Winterwerkstatt "aktualitása"

Ugyanis két napja tombol a tavasz, de oly annyira, hogy kinyíltak a hóvirágok. Ez a dolog rendjén is lenne, ha nem jutna el az ember tudatáig, hogy február elejét írunk. Márpedig, minden rendes ember tudja a nagy dokumentációs értékű japán-orosz rajzfilmből (12 hónap), hogy hiába akar a királylány újévkor hóvirágot, rohadtul nincs (de ugye Ánya szerez neki a 12 hónap segítségével :) ). Én is úgy emlékszem, hogy márciusban kezdenek előbújni a föld alól (lehet ezért lett az ovis jelem hóvirág? - erre eddig nem is gondoltam). Sztóval rohadtul nem stimmel az időjárás, de tény, nagyon boldogító, mert így tudok bicajjal menni a suliba, ami reggel legalább plusz 15 perc időmegtakarítást jelent. :)
Ma ismét kísértettem a sorsot, mivel hogy a kapott bicóm hátsó kereke kaputt, így kölcsön vettem az amúgy is kölcsön vehető bringák egyikét. Ezzel nincs ugyan semmi gond, csak hogy nem kontrás, mint amire én számítottam... :S Nincs bajom, nyugi! :) Csak párszor végigfutott rajtam a víz. ;)
A suli ma teljesen jó volt. Kezdődött a Werkstattal. Elég ügyesen dolgoznak, persze vannak óriási eltérések, de majd igyekszem behozatni velük (jó magyar módjára :) ) Ez ugyebár az első két órában van, nekem a 3. órám lyukas lenne, de nem szeretem, ha nincs mit tennem, ezért bementem az 1a-ba (Frau Lagemannhoz), hogy ha gondolja, szívesen segítek. Ilyenkor rajzuk van, és az sokszor nem egy embert igénylő dolog. No, kapott is az alkalmon, és mondta, hogy ha tényleg segítenék, akkor menjek el 4 gyerekkel behozni az írás elmaradásukat. 4 rosszcsont kölök, be nem állt a szájuk, ami még nem lett volna gond, ha legalább haladnak a feladattal, de nem ment. Így szépen egyesével mindegyik mellett eltöltöttem 5-10 percet, míg befejezett egy oldalt. Hiába mondtam bármit is:  ha nem leszel kész, ugrik a szüneted, vagy házi feladat lesz, vagy bármi, csak pár másodpercig volt hatásos. De hogy ezek mikