ki kellett színezni. Felállás ugyanaz, a változás annyi, hogy most a fekete zsírkréta helyett 4 színes kréta (piros, sárga, zöld és kék) volt a papír négy szélén. A feladat az volt, hogy valakire rá kellett nézni, és annak jelezni, hogy melyik krétával színezzen ki egy területet a spinnennetzből ( a területet már nem kellett meghatározni, az elég nehéz lett volna). Szerintem állati jó kis feladat, és ha lehetőségem lesz rá, majd otthon is szabadalmaztatom ezeket a TS-kat. :)
Ezzel át is csaptam a keddbe, ahol az imént leírt TS-ét egy újabb továbbképzés, vagyis egy újabb TS kidolgozása követte, az "Aktives Zuhören" (avagy az aktív figyelem)-é. :D Hát, erről szóljon majd egy következő bejegyzés!
Noémi, mint általában minden hétvégére, most is invitált magához, illetve Düsseldorfba. Mentem is.
Vacsorával indult a szombat este. Noémiék egyik japán ismerőse, Norico volt a vendéglátónk, de nem is akármilyen. A csaj amint kortyoltam a poharamból, töltötte is tele, de ezt mindennel így csinálta, így Noémi elfogyasztott kb. egy liter bort az este folyamán. :) A női szövetkezet bővült Timoval, aki szintén ismerőse Noéminek. Talán még nem is meséltem róla, de most akkor megteszem. Noémiék japán buddhisták, a pontos nevét nem tudom a vallásnak (talán sakka gokka), és innen ez a nagyon sok és sokféle ismeretség. Mindenki nagyon kedves és nyílt szívű egymással, fel sem merül, hogy bárki is rossz ember lenne, és örülök, hogy ilyen társaságba kerültem. Van egy bizonyos rituáléjuk, amin párszor részt vettem én is, de nekem még nehezen megy ez, és főleg, mert nem szeretem a közös imádságokat, semmilyen formában. De képzeljétek: ajándékot is kaptam Noricotól, pedig másodjára találkoztunk: egy, az "imádságukhoz" szükséges füzért. No, nem kell félni vagy megijedni: ez semmilyen szekta, és azért veszek részt ezeken az imádságokon, hogy ne sértsem meg őket. Ezek kántálások, amik a lelki erőért, hogy sikerüljön a problémáikat legyőzni és közösen, mások segítéséért szólnak. Igazából, mindaz, amit ők közösen tesznek teszem én magam is, csak nem járok ezzel közösségbe. De a beszélgetések nagyon jól szoktak sikeredni. Így volt ez múlt szombaton is, mivel hogy hajnali 4kor indultunk haza Noémivel. Nagyon sokat beszélgettünk, és főleg hitről, világnézetről. Őket érdekelte, mit gondolok a hitükről, én meg elmondtam azt, amit fent írtam: hogy valójában ugyanazokat vallom én is, és ugyanazok az elvek, célok vezérelnek, mint őket, csak én ezt magamban vezetem le. És olyat mondtak, amit jó hallani, hogy higgye az ember, hogy jó úton halad: azt mondták, hogy nagyon erős vagyok, hogy képes vagyok/voltam az elmúlt éveimet végigcsinálni. Persze, nem voltam teljesen egyedül, és köszönöm is mindenkinek, akik bátorítottak és erőt öntöttek mindig belém. No, de mielőtt elérzékenyülök... négy körül már nem igen indultam haza, így végre eleget téve a meghívásnak, ott aludtam Noéminél, és persze, a másnapra tervezett "nekem 2-3kor azért haza kéne indulnom"-ból lett egy déli kelés és egy este 6 órai indulás :) Csoda idő volt, úgyhogy bringáztunk a Rajna mentén, fagyiztunk, kavicsokat gyűjtöttünk az Orsi okos ötleteihez (szerencsét hozó katicabogarakat festek majd búcsúajándékba a kölköknek kavicsara), így plusz 2 kg-val tértem haza. A vonaton semmi hely nem volt hazafelé, érthető módon az összes gyerekes kirándulni lehetett, és persze 3 babakocsi mellett nem fér már el bicaj a bicós vagonban.
(Képeket a picasá-ban láthattok, mert ide már nem enged, a dög!)
Hétfőn nem volt tanítás, ezt is csütörtökön, egy Beatrix-féle elszólásból tudtam meg, mikor is szólt a kölköknek, h. hétfőn nincs tanítás- jaa, hogy nincs?! Az oka az volt, hogy a tanároknak megkezdődött a továbbképzés a Trainingssprialék-ra (továbbiakban TS). Erről a TS-ről már olvashattatok itt. Annyit tesz, hogy bizonyos módszereket blokkosítva (3 tanórában) jobban edzenek annak érdekében, hogy tudatosuljon, és hogy ezt remélve, a legközelebb adódó alkalomkor tudják is használni a kölkök.
Ilyenek voltak eddig pl., hogy hogyan kell az ollóval nyírni, hogyan jelöljünk ki szavakat (pl. aláhúzással, szövegkiemelővel, karikázással), hogyan húzzunk alá (itt megbeszélik a megfelelő eszközöket, mik megengedettek, mert pl. nem megengedett a golyóstoll vagy a filc használata, egy évfolyamon sem), hogyan gyűjtsünk ki Stichwortokat egy szövegből stb. És ezeket szépen rendszerezik egy Methodenmappe-ba, és készül mindig egy plakát is az osztályba, amire lehet mindig hivatkozni, hogy "hahó, emlékszel, megbeszéltük, hogyan is kell aláhúzni" stb.
A továbbképzés első feléről engem, közös megegyezéssel, likvidáltak, mert hogy kéne inkább csinálni a Kochbuch-ot. Oké! Igen, még mindig, és sajnos nem könnyítik meg a dolgomat, ugyanis már ami kész volt német, abba tegnap Julianne - tényleg csak segítő szándékkal, hogy haladjunk- belegépelt, de így össze-vissza csúsztak az oldalak, ami még nem lett volna gond, de abban a hiszemben, hogy amiben ő munkálkodik, az az európai kochbuch (igen, van egy olyan is, vagyis lesz), kitörölt olyan német szövegeket, amik oda nem kellenek -vagyis hát mégis, ugyebár, és ezzel csak az volt a gond, hogy el is mentette, persze, nem mentés másként-tel. Jááj. Úgyhogy adott most egy plusz munkát, hogy azt újra rendbe hozzam.
Na, de visszatérve a hétfőre: a továbbképzés második felére lemehettem :) Tök jó volt, mert hogy mi is eljátszottuk azt, amit másnap a gyerekekkel kellett csináltatni. Így hétfőn előkészültünk a "Nonverbale Kommunikation - Blickkontakt" TS-ra, aminek a lényege - amit már ki is találhattatok- a szemkontaktus fontossága a kommunikáció során.
A TS egy "Stille Post"-tal kezdődött, kicsit másabb formában. Bizonyos szimbolúmokat kellett egymás hátára rajzolni. 5-6 gyerek állt egymás mögött, az utolsó húzott egy szimbólumot, majd ezt rárajzolta az ujjával az előtte álló hátára, aki ezt érzékelve, továbbrajzolta az ő előtte lévőére, persze azt, amit érzett. Az utolsónak pedig egy lapra kellett lerajzolnia, mit érzett. Direkt egyszerű és ismert szimbóluomokat válaszottunk (szív, felhő, olló...). Ez a játék volt a bemelegítő, főleg, mert ebben aztán rohadtul nincs blickkontakt. Igazából arra lehetett reflektálni, mennyire nehezíti a dolgot, ha nem látjuk a másik arcát, kifejezéseit.
Aztán jött egy "Zauberball" nevezetű játék, aminél én többször is leállítottam volna a játékot, mert elhülyéskedték. Arról szólt volna, hogy körben állva a kezdő játékos ránéz valakire, aki érzékeli ezt, és neki dobja a labdát. És így tovább. Eleinte igazi labdával, később az ún. Zauberball-al, vagyis a képzeletbeli labdával ment a játék. Persze, az igazi labdás játéknál az volt a nagyobb gond, legalábbis nekem, hogy mindenki ugrott a labda után, még ha nem is rá néztek. És persze barát-barátnak dobta, így sokan kimaradtak a játékból.
A fő játék az ún. "Spinnennetz" volt. A feladat első része amúgy az volt, hogy 5-6 gyerek körbeállt egy papírlapot és volt egy fekete zsírkréta az asztalon. A kezdő embernek rá kellett néznie valakire, annak ugye vennie kellett az adást, hogy ő az, valamint akire rápillantottak megfogta a krétát, húzott egy vonalat attól az embertől, aki rá pillantott oda, ahol ő állt, majd le kellett tenni a krétát. Most az volt soron, akire pillantottak, és így ment a játék tovább, ebből végül egy pókháló kellett, hogy kialakuljon.
A feladat második része, a szabályok megbeszélése után az volt, hogy ezt a spinnennetz-et ki kellett színezni. Felállás ugyanaz, a változás annyi, hogy most a fekete zsírkréta helyett 4 színes kréta (piros, sárga, zöld és kék) volt a papír négy szélén. A feladat az volt, hogy valakire rá kellett nézni, és annak jelezni, hogy melyik krétával színezzen ki egy területet a spinnennetzből ( a területet már nem kellett meghatározni, az elég nehéz lett volna). Szerintem állati jó kis feladat, és ha lehetőségem lesz rá, majd otthon is szabadalmaztatom ezeket a TS-kat. :)
Ezzel át is csaptam a keddbe, ahol az imént leírt TS-ét egy újabb továbbképzés, vagyis egy újabb TS kidolgozása követte, az "Aktives Zuhören" (avagy az aktív figyelem)-é. :D Hát, erről szóljon majd egy következő bejegyzés!
2011. március 23., szerda
Szombat, de még a múlt heti és az elmúlt hét eseményei.zip
Egy picit el vagyok maradva magamtól, úgy egy héttel, de most újból a pótlás útjára lépek.
Múlt szombaton, igen, mikor még anyukám itt volt, ellátogattunk Düsseldorfba. De előtte be kellett mennünk Dortmundba a cuccainkért. Csoda idő volt, mint ahogy ma is, és ahogy sétáltunk a kávézótól a pályaudvar felé a Hansa-platzon meg úgy a belvárosban piac volt. Eddig sosem jutottam el ide, mert szombat reggel és délelőttönként inkább az ágyat nyomom, mint hogy piacra menjek a belvárosba. Volt ott virág és zöldségárustól kedve szoboremberen át az utcai zongorásokig. Beebédeltünk egy thüringen-i Bratwurstot, és végigjártuk az egyik négyemeletes könyvesboltot... hmmm... álomhely. (Nem is tudok már lassan dönteni, hogy papírárus vagy könyveladó egy ilyen Thalia vagy Mayersche-ben lennék, ha újjászületnék... :))
Be is szereztük a Kater Kamikaze-t, amit a vonatra várva ki is olvastunk :) Düsseldorfban nem voltunk túlzottan sokat, azt hiszem, kifáradtunk mindketten az elmúlt hétben, úh. csak pár dolgot tekintettünk meg.
A vasárnap a pakolásról és a semmittevésről szólt. Délután kimentünk a reptérre, és felraktam anyát a gépre. Igyekeztem volna ügyelni rá, hogy tényleg felszálljon, és nehogy beállítson taxival (ugyebár...) a házhoz, amit majd nekem kell kifizetnem :-O ;), de eljöttem, mert így elértem pont egy buszt. Így végződött a családi Németországozás.
Az elmúlt hetem úgy indult, hogy hétfőn, amint beértem a suliba elkapott Julianne, hogy elkért erről és erről az óráról, meg holnapról is, segítenem kéne a Kochbuchjuk összeállításában. Ez igazából arról szólt, hogy szerkesztgettem a wordben, beillesztettem más dokumentumokat és főleg a már meglévőket újraformázhattam, mert ha csak belenyúlt az ember az oldalba, minden máshogy állt, mint azelőtt. Azt hiszem indóformatikai asszisztens vált már belőlem, mert most már úgy gondolják, hogy én mindenhez értek. Nem működött vmiért a hiper nyomtatójuk a titkárságon, és nézett rám az igazgató, kérdőn: mi lehet a baja? Én meg kérdőn visszanéztem, kb. jelezve: honnan a rákból tudjam - hogy fogalmam sincs. No, kb. worddel és worddel teltek a napjaim, mellettem ült Julianne, és mondta, mit akar, én meg megvalósítottam. Elájultak, hogy egy táblázatot kiviteleztem az ő elképzeléseikről. ;) Én jókat röhögtem ezen magamban. Azonban ma már fordult egy kicsit a helyzet: eddig általában szépen, kicsit szánva-bánva, hogy megint munkát kell adniuk, kértek meg, hogy tudnék-e segíteni. Ma Julianne azzal állt elő, hogy 3. órában maradjak fent, mert csinálni kell a kochbuchot tovább. Ez nem jött össze külső erők miatt, majd kérdezte, hogy holnap a második órában hol vagyok. Jeleztem neki, hogy holnap csak a 3. órára jövök. Erre ő: jó, akkor 2. órában szabad vagy, akkor csináljuk. Ööö... oké. Bizoányra én szúrtam el, és fel kéne vennem a magyar munkamorált, mi szerint, ne mutasd kifelé, hogy gyorsan és könnyen végzel egy feladattal, mert akkor rád szállnak. Bár lehet, nem ez a helyzet, csak a "nagy szakértelmem"-re van szükségük, de azért a kérlek - szó szerintem még belefért volna abba a mondatba.
Aztán még azon a héten utazott ez a négy fős delegáció Magyarországra, Ajkára, ahol is ezt a Projektet dolgozgatják még közösen. Amúgy valami hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog köré mekkora felhajtást tudnak keríteni, de ezt már sok esetben tapasztaltam itt, németéknél. De az biztos is, hogy így tudják eladhatóvá tenni mondjuk a gyengébb felfogásúak számára is a dolgokat (gondolok itt iskolai túlon-túl kidolgozásokra... vagy nem is tudom, mi a jó szó rá).
És mivel az én mentorom, Beatrix is a quartett részét képezte, nekem jutott a feladat, hogy helyettesítsek az osztályban, hétfő és kedd.
Hétfőn, hogy el ne késsem és mindent jól csináljak, 45 perccel kezdés előtt már az iskolaudvaron ballagtam a bejárati ajtó felé, sejtve, hogy b*szottul nem lesz még itt senki (tanár), rajtam kívül. Ezzel csak az a gond, hogy nekem kulcsom nincsa bejárathoz, és ha nincs itt senki, akkor kerülve ugyan, de be tudok "törni" az épületbe. Így is volt, persze. Mindent előkészítettem és indulhatott a nap. Jól ment, mint ahogy egy helyettesítő-órának mennie kell, de kezdem tudomásul venni és megérteni, hogy nem (mindig) bennem van a hiba, hanem a helyzet miatt. Itt arról lenne szó, hogy nálam soha nem fognak úgy viselkedni, mint a tanítójuknál, mert a szemükben nem vagyok elsődleges Kontaktperson. :) És miután ezt már mások esetében is láttam, megnyugodtam kicsit. :)
No, a hétfői nagyszünetre be voltam osztva udvari ügyeletesnek. Ketten szoktak lenni, és a párom Frau Lagemann volt, vagyis kellett volna, hogy legyen. Kicsit késve érkezett, vagy csk elég későn fedeztem fel az udvaron, pedig hát... na de nem is ez a lényeg. Mindig történik valami, általában jönnek oda, hogy ez és ez lökdösött, elvette a sapkám, megvert, csúfolt bla bla bla. Na, én ráálltam a negyedikesekre, akik egymás lábát húzták ki a másik alól, ami nem túl jó dolog, főleg hogy a faháncs alatt jó megtermett sziklák vannak. De közben igyekszik az ember szemmel tartani azt a kb. 200 gyereket az óriási udvaron és mezőn (tényleg bazi nagy terület). Na persze, jöttek is, hogy az egyiknek kiment a lába, meg hogy a másikat hasba rúgták. Felkerekedek az illetékesek elővételére, közben betalálnak újabb hasba rúgottak, frankó. Frau Lagemann-nak meg feltettem a költői kérdést, hogy mégis lehet-e egymás lábát kihúzkodóst játszani, mert hogy nekem beakarják adni, hogy ezt szabad. Na de a lényeg lényege, hogy ott volt az udvaron egy Opa, méghozzá az egyik hasba rúgotté, majd odajön hozzám ez a papi, hogy ""Mi komolyan erőszakmentes Schule-nek gondoljuk magunkat?" Nézek rá, kérdem, igen? Erre ő: igen? Mert hogy ilyenek történnek itt. Mondom neki. Ne haragudjon, de sok esetben olyan helyen vannak, ahol nem lehet őket látni. Erre ő: Igen, a rét egy eldugott hely, hogy nem lehet őket látni. Na, aztán otthagytam. Engem mindig betalálnak! Amúgy két tanár is kevés erre a területre, és bőven szűkíteni lehetne a területet, ahol tartózkodhatnak. Persze, szemmel kell tartani a gyerekeket, de képtelenség, és nekem, első alkalommal beszól egy papa, hát az agyam eldobom! :)
A tegnapi napra kiderült, hogy a négy óra helyett még az ötödikben is helyettesítek, mert nincs angol tanár, én meg (nagyokos), mondtam: bevállalom, négy óra után még egy, az már tényleg mindegy. Jó is volt, mert így a csigák is be tudták fejezni a madaras képet és utána kirobbantunk az udvarra játszani, mert hogy csuda idő van itt mostanság. Páran a rúdakon csimpaszkodtam, meg pörögtek, amit én is úúúgy szerettem csinálni, és mikor épp nem volt ott egy gyerek sem, és csekkoltam, hogy nem lát egy felnőtt sem, mondtam, hogy most "én is had', én is had'" :D És engedték, kikötöttem, nem röhögni, ha leesnék, vagy ilyesmi :D De nem estem le, és meglepődve magamon, még tök sok mindent tudok, és Joana-tól tanulva, újabb formával (Discogömb) bővítettem repertoárom ;) Jól elvoltunk, és kicsit összébb nőttünk így a gyerekekkel - ami tök jó, de már most tudom, nagyon fognak hiányozni... :S
Ma, mikor ismét visszaestem az asszisztencia szerepébe jöttek oda hozzám beszélgetni, és érezhető volt, hogy nem gyűlöltek meg a két együtt töltött nap után. Persze, sokat viccelődtem velük, kitört belőlem az eddig visszafogott valódi énem, mert hát itt nem nagyon szoktak pl. magukon viccelődni a tanárok, és úgy alapból más a hangulat, de ezt már egyszer kifejtettem. Ez nem jelent rosszabbat, csak más, és hát főleg, német. :)
Képzeljétek, ma Marek, aki szintén oltári beszédes kedvében volt, bár mióta már jobban megy a német, azóta csak dumál :) is mesélgetett nekem, Japánról, az atomkatasztrófáról, és mondja, hogy tudja, hogy volt ilyen Csernobilban is (azt mondja, mi lengyelül így mondjuk Csernobil ... édes, nem akartam mondani, hogy mi is, magyarul, és valószínű, németül is...), de ott csak egy reaktor (ezt a szót használta) robbant fel, itt meg három is... Kérdem tőle, ezekről ki mesélt neked? Az apukám, mondja. És most gondoltam csak bele, hogy ha ezt az apukája mind lengyelül mondta, hogy volt képes ezt így elmesélni nekem, németül? Nagyon bírom azt a kissrácot, már sokszor megmutatta, hogy egy kedves, szociálisan nagyon fejlett, jól nevelt és értelmes gyerek. Pl. ma, mikor én is társultam a nagyszünetben az udvari néphez, odamentem a rúdakhoz (na jóóó, csak is azért, mert visszahúzott a szívem, és megint vártam az alkalmat, hogy akciózhassak... :D), de viccet félre téve, jött oda Celina hozzám, és mesélt a fogtöméséről :D, amikor is Marek mondja, hogy Frau Molnár, nézt, már miket tudok, és produkálta magát, majd Celina mondja, hogy ilyet ős is tud, de nem ezen a magason. Erre Marek: Celina, gyere próbáld ki, átadom, de segítek, nézd, így kell csinálni (bemutatja), na, komm... És Marek kedvessége megtörte Celinát, és pörgött ő is egyet a rúdon.
Megsimiztem a buksiját, Celinának, hogy ügyes volt (amúgy totál nem, de nem baj...) És rá is jöttem, míg szőke, kócos hajában pihent kezem, hogy baromi nagy elvonási tüneteim vannak Boris-schmusenolásból, mert hogy ma már vagy az ötödik gyereket simiztem meg - és nem félreérteni! Tegnap is rá akartam vetni magam egy, a szomszédban kószáló macskára (szerintem ez volt, amelyik egyszer megharapott), de már a ciccegésemre elrohant. Bizonyára rosszul ejtettem ki a cicc-et...
És most egy megérdemelt alvással fogom lezárni a túlpörgött agyamat és a blogot is, mert hogy nagyon elfáradtam.
Remélem, kellően bepótoltam mindent és kárpótoltam az olvasótábort.
Csók és ölelés (és simi) Nektek!
Múlt szombaton, igen, mikor még anyukám itt volt, ellátogattunk Düsseldorfba. De előtte be kellett mennünk Dortmundba a cuccainkért. Csoda idő volt, mint ahogy ma is, és ahogy sétáltunk a kávézótól a pályaudvar felé a Hansa-platzon meg úgy a belvárosban piac volt. Eddig sosem jutottam el ide, mert szombat reggel és délelőttönként inkább az ágyat nyomom, mint hogy piacra menjek a belvárosba. Volt ott virág és zöldségárustól kedve szoboremberen át az utcai zongorásokig. Beebédeltünk egy thüringen-i Bratwurstot, és végigjártuk az egyik négyemeletes könyvesboltot... hmmm... álomhely. (Nem is tudok már lassan dönteni, hogy papírárus vagy könyveladó egy ilyen Thalia vagy Mayersche-ben lennék, ha újjászületnék... :))
Be is szereztük a Kater Kamikaze-t, amit a vonatra várva ki is olvastunk :) Düsseldorfban nem voltunk túlzottan sokat, azt hiszem, kifáradtunk mindketten az elmúlt hétben, úh. csak pár dolgot tekintettünk meg.
A vasárnap a pakolásról és a semmittevésről szólt. Délután kimentünk a reptérre, és felraktam anyát a gépre. Igyekeztem volna ügyelni rá, hogy tényleg felszálljon, és nehogy beállítson taxival (ugyebár...) a házhoz, amit majd nekem kell kifizetnem :-O ;), de eljöttem, mert így elértem pont egy buszt. Így végződött a családi Németországozás.
Az elmúlt hetem úgy indult, hogy hétfőn, amint beértem a suliba elkapott Julianne, hogy elkért erről és erről az óráról, meg holnapról is, segítenem kéne a Kochbuchjuk összeállításában. Ez igazából arról szólt, hogy szerkesztgettem a wordben, beillesztettem más dokumentumokat és főleg a már meglévőket újraformázhattam, mert ha csak belenyúlt az ember az oldalba, minden máshogy állt, mint azelőtt. Azt hiszem indóformatikai asszisztens vált már belőlem, mert most már úgy gondolják, hogy én mindenhez értek. Nem működött vmiért a hiper nyomtatójuk a titkárságon, és nézett rám az igazgató, kérdőn: mi lehet a baja? Én meg kérdőn visszanéztem, kb. jelezve: honnan a rákból tudjam - hogy fogalmam sincs. No, kb. worddel és worddel teltek a napjaim, mellettem ült Julianne, és mondta, mit akar, én meg megvalósítottam. Elájultak, hogy egy táblázatot kiviteleztem az ő elképzeléseikről. ;) Én jókat röhögtem ezen magamban. Azonban ma már fordult egy kicsit a helyzet: eddig általában szépen, kicsit szánva-bánva, hogy megint munkát kell adniuk, kértek meg, hogy tudnék-e segíteni. Ma Julianne azzal állt elő, hogy 3. órában maradjak fent, mert csinálni kell a kochbuchot tovább. Ez nem jött össze külső erők miatt, majd kérdezte, hogy holnap a második órában hol vagyok. Jeleztem neki, hogy holnap csak a 3. órára jövök. Erre ő: jó, akkor 2. órában szabad vagy, akkor csináljuk. Ööö... oké. Bizoányra én szúrtam el, és fel kéne vennem a magyar munkamorált, mi szerint, ne mutasd kifelé, hogy gyorsan és könnyen végzel egy feladattal, mert akkor rád szállnak. Bár lehet, nem ez a helyzet, csak a "nagy szakértelmem"-re van szükségük, de azért a kérlek - szó szerintem még belefért volna abba a mondatba.
Aztán még azon a héten utazott ez a négy fős delegáció Magyarországra, Ajkára, ahol is ezt a Projektet dolgozgatják még közösen. Amúgy valami hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog köré mekkora felhajtást tudnak keríteni, de ezt már sok esetben tapasztaltam itt, németéknél. De az biztos is, hogy így tudják eladhatóvá tenni mondjuk a gyengébb felfogásúak számára is a dolgokat (gondolok itt iskolai túlon-túl kidolgozásokra... vagy nem is tudom, mi a jó szó rá).
És mivel az én mentorom, Beatrix is a quartett részét képezte, nekem jutott a feladat, hogy helyettesítsek az osztályban, hétfő és kedd.
Hétfőn, hogy el ne késsem és mindent jól csináljak, 45 perccel kezdés előtt már az iskolaudvaron ballagtam a bejárati ajtó felé, sejtve, hogy b*szottul nem lesz még itt senki (tanár), rajtam kívül. Ezzel csak az a gond, hogy nekem kulcsom nincsa bejárathoz, és ha nincs itt senki, akkor kerülve ugyan, de be tudok "törni" az épületbe. Így is volt, persze. Mindent előkészítettem és indulhatott a nap. Jól ment, mint ahogy egy helyettesítő-órának mennie kell, de kezdem tudomásul venni és megérteni, hogy nem (mindig) bennem van a hiba, hanem a helyzet miatt. Itt arról lenne szó, hogy nálam soha nem fognak úgy viselkedni, mint a tanítójuknál, mert a szemükben nem vagyok elsődleges Kontaktperson. :) És miután ezt már mások esetében is láttam, megnyugodtam kicsit. :)
No, a hétfői nagyszünetre be voltam osztva udvari ügyeletesnek. Ketten szoktak lenni, és a párom Frau Lagemann volt, vagyis kellett volna, hogy legyen. Kicsit késve érkezett, vagy csk elég későn fedeztem fel az udvaron, pedig hát... na de nem is ez a lényeg. Mindig történik valami, általában jönnek oda, hogy ez és ez lökdösött, elvette a sapkám, megvert, csúfolt bla bla bla. Na, én ráálltam a negyedikesekre, akik egymás lábát húzták ki a másik alól, ami nem túl jó dolog, főleg hogy a faháncs alatt jó megtermett sziklák vannak. De közben igyekszik az ember szemmel tartani azt a kb. 200 gyereket az óriási udvaron és mezőn (tényleg bazi nagy terület). Na persze, jöttek is, hogy az egyiknek kiment a lába, meg hogy a másikat hasba rúgták. Felkerekedek az illetékesek elővételére, közben betalálnak újabb hasba rúgottak, frankó. Frau Lagemann-nak meg feltettem a költői kérdést, hogy mégis lehet-e egymás lábát kihúzkodóst játszani, mert hogy nekem beakarják adni, hogy ezt szabad. Na de a lényeg lényege, hogy ott volt az udvaron egy Opa, méghozzá az egyik hasba rúgotté, majd odajön hozzám ez a papi, hogy ""Mi komolyan erőszakmentes Schule-nek gondoljuk magunkat?" Nézek rá, kérdem, igen? Erre ő: igen? Mert hogy ilyenek történnek itt. Mondom neki. Ne haragudjon, de sok esetben olyan helyen vannak, ahol nem lehet őket látni. Erre ő: Igen, a rét egy eldugott hely, hogy nem lehet őket látni. Na, aztán otthagytam. Engem mindig betalálnak! Amúgy két tanár is kevés erre a területre, és bőven szűkíteni lehetne a területet, ahol tartózkodhatnak. Persze, szemmel kell tartani a gyerekeket, de képtelenség, és nekem, első alkalommal beszól egy papa, hát az agyam eldobom! :)
A tegnapi napra kiderült, hogy a négy óra helyett még az ötödikben is helyettesítek, mert nincs angol tanár, én meg (nagyokos), mondtam: bevállalom, négy óra után még egy, az már tényleg mindegy. Jó is volt, mert így a csigák is be tudták fejezni a madaras képet és utána kirobbantunk az udvarra játszani, mert hogy csuda idő van itt mostanság. Páran a rúdakon csimpaszkodtam, meg pörögtek, amit én is úúúgy szerettem csinálni, és mikor épp nem volt ott egy gyerek sem, és csekkoltam, hogy nem lát egy felnőtt sem, mondtam, hogy most "én is had', én is had'" :D És engedték, kikötöttem, nem röhögni, ha leesnék, vagy ilyesmi :D De nem estem le, és meglepődve magamon, még tök sok mindent tudok, és Joana-tól tanulva, újabb formával (Discogömb) bővítettem repertoárom ;) Jól elvoltunk, és kicsit összébb nőttünk így a gyerekekkel - ami tök jó, de már most tudom, nagyon fognak hiányozni... :S
Ma, mikor ismét visszaestem az asszisztencia szerepébe jöttek oda hozzám beszélgetni, és érezhető volt, hogy nem gyűlöltek meg a két együtt töltött nap után. Persze, sokat viccelődtem velük, kitört belőlem az eddig visszafogott valódi énem, mert hát itt nem nagyon szoktak pl. magukon viccelődni a tanárok, és úgy alapból más a hangulat, de ezt már egyszer kifejtettem. Ez nem jelent rosszabbat, csak más, és hát főleg, német. :)
Képzeljétek, ma Marek, aki szintén oltári beszédes kedvében volt, bár mióta már jobban megy a német, azóta csak dumál :) is mesélgetett nekem, Japánról, az atomkatasztrófáról, és mondja, hogy tudja, hogy volt ilyen Csernobilban is (azt mondja, mi lengyelül így mondjuk Csernobil ... édes, nem akartam mondani, hogy mi is, magyarul, és valószínű, németül is...), de ott csak egy reaktor (ezt a szót használta) robbant fel, itt meg három is... Kérdem tőle, ezekről ki mesélt neked? Az apukám, mondja. És most gondoltam csak bele, hogy ha ezt az apukája mind lengyelül mondta, hogy volt képes ezt így elmesélni nekem, németül? Nagyon bírom azt a kissrácot, már sokszor megmutatta, hogy egy kedves, szociálisan nagyon fejlett, jól nevelt és értelmes gyerek. Pl. ma, mikor én is társultam a nagyszünetben az udvari néphez, odamentem a rúdakhoz (na jóóó, csak is azért, mert visszahúzott a szívem, és megint vártam az alkalmat, hogy akciózhassak... :D), de viccet félre téve, jött oda Celina hozzám, és mesélt a fogtöméséről :D, amikor is Marek mondja, hogy Frau Molnár, nézt, már miket tudok, és produkálta magát, majd Celina mondja, hogy ilyet ős is tud, de nem ezen a magason. Erre Marek: Celina, gyere próbáld ki, átadom, de segítek, nézd, így kell csinálni (bemutatja), na, komm... És Marek kedvessége megtörte Celinát, és pörgött ő is egyet a rúdon.
Megsimiztem a buksiját, Celinának, hogy ügyes volt (amúgy totál nem, de nem baj...) És rá is jöttem, míg szőke, kócos hajában pihent kezem, hogy baromi nagy elvonási tüneteim vannak Boris-schmusenolásból, mert hogy ma már vagy az ötödik gyereket simiztem meg - és nem félreérteni! Tegnap is rá akartam vetni magam egy, a szomszédban kószáló macskára (szerintem ez volt, amelyik egyszer megharapott), de már a ciccegésemre elrohant. Bizonyára rosszul ejtettem ki a cicc-et...
És most egy megérdemelt alvással fogom lezárni a túlpörgött agyamat és a blogot is, mert hogy nagyon elfáradtam.
Remélem, kellően bepótoltam mindent és kárpótoltam az olvasótábort.
Csók és ölelés (és simi) Nektek!
2011. március 17., csütörtök
Starlight Express, Starlight Express
Pénteken jött el a nagy nap, amikor is megtekintettük Bochumban, a külön erre a musicalre épített Starlight Express Arénában a híres musicalt. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A napunk a jól megérdemelt, minimum fél 10-ig alvással kezdődött. Aztán szépen megreggeliztünk és mentünk vásárolni. Belőlem újból kibújt a stylist, és anyunak hordtam a fülkébe a ruhadarabokat, h. próbáljon, különben soha sem tenné :). Sikerrel jártunk, és bele is éheztünk a nagy vásárlásba, ezért kitaláltuk, hogy megebédelünk az üzlettel szemben lévő grill étteremben. Jónak ígérkezett a kínálat, Schnitzel minden mennyiségben és feltéttel. Rendeltünk is: Raben egy Hawaii Schnitzelt én meg egy Zigeunert. Elsőnek hozták is a hozzá való salátákat, háát, érdekes volt. Majd jött az étel. Ezek már átértelmezték rendesen az érdekes szót, de azt hiszem, anyu kajája volt a nyerő. Az én Zigeunerem abból állt, hogy vmi thai szósszal (baszott édes volt) leöntötték a rántott húst, ami ezt a löttyöt jó magába szívva egészen gusztustalan állagot vett fel a végére. Annyira nem volt rossz, csak nagyon nem erre az ízvilágra számítottam. Édesanya schnitzele a következőképp' nézett ki: hús, rajta az ananász, azon egy holland szósz (ez ugye vmi sajtalapból készül) ÉS, most figyeljetek: koktélcseresznye az ananász közepébe szúrva!!! Mert ha paradicsom lett volna, oké, na de koktélcseresznye?! :D Én nem értem a németek ízvilágát!!!
Bekajáltuk a nagyját, de megállapítottuk, legközelebb, bárhol is eszünk, a schnitzelt önmagában, natúr kérjük felszolgálni!
Ezután beindultunk Dortmundba, csomagostul a kávézóba. Itt ejtettünk egy kis kávé pihit, beszélgettem Mariettával, Az Ügyről is. Az Ügy, amit még így nyilvánosan nem is írtam, az az, hogy feljelentett valaki, hogy besegítettem. Nem részletezem, nehogy még a végén elővegyenek, de a lényeg, a teljes nevem alapján tették a feljelentést. A dologból nem lett semmi, mert bizonyítani tudták az ellenkezőjét. Nekem csak egy ember jutott eszembe, aki ennyire kedveskedne velem. Igen, a koszmaca. A ketchup-os ügy után ez szinte száz százalék! Úh. valószínű, immáron csak az ösztöndíjamból gazdálkodom.
A cuccainkat ott hagytuk és nekiindultunk a pályaudvarnak. Bochumban jól eligazodtam, anya a "zseni" kifejezést használta talán rám :), mert hát annyira jó vagyok térképből :D (nem, utánanéztem a megállóknak) Követve egy családot, akik szintén oda tartottak, meg is érkeztünk futólépésben a színházhoz.
No, a színházra visszatérve: irtó jól néz ki belülről is, mint egy pályaudvar, úgy van kialakítva: a "vonatokat" jelző táblán a színészek neve, rendezők stb pörögnek, a ruhatár, mint egy pályaudvari csomagmegőrző, szóval klassz. Nem sok idő volt nézelődni, na meg kb. 800 ember volt ott.
A színház belseje óriási, a szó összes értelmében. Jó szőke nős voltam a jegyünkkel kapcsolatban: mindenképp fel akartam állíttatni a jegyszedővel a "szerintem a helyünkön ülő" embereket, arra nem gondoltam, hogy az egyes szék legbelül, a falnál lesz. :D A helyünk szerintem elég jó volt. Meg kell mondjam, második legolcsóbbat vettem (így is 55 euro per kopf). :)
Az ülőhelyek egy jó része úgy van kialakítva, hogy teljesen a pálya mellett vannak, vagy épp a között, így az ott ülők közvetlenebb részesévé válnak asz eseményeknek, potom 100-120 euroért :)
Idekint még ma is nagyon nagy a sikere, 22 éve játszák Bochumban, ha jól emlékszem, és tényleg egyedülálló dolog.
Ja, hogy értsétek, elmondom, miről szól a történet.
Van egy kiscsávó, aki még késő este is a játékvonataival játszana, de anyukája elküldi aludni. És a gyerek elkezd álmodni, ez az álom kel valójában életre. Azt álmodja, hogy a vonatai életre kelnek és az évszázad legnagyobb versenyére készülnek. Felsorakoznak a vonatfajták: a régi jó gőzmodony, a modernebb, Elvis-diesel, a német ICE és a szuper Electra, az elektronikus. Ők versenyeznek. Így mindezt a színészek görkoriban játszák, plusz tök jó kosztümökben.
A "poént" nem lövöm le, hátha egyszer eljuttok Bochumba, vagy a Brodway-re és megnézitek! :)
A napunk a jól megérdemelt, minimum fél 10-ig alvással kezdődött. Aztán szépen megreggeliztünk és mentünk vásárolni. Belőlem újból kibújt a stylist, és anyunak hordtam a fülkébe a ruhadarabokat, h. próbáljon, különben soha sem tenné :). Sikerrel jártunk, és bele is éheztünk a nagy vásárlásba, ezért kitaláltuk, hogy megebédelünk az üzlettel szemben lévő grill étteremben. Jónak ígérkezett a kínálat, Schnitzel minden mennyiségben és feltéttel. Rendeltünk is: Raben egy Hawaii Schnitzelt én meg egy Zigeunert. Elsőnek hozták is a hozzá való salátákat, háát, érdekes volt. Majd jött az étel. Ezek már átértelmezték rendesen az érdekes szót, de azt hiszem, anyu kajája volt a nyerő. Az én Zigeunerem abból állt, hogy vmi thai szósszal (baszott édes volt) leöntötték a rántott húst, ami ezt a löttyöt jó magába szívva egészen gusztustalan állagot vett fel a végére. Annyira nem volt rossz, csak nagyon nem erre az ízvilágra számítottam. Édesanya schnitzele a következőképp' nézett ki: hús, rajta az ananász, azon egy holland szósz (ez ugye vmi sajtalapból készül) ÉS, most figyeljetek: koktélcseresznye az ananász közepébe szúrva!!! Mert ha paradicsom lett volna, oké, na de koktélcseresznye?! :D Én nem értem a németek ízvilágát!!!
Bekajáltuk a nagyját, de megállapítottuk, legközelebb, bárhol is eszünk, a schnitzelt önmagában, natúr kérjük felszolgálni!
Ezután beindultunk Dortmundba, csomagostul a kávézóba. Itt ejtettünk egy kis kávé pihit, beszélgettem Mariettával, Az Ügyről is. Az Ügy, amit még így nyilvánosan nem is írtam, az az, hogy feljelentett valaki, hogy besegítettem. Nem részletezem, nehogy még a végén elővegyenek, de a lényeg, a teljes nevem alapján tették a feljelentést. A dologból nem lett semmi, mert bizonyítani tudták az ellenkezőjét. Nekem csak egy ember jutott eszembe, aki ennyire kedveskedne velem. Igen, a koszmaca. A ketchup-os ügy után ez szinte száz százalék! Úh. valószínű, immáron csak az ösztöndíjamból gazdálkodom.
A cuccainkat ott hagytuk és nekiindultunk a pályaudvarnak. Bochumban jól eligazodtam, anya a "zseni" kifejezést használta talán rám :), mert hát annyira jó vagyok térképből :D (nem, utánanéztem a megállóknak) Követve egy családot, akik szintén oda tartottak, meg is érkeztünk futólépésben a színházhoz.
No, a színházra visszatérve: irtó jól néz ki belülről is, mint egy pályaudvar, úgy van kialakítva: a "vonatokat" jelző táblán a színészek neve, rendezők stb pörögnek, a ruhatár, mint egy pályaudvari csomagmegőrző, szóval klassz. Nem sok idő volt nézelődni, na meg kb. 800 ember volt ott.
A színház belseje óriási, a szó összes értelmében. Jó szőke nős voltam a jegyünkkel kapcsolatban: mindenképp fel akartam állíttatni a jegyszedővel a "szerintem a helyünkön ülő" embereket, arra nem gondoltam, hogy az egyes szék legbelül, a falnál lesz. :D A helyünk szerintem elég jó volt. Meg kell mondjam, második legolcsóbbat vettem (így is 55 euro per kopf). :)
Az ülőhelyek egy jó része úgy van kialakítva, hogy teljesen a pálya mellett vannak, vagy épp a között, így az ott ülők közvetlenebb részesévé válnak asz eseményeknek, potom 100-120 euroért :)
Idekint még ma is nagyon nagy a sikere, 22 éve játszák Bochumban, ha jól emlékszem, és tényleg egyedülálló dolog.
Ja, hogy értsétek, elmondom, miről szól a történet.
Van egy kiscsávó, aki még késő este is a játékvonataival játszana, de anyukája elküldi aludni. És a gyerek elkezd álmodni, ez az álom kel valójában életre. Azt álmodja, hogy a vonatai életre kelnek és az évszázad legnagyobb versenyére készülnek. Felsorakoznak a vonatfajták: a régi jó gőzmodony, a modernebb, Elvis-diesel, a német ICE és a szuper Electra, az elektronikus. Ők versenyeznek. Így mindezt a színészek görkoriban játszák, plusz tök jó kosztümökben.
A "poént" nem lövöm le, hátha egyszer eljuttok Bochumba, vagy a Brodway-re és megnézitek! :)
2011. március 16., szerda
Wir graturielen Dir Geburtstagskind
Közelebb kerültem a harminchoz, ez valami borzalom! Általános iskolásként azt terveztem, hogy 25 évesen férjhez megyek, 26 évesen már lesz egy fiam, rá két évre meg egy lányom. Természetesen a férjem roppant jóképű, intelligens és családszerető ember, aki mindent megtesz a családjáért. No, aztán most itt vagyok 30-4 évesen Németországban, ohne Mann, ohne Kinder... Pánikba is eshetnék, de nyugtatom magam, hogy nagyon felgyorsult a világ, a nők 30 évesen szülnek először, és az intelligens, jóképű, családszerető férfiak kihaltak, de minimum elbújtak valami bunkerbe. :)
Az évek során kevésbé izgul az ember a születésnapját illetően, de amikor másoknak eszébe jut, hogy világra jött, az nagyon jó érzéssel tölti el. (köszönöm mindenkinek, noch einmal)
Az "ünneplés" az iskolában kezdődött: kaptam a kollégáktól egy nagy csokor tulipánt, és egy Ständchen-t (szerenád). Ez egy nagyon jó szokásuk, hogy minden születésnapost így köszöntenek. Én vittem a kakaós sütit, amit amúgy meg sem kóstoltam itthon, úh. lövésem sem volt, mit adok a szájukba, de a nap végére üresek voltak a tányérok és a kukában nem láttam sütimaradékot :)
A második mosolyt csaló pillanatot a másodikosoktól kaptam. Vittem nekik Mutterka által hozott rudikat ajándékba, és mielőtt odaadhattam volna, szólt nekik Frau Grothe, hogy ma van egy Geburtstagskind :) Úh. énekeltek nekem egyet. Olyan aranyosak voltak, ahogy mosolyogtak rám - talán szeretnek?! :) Így a túró rudit átneveztem születésnapi ajándéknak ;), de nekik valójában teljesen mindegy volt az ok, csak ehessék! Azt hiszem Magyarország egyenlővé vált a túró rudival.
Itthonra vendégeket vártam(unk): Mariont és Jenst, Noémit, anyukáját és Giulio-t, Timo-t, akivel egyszer találkoztam Noémiéknél, valamint Swaantjét és Andriskát is meghívtam. Kedvenc lakótársnőmet "csak" azért nem, mert hát nem volt itthon, hogy meghívhassam (hehe). (Jens azonban dolgozott, nem tudott jönni)
Jó kis színes csapat lett, szerintem jól érezték magukat, mert fél 11-ig eltartott a vacsorás-beszélgetés. A menü rakott krumpli volt és Käsekuchen. Noémi hozott almás rétest, anya meg sütött még sajtos rudakat is. Fejedelmi vacsora volt, kérem.
K. -hála a jó égnek- akkoriban ért haza, mikorra már készült haza a társaság. Bizonyára így sem nézte jó szemmel, hogy merészeltem vendégeket fogadni. Azzal honorálta a dolgot, hogy a lehető összes cipőmbe, sőt, hosszú szárú csizmámba ketchupot öntött. Lehet, ha egyedül vagyok, már a sitten ülnék, mert kb. elvágtam volna (nem is helyes a múlt idő) a torkát. Másnap még beszólt anyának, mikor merészelt akkor a fürdőben lenni, amikor neki is épp oda kellett mennie, hogy "még én is itt lakom"! Egy igaz Arschloch!
Másnap, amikor édesanyám lett egy évvel öregebb, az iskolában töltöttük a napunk nagy részét. Csütörtök, tehát AG nap.
Reggel bicóval mentünk iskolába. Szegény anya, nagyon büszke vagyok ám rá(d), hogy végig tekerted az utat, még ha új tüdőt is kellett igényelni a transzplantációs klinikán. Valamikor bizonyára említettem, hogy anyunak is mostanság van a szülinapja, és Göbble-Küpple emlékezett is rá, így felszólította a tanári kart, hogy akkor most éneklünk! :) Úgyhogy anyát is felköszöntötte a szünetben összeverbuválódott tanári kórus.
Szegénynek a napja amúgy a sütéssel és főzéssel telt. A magyar AG-n lángost csináltunk a kölkökkel, aminek nagy keletje lett, és láthatóan ízlett nekik. A maradékot kisütötte anya a tanároknak, úh. olajszagban úszott a két épület. Igazi hungarikum volt! ;)
Koch-Back AG-n rakott krumpli volt a menü, amit befaltak a kölkök, (szerintem) köszönhetően a szalonnának és a magyar kóbásznak, hejj! Szegény Ozughan (ejtsd: Oszán) ezt kevésbé élvezhette a vallása miatt, mert hát sertés, az mindenben van. De ízlett neki a csökkentett üzemmódú rakott krumpli is. :)
Délutánra Unnát terveztük be, de én ki voltam a napi rohangálástól és mind emellett undorító volt az idő (szél és eső... pfui), úh. egy gyors városnézés (Fachwerkhaus, Fachwerkhaus...) és egy kávézás után majd 7 euroért jüttünk haza S-Bahnnal. Az agyam már kihagyott, mert teljsesen elfelejtettem, hogy bicóval elől vagy hátul lehet felszállni. Jött is a Biztonsági bácsi, úgy 60 biztos volt, hogy fáradjunk előre. Nyomogatom a kezébe a jegyeket, mondja, h. nem az kell neki! Nem értettük elsőre, mégis mi a baja. Na, ezzel, és hogy NEM németül beszéltünk, kiérdemeltük megtisztelő figyelmét, pontosabban megfigyelmét! :) Szépen megmutatta, hogy kell utaztatni a bringákat, majd elment, de nem sokkal rá visszatért ez Erősítéssel, egy szintén 60 feletti Jackie Channel. Hát ha éreztétek már magatokat prédának, akkor ez olyan volt. Ott ültünk a lekötözött biciklikkel szemben, balunkon a két security-tyal, akik rendületlen végezték a munkájukat. Megkérdezték, hol akarunk leszállni. Mondtam. Az csak kettőre van már, mondja Security 1. Tudom, felelem. Gondolom nem nézte ki már belőlem, hogy tisztában vagyok vele, hol akarunk leszállni. Persze, kioldozta az áldozatokat (bicók) és azért megkérdezte, oroszok vagyunk-e. Bizonyára azért tartottak szemmel, mert féltek, hogy bomba van a csomagunkban. Bár nem tudom elképzelni, hogy hatástalanítják. gázspray-vel?! Feleltük, hogy nem, magyarok. Á, mondja felcsillanó szemmel: gulyás, puszta, Balaton. Kényszer mosolyogtam, és helyeseltem.
Majd készségesen lesegítettek és szép estét kívántak nekünk. Gondolom azóta is büszkén mesélik a klubban, hogy sikerült megvédeni hazájukat a két magyar terroristanőtől.
Az évek során kevésbé izgul az ember a születésnapját illetően, de amikor másoknak eszébe jut, hogy világra jött, az nagyon jó érzéssel tölti el. (köszönöm mindenkinek, noch einmal)
Az "ünneplés" az iskolában kezdődött: kaptam a kollégáktól egy nagy csokor tulipánt, és egy Ständchen-t (szerenád). Ez egy nagyon jó szokásuk, hogy minden születésnapost így köszöntenek. Én vittem a kakaós sütit, amit amúgy meg sem kóstoltam itthon, úh. lövésem sem volt, mit adok a szájukba, de a nap végére üresek voltak a tányérok és a kukában nem láttam sütimaradékot :)
A második mosolyt csaló pillanatot a másodikosoktól kaptam. Vittem nekik Mutterka által hozott rudikat ajándékba, és mielőtt odaadhattam volna, szólt nekik Frau Grothe, hogy ma van egy Geburtstagskind :) Úh. énekeltek nekem egyet. Olyan aranyosak voltak, ahogy mosolyogtak rám - talán szeretnek?! :) Így a túró rudit átneveztem születésnapi ajándéknak ;), de nekik valójában teljesen mindegy volt az ok, csak ehessék! Azt hiszem Magyarország egyenlővé vált a túró rudival.
Itthonra vendégeket vártam(unk): Mariont és Jenst, Noémit, anyukáját és Giulio-t, Timo-t, akivel egyszer találkoztam Noémiéknél, valamint Swaantjét és Andriskát is meghívtam. Kedvenc lakótársnőmet "csak" azért nem, mert hát nem volt itthon, hogy meghívhassam (hehe). (Jens azonban dolgozott, nem tudott jönni)Jó kis színes csapat lett, szerintem jól érezték magukat, mert fél 11-ig eltartott a vacsorás-beszélgetés. A menü rakott krumpli volt és Käsekuchen. Noémi hozott almás rétest, anya meg sütött még sajtos rudakat is. Fejedelmi vacsora volt, kérem.
K. -hála a jó égnek- akkoriban ért haza, mikorra már készült haza a társaság. Bizonyára így sem nézte jó szemmel, hogy merészeltem vendégeket fogadni. Azzal honorálta a dolgot, hogy a lehető összes cipőmbe, sőt, hosszú szárú csizmámba ketchupot öntött. Lehet, ha egyedül vagyok, már a sitten ülnék, mert kb. elvágtam volna (nem is helyes a múlt idő) a torkát. Másnap még beszólt anyának, mikor merészelt akkor a fürdőben lenni, amikor neki is épp oda kellett mennie, hogy "még én is itt lakom"! Egy igaz Arschloch!
Másnap, amikor édesanyám lett egy évvel öregebb, az iskolában töltöttük a napunk nagy részét. Csütörtök, tehát AG nap.
Reggel bicóval mentünk iskolába. Szegény anya, nagyon büszke vagyok ám rá(d), hogy végig tekerted az utat, még ha új tüdőt is kellett igényelni a transzplantációs klinikán. Valamikor bizonyára említettem, hogy anyunak is mostanság van a szülinapja, és Göbble-Küpple emlékezett is rá, így felszólította a tanári kart, hogy akkor most éneklünk! :) Úgyhogy anyát is felköszöntötte a szünetben összeverbuválódott tanári kórus.
Szegénynek a napja amúgy a sütéssel és főzéssel telt. A magyar AG-n lángost csináltunk a kölkökkel, aminek nagy keletje lett, és láthatóan ízlett nekik. A maradékot kisütötte anya a tanároknak, úh. olajszagban úszott a két épület. Igazi hungarikum volt! ;)
Koch-Back AG-n rakott krumpli volt a menü, amit befaltak a kölkök, (szerintem) köszönhetően a szalonnának és a magyar kóbásznak, hejj! Szegény Ozughan (ejtsd: Oszán) ezt kevésbé élvezhette a vallása miatt, mert hát sertés, az mindenben van. De ízlett neki a csökkentett üzemmódú rakott krumpli is. :)
Délutánra Unnát terveztük be, de én ki voltam a napi rohangálástól és mind emellett undorító volt az idő (szél és eső... pfui), úh. egy gyors városnézés (Fachwerkhaus, Fachwerkhaus...) és egy kávézás után majd 7 euroért jüttünk haza S-Bahnnal. Az agyam már kihagyott, mert teljsesen elfelejtettem, hogy bicóval elől vagy hátul lehet felszállni. Jött is a Biztonsági bácsi, úgy 60 biztos volt, hogy fáradjunk előre. Nyomogatom a kezébe a jegyeket, mondja, h. nem az kell neki! Nem értettük elsőre, mégis mi a baja. Na, ezzel, és hogy NEM németül beszéltünk, kiérdemeltük megtisztelő figyelmét, pontosabban megfigyelmét! :) Szépen megmutatta, hogy kell utaztatni a bringákat, majd elment, de nem sokkal rá visszatért ez Erősítéssel, egy szintén 60 feletti Jackie Channel. Hát ha éreztétek már magatokat prédának, akkor ez olyan volt. Ott ültünk a lekötözött biciklikkel szemben, balunkon a két security-tyal, akik rendületlen végezték a munkájukat. Megkérdezték, hol akarunk leszállni. Mondtam. Az csak kettőre van már, mondja Security 1. Tudom, felelem. Gondolom nem nézte ki már belőlem, hogy tisztában vagyok vele, hol akarunk leszállni. Persze, kioldozta az áldozatokat (bicók) és azért megkérdezte, oroszok vagyunk-e. Bizonyára azért tartottak szemmel, mert féltek, hogy bomba van a csomagunkban. Bár nem tudom elképzelni, hogy hatástalanítják. gázspray-vel?! Feleltük, hogy nem, magyarok. Á, mondja felcsillanó szemmel: gulyás, puszta, Balaton. Kényszer mosolyogtam, és helyeseltem.
Majd készségesen lesegítettek és szép estét kívántak nekünk. Gondolom azóta is büszkén mesélik a klubban, hogy sikerült megvédeni hazájukat a két magyar terroristanőtől.
2011. március 15., kedd
A Látogatás - Soest és kedd
 |
| Vrithof |
 |
| Großer Teich |
 |
| Gasse |
Erősen gondolkodom, úgy két napja, hogy mi is történt kedden, de valójában semmi extrém. Én mentem iskolába, anyukám itthon heverészett, elmosogatott meg "társalgott" kedvenc lakótársnőmmel ;). Mikor hazaértem, szépen összeszedegettük, hogy mit akarunk főzni holnap, meg azután a szakkörökön, majd felkerekedtünk, és eltekertünk a lidl-be. Jól megrakodva jöttünk haza. És már elég későre járt, úh. nem mentünk se Dortmunba, se sétálni, hanem nekiálltunk megsütni másnapra a kollégűknak szánt Mama-féle kakaóst. Nyammm...
2011. március 14., hétfő
A Látogatás - Aachen és Maastricht
Hamar eltelt édesanyám itt léte, és sok-sok minden zajlott le az elmúlt napokban. Akkor kronológiailag:
Aachen
Vonattal mentünk, ugyebár. Engem szívat a DB: azt már tudtam, még a szeptemberi Bochum-afféromból kifolyólag, hogy a Monatskarte-m csak regionális vonatokra érvényes. Ki is szemeltünk egyet, amivel átszállás nálkül eljuthatunk Aachenbe. Jön a kaller, adom a jegyem, majd közli, hogy ugye tudjuk, hogy át kell szállnunk, mert hogy ez a vonat Köln-ön keresztül megy Aachenbe, és Köln meg Bonn és környékükre nem érvényes a bérletem, mert az kiesik ebből a régióból bla bla. Na frankó. Düsseldorfban leszálltunk és átszálltunk a másik Regional Zugra, a már jóra.
A szállásunk nagyon jó volt. Eredetileg rendeltem reggelit is hozzá, de láttuk, hogy meg tudjuk egyszerűen és kicsit olcsóbban is oldani, így lemondtam, semmi gond nem volt vele.
Sajnos roppant hideg volt aznap, így "csak" a belvárost jártuk körbe, ez is 3 órás lett így. Anyu által kiszemelt kutakat egyet sem tudtunk megnézni, mert még a tél miatt be voltak deszkázva. Bár jót poénkodtunk rajta, hogy le kéne mind fotózni :D Aachenben már zajlott a karnevál, de még csak sátras-részeges variációban, nem volt vonulás vagy ilyesmi. Este már kezdett kijönni rajtam a nátha, de bevágtam egy jó nagy adag forró (zacskós) levest és vagy fél liter borsmentateát, bevettem C.vitamint, megettem egy kiwit, valamint anya maxra felcsavarta lehető összes helyiségben a radiátort, így szauna volt egész éjjel, de hatásos lehetett, mert másnapra nem jött ki rajtam a dolog.
Aachen
Vonattal mentünk, ugyebár. Engem szívat a DB: azt már tudtam, még a szeptemberi Bochum-afféromból kifolyólag, hogy a Monatskarte-m csak regionális vonatokra érvényes. Ki is szemeltünk egyet, amivel átszállás nálkül eljuthatunk Aachenbe. Jön a kaller, adom a jegyem, majd közli, hogy ugye tudjuk, hogy át kell szállnunk, mert hogy ez a vonat Köln-ön keresztül megy Aachenbe, és Köln meg Bonn és környékükre nem érvényes a bérletem, mert az kiesik ebből a régióból bla bla. Na frankó. Düsseldorfban leszálltunk és átszálltunk a másik Regional Zugra, a már jóra.
A szállásunk nagyon jó volt. Eredetileg rendeltem reggelit is hozzá, de láttuk, hogy meg tudjuk egyszerűen és kicsit olcsóbban is oldani, így lemondtam, semmi gond nem volt vele.
Sajnos roppant hideg volt aznap, így "csak" a belvárost jártuk körbe, ez is 3 órás lett így. Anyu által kiszemelt kutakat egyet sem tudtunk megnézni, mert még a tél miatt be voltak deszkázva. Bár jót poénkodtunk rajta, hogy le kéne mind fotózni :D Aachenben már zajlott a karnevál, de még csak sátras-részeges variációban, nem volt vonulás vagy ilyesmi. Este már kezdett kijönni rajtam a nátha, de bevágtam egy jó nagy adag forró (zacskós) levest és vagy fél liter borsmentateát, bevettem C.vitamint, megettem egy kiwit, valamint anya maxra felcsavarta lehető összes helyiségben a radiátort, így szauna volt egész éjjel, de hatásos lehetett, mert másnapra nem jött ki rajtam a dolog.
Mutterka és az Aachener Dom
Maastricht
Maastrichtba másnap reggel mentünk. A csomagunkat betettük az aacheni pályaudvar egy Schließfachjába, és 16 €-ért oda-vissza megvolt a jegyünk. Maastricht felé közeledve kezdett (nekem) vidékivé válni a táj, ami szebb és kedvesebb számomra, mint a nagyváros. Patakocska folydogált a házak között, amik elvétve voltak csak. Szép volt.
A vonaton is, de megérkezve Maastricht pályaudvarára már karneváli zene és hangulat fogadott. Láttuk a készülődést a felvonulásra, és később meg is tudtuk, hogy tényleg lesz is. Úgy gondoltuk, hogy addig lezavarjuk a városnézést, aztán megnézzük a felvonulást. Ez a tervünk óráról órára, de inkább percről percre kezdett meghiúsulni, mert egyre nőtt a tömeg mindenfelé. Végül nem vártuk be a felvonulást, mert rengetegen voltak, és lépni nem lehetett. Csomóan meg babával, vagy épp babakocsival jöttek ki, nem épek, az tuti!
A város nagyon szép, és rendezett. Sok mindent nem láttunk, főleg, mert be voltak zárva, valamint, nekem a kedvem is elment a tömegen való átmászás után. :) Úgy gondoltuk, azon a hídon megyünk vissza a pályaudvarra, amelyiken jöttünk - majd mikor szembe találtuk magunkat a Tömeggel, átpártoltunk a másik hídra. :) Onnan sikerült azt a szép színes fejecskékkel teli képet készítenem a másik hídról :)
A maastricht-i Restiben bedobtunk még egy-egy kávé-cappucinot és egy-egy bazi szar, geil almás süteményt, mert hát anya mindenképp' Kaffe und Kuchenre vágyott már :) De legalább a cukra nem esett le :)
2011. március 7., hétfő
Photos
Kedves Blogkövetők!
Majd valamikor írok is a kirándulásainkról, de egyelőre csak képekkel tudok szolgálni, amikhez rövidebb képaláírásokat is fűztem.
Az aacheni képek már elérhetők a képek link alapján, Maastricht és Soest még feltöltés alatt, de folyamatban! :)
Kellemes napsütést mindenkinek!
Majd valamikor írok is a kirándulásainkról, de egyelőre csak képekkel tudok szolgálni, amikhez rövidebb képaláírásokat is fűztem.
Az aacheni képek már elérhetők a képek link alapján, Maastricht és Soest még feltöltés alatt, de folyamatban! :)
Kellemes napsütést mindenkinek!
2011. március 4., péntek
Karnevalfeier
Tegnap sor került iskolai karneválozásra, méghozzá egy Kinder(spiel)halle-ban. Ez egy nagy csarnok, olyan játszóház szerű, de egyben görkoripálya is, csak XXL-ben. Nem tudom, van-e ilyen odahaza, én nem vagyok ebben túl jártas. A gyerekek hozhatták magukkal a rollerjüket, egykerekűjüket, görkorit, X-boardot, és élvezhették a sok mászófalat, mászótornyot, focipályát, ugrálóvárat, meg a animátor feladatait. Jó volt, mi tanárok mondjuk szétfagytunk, mert nagyon hideg volt bent. Persze, csak görkorit kellett volna húzni, aztán menni egy-két kört, már nem fáztunk volna. De eljött az idő, amikor én is beálltam ilyen rohangálós játékokba, főleg, hogy kevésbé fázzak.
 | ||
| Indián Alessia, Pipi Jessica és Vámpír Tabea a 2a-ból |
 |
| Bertina, a két Praktikantin és Ilka, mint Ampelmann ;) |
 |
| Egy varjú, Biene Frau Heine és Frau Schumacher, als Clown |
 |
| Frau Göbel-Wiemers, mint BVB drukker, Frau Pfützner, akiről nem tudtam megállapítani, mi lehet, Beatrix, Frau Enners-Dauber, mint jamaikai és Frau Lagemann |
 |
| Tauziehen, most már ezt is tudom :) |
 |
| Hiába a drukkolás, a fiúk nyertek :( |
 |
| Makarena |
 |
| mint a verebek... :) |
 |
| A Maszk |
2011. március 2., szerda
Karneval
Ma kiderült, hogy be kell öltözni a holnapi gyerekkarneválra. Na, hazafelé menet gyűjtögettem a költséghatékony ötleteket. Vettem egy fekete parókát és vadásztam egy Hexenhut-ot, gondoltam, feketébe öltözve, van egy piros-fekete csíkos harisnyám, tök jó lesz, fekete ruhadarabjaim meg vannak (miniszoknya, felső). Közben megláttam egy fekete boát is pár euróért, gondoltam, ha nem is most, a jövőben jó lesz valamire. Aztán idővel arra is rájöttem, hogy a feketéből sok mindent ki lehet hozni. Úh. most még a fekete macska és a varjú is felkerült a listámra, főleg, hogy a varjúhoz jól használható a tollas boa ;) (na meg talán legyőzöm az undorom ezzel a döggel szemben )
A mai nap jól telt, bár nem gondoltam, hogy beérek a suliba. Ma már negyed nyolckor tudtam kiverni magam az ágyból, DE csináltam kaját, mert már akkor nagyon éhes voltam. Tekertem a suliba ezerrel, pont becsengetésre estem be..., de beértem :) Hazafelé a nagy kosztümhajhászás közben betalált egy vénember. Annyira undorító volt. Azzal kezdődött, hogy mikor felszálltam a villamosra, ott cuppogott nekem. Ránéztem azzal a kedves nézésemmel, üzenve, hogy ezt fejezze be, de rögtön. Hát nem sikerült. Végig stírölt, meg tényleg cuppogot, valami undorítóan. Na, persze, hogy egy megállóban szállt le velem. Majd mikor elhaladtam mellette, mert hát mondom, volt vagy 70, persze, hogy fürgébb vagyok, elkezdett füttyögni. Én meg hátrafordultam, azt bemutattam neki. :D Tudom, nem szép dolog, de nagyon undorító volt már, ahogy viselkedett.
Na, készülődöm, legyártom a jelmezem ;)
Majd igyekszem képekkel szolgálni a holnapról, főleg, hogy Beatrix minnie mouse lesz :D Állati!
A mai nap jól telt, bár nem gondoltam, hogy beérek a suliba. Ma már negyed nyolckor tudtam kiverni magam az ágyból, DE csináltam kaját, mert már akkor nagyon éhes voltam. Tekertem a suliba ezerrel, pont becsengetésre estem be..., de beértem :) Hazafelé a nagy kosztümhajhászás közben betalált egy vénember. Annyira undorító volt. Azzal kezdődött, hogy mikor felszálltam a villamosra, ott cuppogott nekem. Ránéztem azzal a kedves nézésemmel, üzenve, hogy ezt fejezze be, de rögtön. Hát nem sikerült. Végig stírölt, meg tényleg cuppogot, valami undorítóan. Na, persze, hogy egy megállóban szállt le velem. Majd mikor elhaladtam mellette, mert hát mondom, volt vagy 70, persze, hogy fürgébb vagyok, elkezdett füttyögni. Én meg hátrafordultam, azt bemutattam neki. :D Tudom, nem szép dolog, de nagyon undorító volt már, ahogy viselkedett.
Na, készülődöm, legyártom a jelmezem ;)
Majd igyekszem képekkel szolgálni a holnapról, főleg, hogy Beatrix minnie mouse lesz :D Állati!
2011. március 1., kedd
Csatlakozási szándékom az Ifjú Mormoták Cserkészcsapathoz
Ugyanis, én nem tudom mi van, de valami őrült mód képtelen vagyok reggel kikelni az ágyból. Eddig ráfoghattam a téli depire, de most már jön a tavasz, ez akkor már a tavaszi fáradtság lenne?! Örök körforgás ez azt hiszem az én életemben: nyáron a nap szívja ki az energiám, ősszel meg a borús idő :D Szóval ma 7kor sikerült kikászálódnom az ágyból, és volt 15 percem arra, hogy összekaparjam magam az útra. Kint olyan köd volt, hogy nem láttam a szomszéd házat, így gondoltam, meg amúgy is, ma csak a buszig bicózom. Még jó hogy volt időm harisnyát húzni, mert rohadt hideg is volt. Szerencsésen elértem még a buszt. Ja, amúgy rendhagyó módon helyettesíteni mentem, különben nem lenne első órám. Tegnap ugyanis - ez annyira vicces - Frau Pfützner megkérdezte Beatrixot, hogy ma tudnék-e az első órában az ő osztályában helyettesíteni. De basszus, miért őt kérdezi? Ott ülök mellette! Komolyan nem értem... Mert ez már a második ilyen eset... Na, végül is magamnak köszönhetem, hogy reggel kelhettem, mert mondtam, hogy persze, bejövök, nem gond. Beatrix felajánlotta, hogy akkor majd egy órával kevesebbet leszek nála. Mondtam, hogy á, ugyan már. Jó hülye vagyok, mi?! :)
A helyettesítésről annyit tudtam, hogy 7 gyerek lesz csak ott, a többit szétdobják a másik két osztályba, valamint, hogy feladatlapot kapnak. No, mit ne mondjak, elvoltam az elején, lövésem sem volt, hogy a feladatlapok számozva vannak, gyerekekre bontva, szóval elküldtem jó párat a nélkül. :D Szeretem az ilyen helyettesítéseket...
A nap további része szokványos volt. Süleyman két napja hisztizik nekem, hogy ő utálja ezt az írást, és hogy ez egy szar, és unalmas. Mindemellett így bizonyára én vagyok a szemében a gonosz boszorka, aki erre kényszeríti. Hogy mentsem kicsit magam, mindig elmondom neki, hogy engem megkértek, hogy ezt csináljam veled. Szóval elég szarul telnek azok az órák, mert 2 percenként kérdi, meddig kell csinálni és mindig elmondom, hogy az egész oldalt. És kétpercenként kérdi azt is, hogy még mennyi idő van hátra? Mert hogy ezt ő nem tudja befejezni addig és dúl-fúl.Én meg igyekszem türelmesen válaszolni, és elmagyarázni neki, hogy MOST EZT KELL CSINÁLNOD! :)
Vasárnap jöttek Koszcsirke szülei, izzott a levegő. Persze odajött a nő bemutatkozni, a faszi is, aki nem az apja, én illedelmesen, kedvesen köszöntem, mosolyogtam, de kb. nyársaltak a szemükkel. Gondolom egy szarnak vagyok beállítva. Úgyhogy anyukám, te is szórd a lángokat majd a szemedből és úgy szoríts vele kezet, hogy bepisiljen! :)
Na, aztán amire majdnem ugrottam, de mélyeket lélegeztem az tegnap történt. Vasárnap sütöttem végül Giulionak rizskochot, mert ahhoz minden hozzávalóm volt, úgy ahogy. ;) Elmosogatni nem volt időm az auflaufformot, így ott hagytam, hogy majd ha visszajöttem. Mire hazaértem, ragyogott a lakás, elmosogatva minden, átrendezve. Gondoltam, kedves mami alkotott. Másnap, mikor jöttem haza pont kint volt a konyhában és megköszöntem, hogy elmosogtatott, valamint mondtam, hogy nem kellett volna, mert ez az én dolgom. Erre ő: tudja (magázva szólt hozzám), egy WG-ben néha el lehet mosogatni a másik helyett. Pumpa fel. Válaszoltam: igen, néha el lehet. (magamban meg hozzátettem, hogy ezt esetleg elmesélhetné a kedves kislányának is, meg hogy egy WG-ben illik megkérdezni, vagy szólni, ha elhasználjuk valakinek valamijét) Anyukád!
Ma már nem láttam őket, azt hiszem csak ilyen villámlátogatás volt. Ó, pedig milyen családi hangulat lett volna, ha anya te is itt vagy akkor :D
A szobámban igyekszem helyet csinálni, mert kb. belépni nem lehet. Mint valami hörcsög, úgy élek már: mindent összegyűjtöttem bent, van még szaloncukor is, azt igyekszem szétosztogatni a kölkök között még, mert nekem már mérgezésem van tőle, azt hiszem.
Viszont az Ifjú Mormoták kézikönyve szerint, illik délutáni pihenőt tartani agyunk fittsége érdekében (najó, ezt lehet csak az én példányom tartalmazza :))
Csók és ölelés nektek!
A helyettesítésről annyit tudtam, hogy 7 gyerek lesz csak ott, a többit szétdobják a másik két osztályba, valamint, hogy feladatlapot kapnak. No, mit ne mondjak, elvoltam az elején, lövésem sem volt, hogy a feladatlapok számozva vannak, gyerekekre bontva, szóval elküldtem jó párat a nélkül. :D Szeretem az ilyen helyettesítéseket...
A nap további része szokványos volt. Süleyman két napja hisztizik nekem, hogy ő utálja ezt az írást, és hogy ez egy szar, és unalmas. Mindemellett így bizonyára én vagyok a szemében a gonosz boszorka, aki erre kényszeríti. Hogy mentsem kicsit magam, mindig elmondom neki, hogy engem megkértek, hogy ezt csináljam veled. Szóval elég szarul telnek azok az órák, mert 2 percenként kérdi, meddig kell csinálni és mindig elmondom, hogy az egész oldalt. És kétpercenként kérdi azt is, hogy még mennyi idő van hátra? Mert hogy ezt ő nem tudja befejezni addig és dúl-fúl.Én meg igyekszem türelmesen válaszolni, és elmagyarázni neki, hogy MOST EZT KELL CSINÁLNOD! :)
Vasárnap jöttek Koszcsirke szülei, izzott a levegő. Persze odajött a nő bemutatkozni, a faszi is, aki nem az apja, én illedelmesen, kedvesen köszöntem, mosolyogtam, de kb. nyársaltak a szemükkel. Gondolom egy szarnak vagyok beállítva. Úgyhogy anyukám, te is szórd a lángokat majd a szemedből és úgy szoríts vele kezet, hogy bepisiljen! :)
Na, aztán amire majdnem ugrottam, de mélyeket lélegeztem az tegnap történt. Vasárnap sütöttem végül Giulionak rizskochot, mert ahhoz minden hozzávalóm volt, úgy ahogy. ;) Elmosogatni nem volt időm az auflaufformot, így ott hagytam, hogy majd ha visszajöttem. Mire hazaértem, ragyogott a lakás, elmosogatva minden, átrendezve. Gondoltam, kedves mami alkotott. Másnap, mikor jöttem haza pont kint volt a konyhában és megköszöntem, hogy elmosogtatott, valamint mondtam, hogy nem kellett volna, mert ez az én dolgom. Erre ő: tudja (magázva szólt hozzám), egy WG-ben néha el lehet mosogatni a másik helyett. Pumpa fel. Válaszoltam: igen, néha el lehet. (magamban meg hozzátettem, hogy ezt esetleg elmesélhetné a kedves kislányának is, meg hogy egy WG-ben illik megkérdezni, vagy szólni, ha elhasználjuk valakinek valamijét) Anyukád!
Ma már nem láttam őket, azt hiszem csak ilyen villámlátogatás volt. Ó, pedig milyen családi hangulat lett volna, ha anya te is itt vagy akkor :D
A szobámban igyekszem helyet csinálni, mert kb. belépni nem lehet. Mint valami hörcsög, úgy élek már: mindent összegyűjtöttem bent, van még szaloncukor is, azt igyekszem szétosztogatni a kölkök között még, mert nekem már mérgezésem van tőle, azt hiszem.
Viszont az Ifjú Mormoták kézikönyve szerint, illik délutáni pihenőt tartani agyunk fittsége érdekében (najó, ezt lehet csak az én példányom tartalmazza :))
Csók és ölelés nektek!
2011. február 26., szombat
Herr Botschafter és a majdnem party
Pár napja ott hevert a suliban az asztalomon egy e-mail az igazgatónőtől, hogy érdekelne-e a dolog. A meghívó az Auslandgesellschafttól érkezett, miszerint az új magyar nagykövet idelátogat Berlinből és beszél az országunk soros elnökségével kapcsolatos feladatokról, tényekről, médiatörvényről und so weiter, und so fort. No, elég szimpatikusan beszélt, sok dolgot beszélt olyan magyarországi projektekről, amikről nem hallottam, de ez több, mint valószínű, az én lemaradásom. A vendégek közt volt egy európai parlamenti képviselő és egy filmrendező is, aki több dokumentumfilmet is készített már Magyarországról, mindketten német származásúak. Voltak pillanatok, sőt percek, amikor nem igen tudtam követni, miről beszélhetnek, ez főként a két német "előadó" kapcsán volt, de azt igen jól kivettem, hogy nem egyezik a véleményük a mi Herr Botschafterünkével. Akármennyire is nem akarta az ember, a Botschafter sem, végül - talán ő kreálta az egészből- egy jó kis politikai vonalra terelődött az ügy. (azért mondom, hogy lehet a nagykövet úr csinálta a feszkót, és nem is volt miért, mert hát az eu-s képviselőt nagyon nehezen értettem és követtem). De a végén szépen, diplomatikusan rendeződni látszott a párbaj. A két német úriember mindenképp a médiatörvényt nyomatta, és azt, hogy vahójon erről miért nem beszél a Botschafter úr - ebből indult ki az egész párharc. Végül szó esett a médiatörvényről is, de amiket elmondott, azzal én is tisztában voltam. ;) Azzal a kijelentésével viszont tökéletesen egyetértek, hogy Magyarországon ennél sokkal súlyosabb problémák és megoldandó ügyek vannak, mint a médiatörvény. És ez sajnos tényleg így van. :(
No, a majd fél órával tovább elhúzódó "sajtótájékoztató" után beszéltem Sarahval, gondoltam, ha van egy kis ideje, megihatnánk egy kávét. Nem ért rá, mert a török ismerősei mennek vissza hazájukba, és most főz nekik, meg buliba mennek majd, és hívott, hogy csatlakozzam. Még lett is volna akkor kedvem, bár kicsit fenntartásom volt már ezzel a közös bulizással kapcsolatban. Aztán közben elértem Noémiéket is telón, és kiderült, holnap lesz Guilio szülinapja, és meghívtak, ünnepeljek velük és többedmagukkal. Elég későn lesz, de hát majd előbb megyek és előbb jövök, mégis csak suli van hétfőn :S Elmentem bevásárolni, hogy akkor sütök majd egy sütit Guilionak. Közben hívtam Sarah-t, hogy haza kell mennem lepakolni a cuccokat. Közben el is kezdett esni az eső, és sejettem, de mire hazaértem, már minden máshoz volt kedvem, csak újra kimenni nem. :( Tudom, hogy nyomi vagyok, de azért szerettek, ugye?! :)
Szóval gondoltam, na akkor nekiállok sütni egy kakaóst: vettem is szilvalekvárt, hmm, persze, annyira jó vagyok, csak a többi hozzávaló hiányzott itthonról :D Úh. még szerencse, h. vettem egy csokit is, ínségesebb időkre, de hát akkor most az lesz az ajándék :S Ultra gáz, akárcsak a K.A. apuka, igaz-e, Hajnalka?! :)
Szóval holnap Düsseldorf. Elő-szülinapi ajándéknak (nemez az első :) ) vettem magamnak egy mp3 (vagy már 4 is, hát a fene tudja) lejátszót, így nem fogok annyira unatkozni az úton.
ÉS, már csak 6 nap és megérkezik Rabenka hozzám (vagyis édesanya). Terveztem/em is a programot, még nem tisztázódtak a részletek, de nagyjából így fog eltelni az a 10 nap, amit itt tölt velem:
No, a majd fél órával tovább elhúzódó "sajtótájékoztató" után beszéltem Sarahval, gondoltam, ha van egy kis ideje, megihatnánk egy kávét. Nem ért rá, mert a török ismerősei mennek vissza hazájukba, és most főz nekik, meg buliba mennek majd, és hívott, hogy csatlakozzam. Még lett is volna akkor kedvem, bár kicsit fenntartásom volt már ezzel a közös bulizással kapcsolatban. Aztán közben elértem Noémiéket is telón, és kiderült, holnap lesz Guilio szülinapja, és meghívtak, ünnepeljek velük és többedmagukkal. Elég későn lesz, de hát majd előbb megyek és előbb jövök, mégis csak suli van hétfőn :S Elmentem bevásárolni, hogy akkor sütök majd egy sütit Guilionak. Közben hívtam Sarah-t, hogy haza kell mennem lepakolni a cuccokat. Közben el is kezdett esni az eső, és sejettem, de mire hazaértem, már minden máshoz volt kedvem, csak újra kimenni nem. :( Tudom, hogy nyomi vagyok, de azért szerettek, ugye?! :)
Szóval gondoltam, na akkor nekiállok sütni egy kakaóst: vettem is szilvalekvárt, hmm, persze, annyira jó vagyok, csak a többi hozzávaló hiányzott itthonról :D Úh. még szerencse, h. vettem egy csokit is, ínségesebb időkre, de hát akkor most az lesz az ajándék :S Ultra gáz, akárcsak a K.A. apuka, igaz-e, Hajnalka?! :)
Szóval holnap Düsseldorf. Elő-szülinapi ajándéknak (nemez az első :) ) vettem magamnak egy mp3 (vagy már 4 is, hát a fene tudja) lejátszót, így nem fogok annyira unatkozni az úton.
ÉS, már csak 6 nap és megérkezik Rabenka hozzám (vagyis édesanya). Terveztem/em is a programot, még nem tisztázódtak a részletek, de nagyjából így fog eltelni az a 10 nap, amit itt tölt velem:
04. März : 17.55 érkezés, vacsora, esetleg esti városnezes Dortmundban
05-06. März: Aachen (ottalvos városnézés, valamint Maastricht megtekintése
07. März (Rosentmontag - feiertag): Soest - városnezes, ebéd, hazafelé esetleg Hamm
08. März: nekem de. suli, du. Dortmund (Zeche Zollern, Wasserschloss Aplerbeck, Fredenbaumpark + belváros), este szinház, mozi (?!)
09. März: nekem de. suli, du. Unna városnezes (Lichtkunstausstellung in ZiB, satöbbi)
10. März: suli közösen - Ungarn AG és Koch AG - vszínű rakott krumpli lesz a menü, du. Dortmund (Café Budapest + vacsora a városban, nézelődes)
11. März: Essen és Bochum városnézés, este Starlight Express Bochumban ;)
12. März: Düsseldorf (?), Münster (?) - majd, ahogy alakul
13. März: de. vmi nyugisabb dolog, 19.20 Tschüss!
2011. február 25., péntek
In der Minute, die jetzt ist...
Böngészgettem a tanáriban kirakott könyvekben, és ez nagyon megtetszett:
In der Minute, die jetzt ist -
und die du gleich nachher vergisst,
geht ein Kamel auf allen vieren
im gelben Wüstensand spazieren.
Und auf dem Nordpol fällt jetzt Schnee,
und tief im Titicacasee
schwimmt eine lustige Forelle.
Und eine hurtige Gazelle
springt in Ägypten durch den Sand.
Und weiter weg im Abendland
schluckt jetzt ein Knabe Lebertran
und auf dem großen Ozean
fährt wohl ein Dampfer durch den Sturm.
In China kriecht ein Regenwurm
zu dieser Zelt zwei Zentimeter.
In Prag hat jemand Ziegenpeter
und in Amerika ist wer,
der trinkt grad seine Tasse leer,
und in Australien -huhu -
springt aus dem Busch ein Kängeruh.
Und hoch im Norden irgendwo,
da hustet jetzt ein Eskimo.
In Frankreich aber wächst ein Baum
ein kleines Stück, man sieht es kaum,
und in der großen Mongolei,
schleckt eine Katze Hirsebrei.
Und hier bei uns, da bist nun du
und zappelst selber immer zu
und wenn du das nicht tätest, wär
die Welt jetzt stiller als bisher!
und die du gleich nachher vergisst,
geht ein Kamel auf allen vieren
im gelben Wüstensand spazieren.
Und auf dem Nordpol fällt jetzt Schnee,
und tief im Titicacasee
schwimmt eine lustige Forelle.
Und eine hurtige Gazelle
springt in Ägypten durch den Sand.
Und weiter weg im Abendland
schluckt jetzt ein Knabe Lebertran
und auf dem großen Ozean
fährt wohl ein Dampfer durch den Sturm.
In China kriecht ein Regenwurm
zu dieser Zelt zwei Zentimeter.
In Prag hat jemand Ziegenpeter
und in Amerika ist wer,
der trinkt grad seine Tasse leer,
und in Australien -huhu -
springt aus dem Busch ein Kängeruh.
Und hoch im Norden irgendwo,
da hustet jetzt ein Eskimo.
In Frankreich aber wächst ein Baum
ein kleines Stück, man sieht es kaum,
und in der großen Mongolei,
schleckt eine Katze Hirsebrei.
Und hier bei uns, da bist nun du
und zappelst selber immer zu
und wenn du das nicht tätest, wär
die Welt jetzt stiller als bisher!
Eva Rechlin
2011. február 23., szerda
Produktumok
Ma volt az Abgabefrist-je az Ungarn-Mappe-nak, amit eddig készítgettünk a gyerekekkel. Vannak csodaszépek, és akad, aki semmit nem csinált benne. Csatolok pár képet, illetve egy-két olvasmányt, amiket a gyerekek írtak Magyarországról. Ne ijedjetek meg, ha első olvasatra nem értitek, mit írhat: próbáljatok meg fonetikusan gondolkodni ;)
2011. február 22., kedd
Amikor a józan ész győzedelmeskedik
Tarkannal sikerült végre megejtenünk egy találkát. Úgy indított, hogy telefonált, mikor odaért az asztalhoz, ahol már ültem, és kezet nyújtott, közben rám se nézett. Paff, gondoltam. Majd igyekeztem beszélgetni, de rájöttem, lehet nem kéne, mert egyre jobban fény derült arra, mennyire "nagy" az érdeklődése felém. Az egy dolog, hogy nem tudja, merre van Magyarország, de érezhetően letojta, ki és mi vagyok. Én igyekeztem és felvetettem, hogy csináljunk mégis valami programot, menjünk el valamerre a városban. Neem, ahhoz hideg van, mondta. Jó, akkor mégis mit csináljunk? Mivel fáradt, mondja ő és hogy én is, menjünk hozzá vagy a nagybátyja lakására aludni, s bár a nagybátyjánál nagyon hideg van, így majd felmelegítjük a lakást. Csóváltam a fejem. Mondtam, jöjjön el velem a nyelvsuliba, mert szeretnék érdeklődni ott. Nehezen, de rábírtam. A "menet" úgy történt, hogy 2 lépéssel előrébb rongyolt, mint én, szóltam, hogy, hahó, tudnál mellettem jönni, na, akkor lassított, de nem sokáig tartott. Újabb folt tisztult ki előttem. Majd olyan dolgok, hogy kinyit egy ajtót, és mikor lépnék be, belép előttem, vagy hogy meg se várja, hogy felvegyem a kabátom (az egy dolog, hogy nem segíti fel), de már kint vár az ajtó előtt, apró de nagyon erős jelzések, hogy én nem erre vágyom.
A villamoson egy irányba tartottunk haza, majd mondtam, hogy akkor most megyünk haza: igen, megbeszéltük: te is haza, én is haza. Az elbúcsúzása az lett volna, hogy megint kezet nyújtott, mintha az utcabéli ivócimbi lennék, én meg odahajoltam, és adtam neki két puszit. Hát most ezen a fickón igazodjon ki az ember... Szóval anyukám és kedves aggódó rokonok, barátok, koppanhat az a kő a szívetekről ;)
No, de evezzünk más vizekre, mondjuk a magyar tablóékéra. Ma három órám volt a másodikosokkal, és az Ungarn- Projekt lezárásaképp' tablókat készítettünk az eddig tanultakról. El voltam ájulva, mennyire ügyesek és milyen jól figyeltek. Persze, nem ment zaj nélkül és voltak, akikre bőven többször rászóltam, sőt, ki is küldtem őket, mert baromkodtak, de összességében nagyon jól sikerültek a művek. Oben-unteneztünk is újra, magyarul, és úgy, hogy levettem már a szavakat, szóval hallás alapján megértik a jobbra-balra-le-fel instrukciókat. Olyan büszke voltam rájuk ;) Aztán az első óra szünetében odajött az egyik kislány: Frau Molnár, én nagyon kedvellek, és megölelt :D Nem tudom, mivel váltottam ki ezt az érzést, de mondtam neki, hogy ennek örülök ;)
Végezetül csatolok pár képet a tablókról. Vannak hibák is benne, csak akkor vettem már észre, mikor tollal odaírták. :S
Csók, kedves olvasótábor!
P.S.: az utolsó képen, aki a zöld papírt, amelyik nincs még szétszabdalva, tartja a kezében, az Marek ;)
A villamoson egy irányba tartottunk haza, majd mondtam, hogy akkor most megyünk haza: igen, megbeszéltük: te is haza, én is haza. Az elbúcsúzása az lett volna, hogy megint kezet nyújtott, mintha az utcabéli ivócimbi lennék, én meg odahajoltam, és adtam neki két puszit. Hát most ezen a fickón igazodjon ki az ember... Szóval anyukám és kedves aggódó rokonok, barátok, koppanhat az a kő a szívetekről ;)
No, de evezzünk más vizekre, mondjuk a magyar tablóékéra. Ma három órám volt a másodikosokkal, és az Ungarn- Projekt lezárásaképp' tablókat készítettünk az eddig tanultakról. El voltam ájulva, mennyire ügyesek és milyen jól figyeltek. Persze, nem ment zaj nélkül és voltak, akikre bőven többször rászóltam, sőt, ki is küldtem őket, mert baromkodtak, de összességében nagyon jól sikerültek a művek. Oben-unteneztünk is újra, magyarul, és úgy, hogy levettem már a szavakat, szóval hallás alapján megértik a jobbra-balra-le-fel instrukciókat. Olyan büszke voltam rájuk ;) Aztán az első óra szünetében odajött az egyik kislány: Frau Molnár, én nagyon kedvellek, és megölelt :D Nem tudom, mivel váltottam ki ezt az érzést, de mondtam neki, hogy ennek örülök ;)
Végezetül csatolok pár képet a tablókról. Vannak hibák is benne, csak akkor vettem már észre, mikor tollal odaírták. :S
Csók, kedves olvasótábor!
P.S.: az utolsó képen, aki a zöld papírt, amelyik nincs még szétszabdalva, tartja a kezében, az Marek ;)
2011. február 20., vasárnap
Dortmundi Tarkan Saga - A jelen
A buli óta eltelt immáron egy hét. Tarkantól kaptam másnap egy sms-t, hogy mizu, mikor iszunk meg egy kávét? Megbeszéltünk egy keddet, ami elcsúszott csütörtökre, mert szerdán vizsgázott.
Szóval Tarkan 25 éves lesz (ööö), gépészmérnök végzettséget szerzett Törökországban. Szülei elváltak, eddig a mamájával élt Ankarában, de a papája idecsalogatta Németországba, hogy tanuljon németül. A papája 30 éve él kint, újranősült, egy német nőt vett feleségül, és Tarkan elmondása szerint már igazi német lett belőle. :) Mindemellett pedagógus. Tarkan július óta van kint, és német kurzusra jár, emellett pedig, ha jól sejtem, semmit nem csinál. Muszlim vallású, mint általában a törökök, de nem gyakorolja a vallását, csupán sertés húst nem eszik.
A kávézás hamar elment, sokat beszélgettünk, nevettünk: jó humora van és roppantul tudja szédíteni az embert: mond valamit, aztán visszavesz, sőt, talán az ellenkezőjét is, és ez igen izgatja az ember fantáziáját. ;)
Az események és a percek csak úgy pörögtek, és azt vettem észre, hogy már kézen fogva sétálunk az Ostenhellwegen. Elhihetitek, én csak sodródtam az eseményekkel, és nem ellenkeztem addig a pontig, míg a templomszegletbe nem húzott. És búcsúzáskor az arcára adott pusziból el nem jutunk az intimebb csókig. Akkor valahogy úgy éreztem, ezt nem most kéne. Láttam, hogy rosszul esik neki, de mondta, oké, érti, idő kell - de nagyon kis szemtelen volt. Míg igyekeztünk az Stadtbahnhoz, háromszor megállítottam, hogy bocsi, ne haragudj, de ne itt és ne most. Jó, oké. Végül egy irányba mentünk haza, elbúcsúztunk immáron a két puszival, és fogtam a fejem a villamoson, hogy te atya ég. :D Mikor reggel felkeltem, mindenre számítottam, de arra nem, hogy lesmárol egy török srác a Reinoldikirche külső szegletében. :)
A megbeszélt találkozó másnapra esett, mert ő már természetesen a kávézós napon nálam akarta aludni, vagy én nála, ez végülis neki teljesen mindegy volt. Én csak nevettem, és mondtam, hogy nem, ma tuti nem! Reakciója: jó, akkor holnap. Persze CSAK filmet nézünk... :D Mondtam, hogy jó, filmet nézni átmegyek.
Másnap vártam is, hogy hív. Nem hívott. Írtam neki egy sms-t, hogy na, akkor mi lesz a mai program. Válasz semmi. Felhívtam úgy 8 körül, gondoltam, nem fogok én 10kor utazgatni, filmet nézni, ugyebár... Felveszi, bele se szól. Mondom: hallo, Ő: hallo, Én: szia, figyelj már, nem kaptad meg az sms-em? Ő: nem Én: jó, csak mert érdeklődnék, hogy most mi lesz akkor ma? Ő: hát most épp a (itt nem értettem mit és kit említ) van a városban, és majd visszahív, mert most nem tud beszélni, ugyanis nincs egyedül és paff, letette a telefont.
Én meg álltam kikerekedett szemekkel, hogy ez most mi?! Igyekeztem nem gondolkodni, és lefeküdtem tv-t nézni, aztán el is aludtam. Arra ébredek, hogy hív: 10 óra lehetett. Szia, aludtál? -Igen. -Jaj, elnézést, de eddig az Onkelemmel voltam a városban. (Hö? gondoltam magamban, és az Onkeled mellől nem tudtál velem telefonálni?!) De akkor majd holnap találkozzunk. -Jó, de holnap megyek Düsseldorfba (mellékesen őt is hívtam a kávézás alkalmával, és úgy volt, hogy jön) - Ja, mondja, akkor majd ha hazajössz onnan találkozhatunk nálad vagy nálam. (Mi van?!- gondoltam) - Jó, mondtam. És elbúcsúztunk. Rohadtul nem értettem, mi ez a titkolózás és miért nem akar velem mutatkozni. Arra tippelek, hogy az, hogy neki senkije sincs, eléggé sántít, és bizonyára elszédített még rajtam kívül jó pár csajt, akikkel nem igen kéne összefutni az éjszakákban vagy éppen nappalokban.
Úgyhogy ma, mielőtt elmentem Düsseldorfba írtam neki egy sms-t, hogy biztos nincs kedve jönni, mert nem szívesen utaznék egyedül. No válasz. És úgy voltam vele, akkor keres, ha akar. Hívott is, mikor ott voltam Noémiéknél, nem vettem fel, mert épp nagy társalgásban voltunk. Aztán visszahívtam, ő nem vette fel. :) Végül ismét hívott, akkor beszéltünk. Még mindig ott vagy? -kérdezte. Igen, feleltem, mert később jöttem, mint ahogy meg volt beszélve. Jó, hát ha visszaértél Dortmundba, hívj. Jó, de kijössz elém a pályaudvarra?
-Nem tudom, mi lesz, majd hívj. ( ??? ) Én akkor már komolyan nem értettem, most ez mégis mi a franc? Nem hívtam, ennek a fő oka, hogy éjfél után indultam vissza és gondoltam nem keltem fel, küldtem neki egy sms-t, hogy holnap munka után találkozhatunk. Hogy mit hoz a holnap, azt most úgy sem tudjátok meg :)
Szóval Tarkan 25 éves lesz (ööö), gépészmérnök végzettséget szerzett Törökországban. Szülei elváltak, eddig a mamájával élt Ankarában, de a papája idecsalogatta Németországba, hogy tanuljon németül. A papája 30 éve él kint, újranősült, egy német nőt vett feleségül, és Tarkan elmondása szerint már igazi német lett belőle. :) Mindemellett pedagógus. Tarkan július óta van kint, és német kurzusra jár, emellett pedig, ha jól sejtem, semmit nem csinál. Muszlim vallású, mint általában a törökök, de nem gyakorolja a vallását, csupán sertés húst nem eszik.
A kávézás hamar elment, sokat beszélgettünk, nevettünk: jó humora van és roppantul tudja szédíteni az embert: mond valamit, aztán visszavesz, sőt, talán az ellenkezőjét is, és ez igen izgatja az ember fantáziáját. ;)
Az események és a percek csak úgy pörögtek, és azt vettem észre, hogy már kézen fogva sétálunk az Ostenhellwegen. Elhihetitek, én csak sodródtam az eseményekkel, és nem ellenkeztem addig a pontig, míg a templomszegletbe nem húzott. És búcsúzáskor az arcára adott pusziból el nem jutunk az intimebb csókig. Akkor valahogy úgy éreztem, ezt nem most kéne. Láttam, hogy rosszul esik neki, de mondta, oké, érti, idő kell - de nagyon kis szemtelen volt. Míg igyekeztünk az Stadtbahnhoz, háromszor megállítottam, hogy bocsi, ne haragudj, de ne itt és ne most. Jó, oké. Végül egy irányba mentünk haza, elbúcsúztunk immáron a két puszival, és fogtam a fejem a villamoson, hogy te atya ég. :D Mikor reggel felkeltem, mindenre számítottam, de arra nem, hogy lesmárol egy török srác a Reinoldikirche külső szegletében. :)
A megbeszélt találkozó másnapra esett, mert ő már természetesen a kávézós napon nálam akarta aludni, vagy én nála, ez végülis neki teljesen mindegy volt. Én csak nevettem, és mondtam, hogy nem, ma tuti nem! Reakciója: jó, akkor holnap. Persze CSAK filmet nézünk... :D Mondtam, hogy jó, filmet nézni átmegyek.
Másnap vártam is, hogy hív. Nem hívott. Írtam neki egy sms-t, hogy na, akkor mi lesz a mai program. Válasz semmi. Felhívtam úgy 8 körül, gondoltam, nem fogok én 10kor utazgatni, filmet nézni, ugyebár... Felveszi, bele se szól. Mondom: hallo, Ő: hallo, Én: szia, figyelj már, nem kaptad meg az sms-em? Ő: nem Én: jó, csak mert érdeklődnék, hogy most mi lesz akkor ma? Ő: hát most épp a (itt nem értettem mit és kit említ) van a városban, és majd visszahív, mert most nem tud beszélni, ugyanis nincs egyedül és paff, letette a telefont.
Én meg álltam kikerekedett szemekkel, hogy ez most mi?! Igyekeztem nem gondolkodni, és lefeküdtem tv-t nézni, aztán el is aludtam. Arra ébredek, hogy hív: 10 óra lehetett. Szia, aludtál? -Igen. -Jaj, elnézést, de eddig az Onkelemmel voltam a városban. (Hö? gondoltam magamban, és az Onkeled mellől nem tudtál velem telefonálni?!) De akkor majd holnap találkozzunk. -Jó, de holnap megyek Düsseldorfba (mellékesen őt is hívtam a kávézás alkalmával, és úgy volt, hogy jön) - Ja, mondja, akkor majd ha hazajössz onnan találkozhatunk nálad vagy nálam. (Mi van?!- gondoltam) - Jó, mondtam. És elbúcsúztunk. Rohadtul nem értettem, mi ez a titkolózás és miért nem akar velem mutatkozni. Arra tippelek, hogy az, hogy neki senkije sincs, eléggé sántít, és bizonyára elszédített még rajtam kívül jó pár csajt, akikkel nem igen kéne összefutni az éjszakákban vagy éppen nappalokban.
Úgyhogy ma, mielőtt elmentem Düsseldorfba írtam neki egy sms-t, hogy biztos nincs kedve jönni, mert nem szívesen utaznék egyedül. No válasz. És úgy voltam vele, akkor keres, ha akar. Hívott is, mikor ott voltam Noémiéknél, nem vettem fel, mert épp nagy társalgásban voltunk. Aztán visszahívtam, ő nem vette fel. :) Végül ismét hívott, akkor beszéltünk. Még mindig ott vagy? -kérdezte. Igen, feleltem, mert később jöttem, mint ahogy meg volt beszélve. Jó, hát ha visszaértél Dortmundba, hívj. Jó, de kijössz elém a pályaudvarra?
-Nem tudom, mi lesz, majd hívj. ( ??? ) Én akkor már komolyan nem értettem, most ez mégis mi a franc? Nem hívtam, ennek a fő oka, hogy éjfél után indultam vissza és gondoltam nem keltem fel, küldtem neki egy sms-t, hogy holnap munka után találkozhatunk. Hogy mit hoz a holnap, azt most úgy sem tudjátok meg :)
2011. február 19., szombat
Dortmundi Tarkan Saga - Kezdetek
Emlékeztek Tarkanra, a török énekesfiúra, úgy '99-ből? Emlékszem, Kata barátnőm szobájának falán ott lógott a képe, és tagadhatatlan jóképű férfi volt. A múlt heti buli engem is összehozott egy Tarkannal, bár ő nem énekes és nincs is türkiz szeme, de ő is tagadhatatlanul jóképű. Az elő buliban ismertük meg egymást, ahová én Sarah-val, az angol csajjal mentem. Sarah egy Studentenwohnheimban lakik, elég lelakott és régi épületben, egy fél szobában. Sarah-val ekkor találkoztam itt létem során másodjára. A német barátaival megbeszélt találkozás időpontjához képest már vagy fél óra késésben voltunk, de őt nem izgatta, hát engem sem. Feljebb mentünk egy szinttel, ahol egy haverja, Raphael lakott, mert Sarah hívta őt is a buliba. Raphael brazil fiú, akit nem bírt nagyon sürgetni Sarah, mert a megbeszélt "20 perc múlva gyere le hozzám" után sem volt sehol. Így mondta Sarah, menjünk, közben bekopogunk hozzá. Raphael épp zuhanyzott, Sarah-t viszont nem zavarta, így míg a csávó anyaszült meztelen öltözött a szobájában, ő szépen leült az ágyára és beszélgetésbe elegyedett vele. Hát, én megálltam az előszobában, nem gondoltam, hogy így kéne elmélyítenünk a kezdeti ismeretségünket.
No, aztán a díszes társaság elindult úgy egy órás késéssel a megbeszélt shisha lounge-ba. Ez egy vízipipás hely, amit nem így képzeltem, de nem volt rossz. Ott találkoztunk még 3 német sráccal, akikkel az est folyamán kb. 3 mondatot válthattam. A lényeg, ott üldögéltem jobbomon a pucér brazillal (jó, ekkor már nem volt az), a németek vagy egymással, vagy Sarah-val beszélgettek. Így igyekeztem Raphaeltől érdeklődni, hogy mégis, mi lesz a mai este kimenetele, merre megyünk stb. A brazil fiú 2 hónapja tanul németül, de elég ügyes. Aztán egyszer csak jött (számomra) ismét egy új ember a bandába, kezdtem magam elég elhagyatottnak érezni. Valahogy úgy keveredtünk, hogy az új fiú ült le mellém, és én beljebb csúsztam a George nevezetű kis német srác mellé (magasabb voltam nála!)
Gondoltam, mielőtt eluralkodna rajtam az érzés, hogy fingom nincs, kikkel vagyok itt, hová megyünk, és még Sarah-t sem ismerem, így szóba elegyedtem az új fiúval. "Szia! Orsi vagyok. Orsi? Hello, Hacko vagyok. Mi Cskó? Hacko, oké. Tudsz németül? Na klar!- feleli. Német vagy? Nem, török." No, és így ment tovább, vicces volt. Kiderült, hogy ő Raphaellel jár egy német kurzusra, onnan ismerik egymást, de rajta kívül senkit sem ismert, és ez megnyugtatott. 10 perc után tudta számom és én is az övét, aminek én semmi komolyabb jelentőséget nem tulajdonítottam, csak hogy ha van kedvünk, legalább együtt lófrálhatunk majd a városban. De naiv vagyok!
Innen végül kétfelé szakadt a társaság: Sarah, egyik német, aki néger fiú, a brazil, a török és én taxiba szálltunk, és elmentünk egy rush hour helyre, ahol az utcán kígyózott a sor vége. Egymás kezét fogva, 15 perc alatt bejutottunk, legalább is Raphael, Hacko és én, mert a néger srác és Sarah nem volt ott. Rengetegen voltak hívtam őt. Mondja, hogy a barátját nem engedik be, mert nincs személyije. Ja, azt tudni kell, a fiúkat ránézésre kivágták: te nem jöhetsz be, te mehetsz, te sem jöhetsz. A török, arab, vagy ittas kinézetűeknek esélyük sem volt bejutni. Így csoda is tán, hogy a brazil és török fiú már bent volt a kasszánál. Sarah mondta, ő elmegy ezzel a fiúval egy másik helyre, én mit csinálok? Gondolkodtam kicsit, mert sajnáltam, hogy ott kell hagyjam ezt a két fiút, de hát a józan ész diktálva: nem kéne két ismeretlen fiúval buliznom és mégis csak Sarah-val jöttem. Elbúcsúztunk, és Sarah-ékkal tartottam.
No, aztán a díszes társaság elindult úgy egy órás késéssel a megbeszélt shisha lounge-ba. Ez egy vízipipás hely, amit nem így képzeltem, de nem volt rossz. Ott találkoztunk még 3 német sráccal, akikkel az est folyamán kb. 3 mondatot válthattam. A lényeg, ott üldögéltem jobbomon a pucér brazillal (jó, ekkor már nem volt az), a németek vagy egymással, vagy Sarah-val beszélgettek. Így igyekeztem Raphaeltől érdeklődni, hogy mégis, mi lesz a mai este kimenetele, merre megyünk stb. A brazil fiú 2 hónapja tanul németül, de elég ügyes. Aztán egyszer csak jött (számomra) ismét egy új ember a bandába, kezdtem magam elég elhagyatottnak érezni. Valahogy úgy keveredtünk, hogy az új fiú ült le mellém, és én beljebb csúsztam a George nevezetű kis német srác mellé (magasabb voltam nála!)
Gondoltam, mielőtt eluralkodna rajtam az érzés, hogy fingom nincs, kikkel vagyok itt, hová megyünk, és még Sarah-t sem ismerem, így szóba elegyedtem az új fiúval. "Szia! Orsi vagyok. Orsi? Hello, Hacko vagyok. Mi Cskó? Hacko, oké. Tudsz németül? Na klar!- feleli. Német vagy? Nem, török." No, és így ment tovább, vicces volt. Kiderült, hogy ő Raphaellel jár egy német kurzusra, onnan ismerik egymást, de rajta kívül senkit sem ismert, és ez megnyugtatott. 10 perc után tudta számom és én is az övét, aminek én semmi komolyabb jelentőséget nem tulajdonítottam, csak hogy ha van kedvünk, legalább együtt lófrálhatunk majd a városban. De naiv vagyok!
Innen végül kétfelé szakadt a társaság: Sarah, egyik német, aki néger fiú, a brazil, a török és én taxiba szálltunk, és elmentünk egy rush hour helyre, ahol az utcán kígyózott a sor vége. Egymás kezét fogva, 15 perc alatt bejutottunk, legalább is Raphael, Hacko és én, mert a néger srác és Sarah nem volt ott. Rengetegen voltak hívtam őt. Mondja, hogy a barátját nem engedik be, mert nincs személyije. Ja, azt tudni kell, a fiúkat ránézésre kivágták: te nem jöhetsz be, te mehetsz, te sem jöhetsz. A török, arab, vagy ittas kinézetűeknek esélyük sem volt bejutni. Így csoda is tán, hogy a brazil és török fiú már bent volt a kasszánál. Sarah mondta, ő elmegy ezzel a fiúval egy másik helyre, én mit csinálok? Gondolkodtam kicsit, mert sajnáltam, hogy ott kell hagyjam ezt a két fiút, de hát a józan ész diktálva: nem kéne két ismeretlen fiúval buliznom és mégis csak Sarah-val jöttem. Elbúcsúztunk, és Sarah-ékkal tartottam.
2011. február 16., szerda
2011. február 15., kedd
HAZA AKAROK MENNI!!!
Két napja hasmenés, hányinger és gyomorgöcs- elegem van ebből az idegbeteg, hazudós, kleptomániás picsából. Tegnap lebuktattam, hogy elvett valamit tőlem és még hazudott is, és ezen teljesen kiakadt, még neki állt feljebb, nem viselte el, hogy lebukott. Az egész vasárnap este kezdődött: napközben még itthon voltam, teáztam, és konstatáltam, hogy mindjárt elfogy a citromlevem, de van még egy kis dobozzal. Majd elmentem ..., kb. 9 körül értem haza. Gondoltam, zuhany, iszom egy teát és tschüss. Nyúlok is teljesen ösztönönösen az ablak felé a citromléért, és egy darab sem volt. Ideg agyba fel, elég erőteljesen bekopogtattam: Katharina, elhasználtad a citromleveimet? Nem, ő nem. (megjegyzés: Andriska még mindig nem volt itt). Mondom, márpedig én nem ittam meg és volt még másfél dobozzal. Biztos más helyre tettem, vagy megittam. Mondom neki: nem, nem vagyok hülye, tisztán emlékszem rá. Azt is mondtam, mond meg nyugodtan, ha elhasználtad. Ezt már milliószor mondtam neki: oké, ha elveszel valamit, de az a minimum, hogy szólsz róla - mondjuk illendő előbb megkérdezni, mint elvenni, szerintem. De nem, ő nem volt. Azt mondja: ő is akart citromot a teájába, de nem volt neki, és kérdezte is Juliát, van-e neki, de neki sem volt. Mondtam: hát akkor nem tudom, mégis ki lehetett, mert hogy ketten lakunk most itt, bizonyára van egy szellem. Halljátok, nem nyugodtam, egész éjszaka kutattam a konyha minden zugát, és győzködtem magam, hogy nem vagyok hülye, ott volt és kész. Mondja nekem: ha gondolom, nézzem meg a szobájában. Akkor mondtam neki, nem erről van szó, hanem, hogy nincs meg és nem én tettem el, ittam el stb.
Lefeküdtem, de tiszta ideg voltam- erre bekopog: biztos nem tetted be a hűtőbe, bár nézted. És röhög. Kérdem: most mi van? Áh, mondja, csak, hogy mindig eltűnik valamid meg történik valami.
Másnap egész nap szar volt a hangulatom és a kedvem, mert tudtam, hogy hazudik és már rohadtul tele volt vele a tököm. Hazajöttem, és tudom, ezt nem kellett volna, de nyitva volt a szobaajtaja, így bementem, és első utam a papírkosarához vezetett: felemeltem egy papírt és ott volt alatta egy félig teli citromlevesüveg. Ott hagytam, és törtem a fejem, hogy mi legyen. Majd odakint a másik szemetesben megtaláltam a másikat, tök üresen. Jött haza, és megkérdeztem, Katharina, tényleg körbe nézhetek a szobádban? Mondja fura arccal: igen. Bementem, nem nyúltam hozzá semmihez, csak néztem, majd mikor a papírkosárhoz értem, belenéztem, felemeltem a papírt és kivettem. Kérdem: ez mi? Pár másodperc csend, majd megszólal: az az övé és rossz. És különben is, normális vagyok, hogy más szemetébe turkálok. Mondtam neki: tényleg a tied? Tegnap még nem volt neked. Na és akkor mondott már mindent, hogy ő nem bírja elviselni az én hangulatváltozásaim és hogy megy és szól Marionnak. Mondom neki: Ő mégis mit tud tenni? Én kérdeztem tőled, elvetted-e, te tagadtad, én meg biztos voltam benne, hogy hazudsz. Ekkor már elég felemelt hangon beszélt velem, lement Marionhoz, én utána mentem. Persze, mondta a verzióját, én is, hogy nem a citromléről van itt szó, hanem arról, hogy nem először játszotta már el ezt velem, és hogy én meg tudtam, hogy nem én voltam, akkor csak ő lehetett, és megtaláltam, amim eltűnt. Szegény Marion, ez a nyomorék picsa képtelen normálisan problémákról beszélni, inkább szalad segítségért. Na aztán kérdi Marion: oké, de akkor most mi lesz? Tudunk így együtt élni? Mondom, nem tudom, mi mást tehetnék? Mondja: külön polcokon vannak a cuccaink. Igen. Bár ez semmit nem ér. Úh. mondtam: akkor majd behozom az összes cuccom a szobámba és bezárom. Katharina: tedd azt, akkor legalább látod, mi tűnik el. (rúgtam volna már szájba)
Feljöttünk, még lent mondtam, hogy nem szeretnék veled beszélni és nem nyúlhatsz a dolgaimhoz. Na, feljöttünk, dúlt fúlt, nem tudom, miket mondott már, mert engem kikészítette teljesen idegileg: nem bírom az ordibálást. Nekiálltam főzni, ő épp letelefonálta valakijével, hogy én egy beteg vagyok, és blabla. Én meg feltekertem kint a hangerőt: nem vagyok kíváncsi rá. Majd kijön pár perc múlva, és persze emelt hangon mond nekem valamit, de nem hallottam, mert zúgott a szagelszívó. Teljesen higgadtan visszakérdeztem: ne haragudj, de nem hallottam, mit mondtál. Ő, emelt hangon továbbra is: hogy nyugodtan lehalkíthatom a zenét, mert nem csak én lakom itt, és hogy lehet, hogy Magyarországon csak így mondhatok olyat, hogy valaki hazug, de itt ne merjen neki mondani, mert ő idősebb amúgy is és kijár neki a tisztelet, és én egy szociális nulla vagyok, semmire nem vittem az életben, nincsenek barátaim és ilyeneket mondott. Mondtam neki: az, hogy milyen a magánéletem, nem tartozik rád, és nem mintha te 28 évesen jobb ember lennél nálam. Mondtam neki, hogy lehet normális hangon is mondani. Erre még pipábbá vált. Persze, kiült a hókonyhába, én meg nem hagytam magam, leültem oda enni. Aztán nem hagyott békén: tudod mit, hívd a rendőröket. Mondja. Mondom: Katharina, nem szeretnél veled beszélni. Én sem, de hívd csak ki őket, és a legjobb dolog, hogy májusban elmész, végre jókedv és nevetés lesz itt. Mondom neki, tényleg nyugodtan: ennek én is örülök. Persze, tiszta ideg lett ettől, és csak szidott végig, hogy egy szar alak vagyok, a vége az lett, hogy ordítva közli, és fenyeget a mutatóujjával: tudod mit, elérted, én fogok elköltözni: mondtam neki: jó, tedd azt. Majd, szintén ordít: és küldönben is, hogy merészelek így beszélni egy emberrel, aki beteg!!! És rám baszta az ajtaját. Hát, mosolyogtam rajta meg rohadtul remegtem, mert olyan ideg volt, féltem, nekem esik egy késsel. Gyorsan elmosogattam és bejöttem a szobámba, kulcsra zártam magam a komfortzónámban. Nem tudom, hogy fogom bírni ezt a két hónapot, ami még hátra van, mert tényleg, alig eszem, és nagyon szar itthon lenni. Reggel alig vártam, hogy elmenjek és nem akartam hazajönni, inkább kóvályogtam kicsit a városban. A suliban kérdezték, hogy beteg vagyok-e, aztán rájöttem miért. belenéztem a tükörbe, tiszta fehér vagyok, a szemeim karikásak, elég zombi. Ja, ma reggel inni szeretem volna az almalevemből, amit tegnap vettem, és egy pohárral ittam meg. A hűtőben volt: szerintetek? Valami volt reggel az alján, amit azzal a mozdulattal öntöttem is ki, mert nem voltam benne biztos, hogy almalé volt az.
Első dolgom, ahogy hazaértem, hogy minden kinti cuccomat behoztam a szobába: a tetőtéri raktárban találtam két kiszuperált fürdőszobaszekrényt: azokat lehoztam és berendezkedtem a szobámban. Igyekszem erősnek látszani, nem gondoltam volna, hogy így kicsinál ez a nyomorék. Közben Andriska hazaérkezett tegnap, elejtettem neki, hogy elég durva itthon a helyzet, de hogy nem akarom én őt zavarni. Bizonyára minden mást fog rólam hallani.
Most megpróbálok kicsit koncentrálni a holnapra és a csütörtöki AG-mre. Az éltet, hogy pár hét, és itt lesz anya.
P.S.: voltam egy buliban szombaton, arról majd legközelebb.
Lefeküdtem, de tiszta ideg voltam- erre bekopog: biztos nem tetted be a hűtőbe, bár nézted. És röhög. Kérdem: most mi van? Áh, mondja, csak, hogy mindig eltűnik valamid meg történik valami.
Másnap egész nap szar volt a hangulatom és a kedvem, mert tudtam, hogy hazudik és már rohadtul tele volt vele a tököm. Hazajöttem, és tudom, ezt nem kellett volna, de nyitva volt a szobaajtaja, így bementem, és első utam a papírkosarához vezetett: felemeltem egy papírt és ott volt alatta egy félig teli citromlevesüveg. Ott hagytam, és törtem a fejem, hogy mi legyen. Majd odakint a másik szemetesben megtaláltam a másikat, tök üresen. Jött haza, és megkérdeztem, Katharina, tényleg körbe nézhetek a szobádban? Mondja fura arccal: igen. Bementem, nem nyúltam hozzá semmihez, csak néztem, majd mikor a papírkosárhoz értem, belenéztem, felemeltem a papírt és kivettem. Kérdem: ez mi? Pár másodperc csend, majd megszólal: az az övé és rossz. És különben is, normális vagyok, hogy más szemetébe turkálok. Mondtam neki: tényleg a tied? Tegnap még nem volt neked. Na és akkor mondott már mindent, hogy ő nem bírja elviselni az én hangulatváltozásaim és hogy megy és szól Marionnak. Mondom neki: Ő mégis mit tud tenni? Én kérdeztem tőled, elvetted-e, te tagadtad, én meg biztos voltam benne, hogy hazudsz. Ekkor már elég felemelt hangon beszélt velem, lement Marionhoz, én utána mentem. Persze, mondta a verzióját, én is, hogy nem a citromléről van itt szó, hanem arról, hogy nem először játszotta már el ezt velem, és hogy én meg tudtam, hogy nem én voltam, akkor csak ő lehetett, és megtaláltam, amim eltűnt. Szegény Marion, ez a nyomorék picsa képtelen normálisan problémákról beszélni, inkább szalad segítségért. Na aztán kérdi Marion: oké, de akkor most mi lesz? Tudunk így együtt élni? Mondom, nem tudom, mi mást tehetnék? Mondja: külön polcokon vannak a cuccaink. Igen. Bár ez semmit nem ér. Úh. mondtam: akkor majd behozom az összes cuccom a szobámba és bezárom. Katharina: tedd azt, akkor legalább látod, mi tűnik el. (rúgtam volna már szájba)
Feljöttünk, még lent mondtam, hogy nem szeretnék veled beszélni és nem nyúlhatsz a dolgaimhoz. Na, feljöttünk, dúlt fúlt, nem tudom, miket mondott már, mert engem kikészítette teljesen idegileg: nem bírom az ordibálást. Nekiálltam főzni, ő épp letelefonálta valakijével, hogy én egy beteg vagyok, és blabla. Én meg feltekertem kint a hangerőt: nem vagyok kíváncsi rá. Majd kijön pár perc múlva, és persze emelt hangon mond nekem valamit, de nem hallottam, mert zúgott a szagelszívó. Teljesen higgadtan visszakérdeztem: ne haragudj, de nem hallottam, mit mondtál. Ő, emelt hangon továbbra is: hogy nyugodtan lehalkíthatom a zenét, mert nem csak én lakom itt, és hogy lehet, hogy Magyarországon csak így mondhatok olyat, hogy valaki hazug, de itt ne merjen neki mondani, mert ő idősebb amúgy is és kijár neki a tisztelet, és én egy szociális nulla vagyok, semmire nem vittem az életben, nincsenek barátaim és ilyeneket mondott. Mondtam neki: az, hogy milyen a magánéletem, nem tartozik rád, és nem mintha te 28 évesen jobb ember lennél nálam. Mondtam neki, hogy lehet normális hangon is mondani. Erre még pipábbá vált. Persze, kiült a hókonyhába, én meg nem hagytam magam, leültem oda enni. Aztán nem hagyott békén: tudod mit, hívd a rendőröket. Mondja. Mondom: Katharina, nem szeretnél veled beszélni. Én sem, de hívd csak ki őket, és a legjobb dolog, hogy májusban elmész, végre jókedv és nevetés lesz itt. Mondom neki, tényleg nyugodtan: ennek én is örülök. Persze, tiszta ideg lett ettől, és csak szidott végig, hogy egy szar alak vagyok, a vége az lett, hogy ordítva közli, és fenyeget a mutatóujjával: tudod mit, elérted, én fogok elköltözni: mondtam neki: jó, tedd azt. Majd, szintén ordít: és küldönben is, hogy merészelek így beszélni egy emberrel, aki beteg!!! És rám baszta az ajtaját. Hát, mosolyogtam rajta meg rohadtul remegtem, mert olyan ideg volt, féltem, nekem esik egy késsel. Gyorsan elmosogattam és bejöttem a szobámba, kulcsra zártam magam a komfortzónámban. Nem tudom, hogy fogom bírni ezt a két hónapot, ami még hátra van, mert tényleg, alig eszem, és nagyon szar itthon lenni. Reggel alig vártam, hogy elmenjek és nem akartam hazajönni, inkább kóvályogtam kicsit a városban. A suliban kérdezték, hogy beteg vagyok-e, aztán rájöttem miért. belenéztem a tükörbe, tiszta fehér vagyok, a szemeim karikásak, elég zombi. Ja, ma reggel inni szeretem volna az almalevemből, amit tegnap vettem, és egy pohárral ittam meg. A hűtőben volt: szerintetek? Valami volt reggel az alján, amit azzal a mozdulattal öntöttem is ki, mert nem voltam benne biztos, hogy almalé volt az.
Első dolgom, ahogy hazaértem, hogy minden kinti cuccomat behoztam a szobába: a tetőtéri raktárban találtam két kiszuperált fürdőszobaszekrényt: azokat lehoztam és berendezkedtem a szobámban. Igyekszem erősnek látszani, nem gondoltam volna, hogy így kicsinál ez a nyomorék. Közben Andriska hazaérkezett tegnap, elejtettem neki, hogy elég durva itthon a helyzet, de hogy nem akarom én őt zavarni. Bizonyára minden mást fog rólam hallani.
Most megpróbálok kicsit koncentrálni a holnapra és a csütörtöki AG-mre. Az éltet, hogy pár hét, és itt lesz anya.
P.S.: voltam egy buliban szombaton, arról majd legközelebb.
2011. február 9., szerda
Egy rövidke bejegyzés
Csak egy röpke, mert hazajöttem még munka előtt enni, lassan indulok is be. Katharinának valami vírusfertőzése van, elég gáz, remélem, nem fertőz meg. Ma veszek fertőtlenítőkendőt meg tablettát, mert ki tudja, amit elmosott, azt hogy mosta el. Ezen kívül arra jöttem haza, hogy disznómoslék szag van. Főzött előtte, és mondta, hogy odaégette :) Láttam az edényt - azt hiszem annak is kuka lesz a sorsa, totál odakozmált réteg az alján, hihetetlen ez a picsa.
A kémiai kísérletre szánt uborkák és a csírás hagymák eltűntek: lehet kiszimatolta, hogy tudjuk, mit tervez. :)
Az idő továbbra is csodás. Ma 2-en befejezték a Werkstattot :), ami péntekig tart, így ma Ninával gyűjtögettünk új anyagot ÉS csomót beszélgettünk, meg nevettünk, főleg azon, hogy ne rakjunk be "Milyen madár ez?" feladatot, mert rohadtul nem értünk mi se hozzá, valamint az állatok lábnyomaival sem voltunk teljesen tisztában. Nem tudom, mi lelte. :)
Küsschen aus dem sonnigen Dortmund!
A kémiai kísérletre szánt uborkák és a csírás hagymák eltűntek: lehet kiszimatolta, hogy tudjuk, mit tervez. :)
Az idő továbbra is csodás. Ma 2-en befejezték a Werkstattot :), ami péntekig tart, így ma Ninával gyűjtögettünk új anyagot ÉS csomót beszélgettünk, meg nevettünk, főleg azon, hogy ne rakjunk be "Milyen madár ez?" feladatot, mert rohadtul nem értünk mi se hozzá, valamint az állatok lábnyomaival sem voltunk teljesen tisztában. Nem tudom, mi lelte. :)
Küsschen aus dem sonnigen Dortmund!
2011. február 8., kedd
Winterwerkstatt "aktualitása"
Ugyanis két napja tombol a tavasz, de oly annyira, hogy kinyíltak a hóvirágok. Ez a dolog rendjén is lenne, ha nem jutna el az ember tudatáig, hogy február elejét írunk. Márpedig, minden rendes ember tudja a nagy dokumentációs értékű japán-orosz rajzfilmből (12 hónap), hogy hiába akar a királylány újévkor hóvirágot, rohadtul nincs (de ugye Ánya szerez neki a 12 hónap segítségével :) ). Én is úgy emlékszem, hogy márciusban kezdenek előbújni a föld alól (lehet ezért lett az ovis jelem hóvirág? - erre eddig nem is gondoltam). Sztóval rohadtul nem stimmel az időjárás, de tény, nagyon boldogító, mert így tudok bicajjal menni a suliba, ami reggel legalább plusz 15 perc időmegtakarítást jelent. :)
Ma ismét kísértettem a sorsot, mivel hogy a kapott bicóm hátsó kereke kaputt, így kölcsön vettem az amúgy is kölcsön vehető bringák egyikét. Ezzel nincs ugyan semmi gond, csak hogy nem kontrás, mint amire én számítottam... :S Nincs bajom, nyugi! :) Csak párszor végigfutott rajtam a víz. ;)
A suli ma teljesen jó volt. Kezdődött a Werkstattal. Elég ügyesen dolgoznak, persze vannak óriási eltérések, de majd igyekszem behozatni velük (jó magyar módjára :) ) Ez ugyebár az első két órában van, nekem a 3. órám lyukas lenne, de nem szeretem, ha nincs mit tennem, ezért bementem az 1a-ba (Frau Lagemannhoz), hogy ha gondolja, szívesen segítek. Ilyenkor rajzuk van, és az sokszor nem egy embert igénylő dolog. No, kapott is az alkalmon, és mondta, hogy ha tényleg segítenék, akkor menjek el 4 gyerekkel behozni az írás elmaradásukat. 4 rosszcsont kölök, be nem állt a szájuk, ami még nem lett volna gond, ha legalább haladnak a feladattal, de nem ment. Így szépen egyesével mindegyik mellett eltöltöttem 5-10 percet, míg befejezett egy oldalt. Hiába mondtam bármit is: ha nem leszel kész, ugrik a szüneted, vagy házi feladat lesz, vagy bármi, csak pár másodpercig volt hatásos. De hogy ezek mikről nem dumáltak, már sokszor nehezemre esett visszatartani a röhögést. Az egyik fiú Justin, aki mindig köszön, édes pofa (tudjátok, a fél fülére süket) az egyik feladatnál W-vel kezdődő szavakat kellett gyűjteni. Mit kezd el írni: Waka waka (az a sláger) Őrület. No, aztán mikor már nagyon feszegették idegeim húrjait, mondtam, hogy aki csengetésig csenben tud maradni, kap tőlem legközelebb egy édességet. (tudom, nem túl jó pedagógia, de 1. nem tudom, mikor lesz legközelebb, 2. kussban voltak :D) Természetesen ezt 26 gyerekkel nem csinálnám meg, ott vszínű írnám a plusz feladatokat. És, láss csodát, az egyik kissrác (Lenn) végig csöndben volt, de olyan szinten, hogy ha ellenőrizni kellett valamit, akkor is csak megfogta a kezem, hogy nézzem meg. Mondtam a végén hogy megérdemli az ajándékot (itt már nem mondtam, hogy édesség, nehogy bajom legyen belőle...:))
Na de az egészben az a poén, hogy kiderült: két órán keresztül csináltuk a dolgokat. Nem hallottam a csengőt és basszus, már rég Süleymannal kellett volna foglalkoznom a másik órában. :D Elment az idő rendesen, de miért nem szóltak át, nem értem.... Tiszta ciki volt. Így végül az 5. órában Süleymanoztam, és nem voltam a 2-osoknál rajzon.
Aztán az egyik szünetben az asztalomon várt 4 kis papír: azoknak a gyerekeknek a jelentekési lapja, akik szeretnének részt venni a magyar szakkörön. Tök jó érzés volt, na meg az is, hogy mikor megláttak szünetben (alig ismerem őket), hogy Frau Molnár, jelentkeztem ám a szakkörödre! :) Tök jól esett. Eddig 4-en vannak, nem tudom, mikortól kezdődhetne, és hogy a többi osztályban végül szétosztják-e a papírokat, de nem érdekel, én néggyel is elvagyok, sőőt :)
Andriska két hétre szabadságolta magát, és hazautazott, mert azt hiszem nincs több vizsgája. Így kettesben maradtam Koszmacával (copyright by Hajni ;)). Ma végre elmosogatta a 6 napos szennyes edényt. Vasárnap ott voltam, hogy jöjjön haza: leugatom rendesen. Ott indult, hogy bejött hozzám, hogy megeheti e a paradicsomaimat, de vesz holnap este, mindenképp, bla bla (állandóan ezt csinálja). Mondom, edd. Másnap vett is, nem olyat, amit megevett, de mindegy. Erre: ebből ehetsz. Hát anyád, még jó hogy. Na, másnap szerettem is volna paradicsomot enni, szerintetek? Egy darab nem volt, de a hűtő egyetlen szegletében sem. Másik édes történet: Szívességet szoktam kérni néha, hogy ha úgyis megy bevásárolni autóval, hozna-e nekem 6-os vizet. mindig mondom, hogy én majd felcipelem, tényleg, mégis csak az enyém. Nem, fel szokta hozni, oké, ez kedves tőle. Ki is fizetem neki. Majd rá másnap, mínusz egy, de sok esetben 2 vizem sincs ott. Hát most én vagyok a hülye? Miért nem tud venni magának is akkor egy pár üveggel. Volt úgy, hogy úgy vettem észre, hogy nekem is elfogyott, és kerestem, hogy nem létezik, hogy ennyi folyadékot ittam volna egy nap alatt. Majd mikor rákérdeztem, hogy elvett-e egy vizet. Igen., feleli. Mondom oké, de nekem most nincs több. Erre ő (kapaszkodjatok): jaj, igyak akkor csapvizet, az iható! :-O Na, hát ekkor kész vagyok. Komolyan, néha már fáj ezeket leírnom, mert kezdem golyósnak érezni magam, de ugye nem normális, amit ez a csaj művel?!
Végezetül tarkítanám ismét egy háztartási gyöngyszemmel kicsiny bejegyzésem. A kép címe: Csendélet a la Katharina.
Ma ismét kísértettem a sorsot, mivel hogy a kapott bicóm hátsó kereke kaputt, így kölcsön vettem az amúgy is kölcsön vehető bringák egyikét. Ezzel nincs ugyan semmi gond, csak hogy nem kontrás, mint amire én számítottam... :S Nincs bajom, nyugi! :) Csak párszor végigfutott rajtam a víz. ;)
A suli ma teljesen jó volt. Kezdődött a Werkstattal. Elég ügyesen dolgoznak, persze vannak óriási eltérések, de majd igyekszem behozatni velük (jó magyar módjára :) ) Ez ugyebár az első két órában van, nekem a 3. órám lyukas lenne, de nem szeretem, ha nincs mit tennem, ezért bementem az 1a-ba (Frau Lagemannhoz), hogy ha gondolja, szívesen segítek. Ilyenkor rajzuk van, és az sokszor nem egy embert igénylő dolog. No, kapott is az alkalmon, és mondta, hogy ha tényleg segítenék, akkor menjek el 4 gyerekkel behozni az írás elmaradásukat. 4 rosszcsont kölök, be nem állt a szájuk, ami még nem lett volna gond, ha legalább haladnak a feladattal, de nem ment. Így szépen egyesével mindegyik mellett eltöltöttem 5-10 percet, míg befejezett egy oldalt. Hiába mondtam bármit is: ha nem leszel kész, ugrik a szüneted, vagy házi feladat lesz, vagy bármi, csak pár másodpercig volt hatásos. De hogy ezek mikről nem dumáltak, már sokszor nehezemre esett visszatartani a röhögést. Az egyik fiú Justin, aki mindig köszön, édes pofa (tudjátok, a fél fülére süket) az egyik feladatnál W-vel kezdődő szavakat kellett gyűjteni. Mit kezd el írni: Waka waka (az a sláger) Őrület. No, aztán mikor már nagyon feszegették idegeim húrjait, mondtam, hogy aki csengetésig csenben tud maradni, kap tőlem legközelebb egy édességet. (tudom, nem túl jó pedagógia, de 1. nem tudom, mikor lesz legközelebb, 2. kussban voltak :D) Természetesen ezt 26 gyerekkel nem csinálnám meg, ott vszínű írnám a plusz feladatokat. És, láss csodát, az egyik kissrác (Lenn) végig csöndben volt, de olyan szinten, hogy ha ellenőrizni kellett valamit, akkor is csak megfogta a kezem, hogy nézzem meg. Mondtam a végén hogy megérdemli az ajándékot (itt már nem mondtam, hogy édesség, nehogy bajom legyen belőle...:))
Na de az egészben az a poén, hogy kiderült: két órán keresztül csináltuk a dolgokat. Nem hallottam a csengőt és basszus, már rég Süleymannal kellett volna foglalkoznom a másik órában. :D Elment az idő rendesen, de miért nem szóltak át, nem értem.... Tiszta ciki volt. Így végül az 5. órában Süleymanoztam, és nem voltam a 2-osoknál rajzon.
Aztán az egyik szünetben az asztalomon várt 4 kis papír: azoknak a gyerekeknek a jelentekési lapja, akik szeretnének részt venni a magyar szakkörön. Tök jó érzés volt, na meg az is, hogy mikor megláttak szünetben (alig ismerem őket), hogy Frau Molnár, jelentkeztem ám a szakkörödre! :) Tök jól esett. Eddig 4-en vannak, nem tudom, mikortól kezdődhetne, és hogy a többi osztályban végül szétosztják-e a papírokat, de nem érdekel, én néggyel is elvagyok, sőőt :)
Andriska két hétre szabadságolta magát, és hazautazott, mert azt hiszem nincs több vizsgája. Így kettesben maradtam Koszmacával (copyright by Hajni ;)). Ma végre elmosogatta a 6 napos szennyes edényt. Vasárnap ott voltam, hogy jöjjön haza: leugatom rendesen. Ott indult, hogy bejött hozzám, hogy megeheti e a paradicsomaimat, de vesz holnap este, mindenképp, bla bla (állandóan ezt csinálja). Mondom, edd. Másnap vett is, nem olyat, amit megevett, de mindegy. Erre: ebből ehetsz. Hát anyád, még jó hogy. Na, másnap szerettem is volna paradicsomot enni, szerintetek? Egy darab nem volt, de a hűtő egyetlen szegletében sem. Másik édes történet: Szívességet szoktam kérni néha, hogy ha úgyis megy bevásárolni autóval, hozna-e nekem 6-os vizet. mindig mondom, hogy én majd felcipelem, tényleg, mégis csak az enyém. Nem, fel szokta hozni, oké, ez kedves tőle. Ki is fizetem neki. Majd rá másnap, mínusz egy, de sok esetben 2 vizem sincs ott. Hát most én vagyok a hülye? Miért nem tud venni magának is akkor egy pár üveggel. Volt úgy, hogy úgy vettem észre, hogy nekem is elfogyott, és kerestem, hogy nem létezik, hogy ennyi folyadékot ittam volna egy nap alatt. Majd mikor rákérdeztem, hogy elvett-e egy vizet. Igen., feleli. Mondom oké, de nekem most nincs több. Erre ő (kapaszkodjatok): jaj, igyak akkor csapvizet, az iható! :-O Na, hát ekkor kész vagyok. Komolyan, néha már fáj ezeket leírnom, mert kezdem golyósnak érezni magam, de ugye nem normális, amit ez a csaj művel?!
Végezetül tarkítanám ismét egy háztartási gyöngyszemmel kicsiny bejegyzésem. A kép címe: Csendélet a la Katharina.
(ha nem látszódna jól, az uborkák a rohadás útjára léptek, a hagyma egy jó hónapja ott csírázik, és mindez a mikró tetején :))
A hűtője tartalmáról majd a következő bejegyzésben publikálok, sanszos, hogy addig változatlan marad a helyzete. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)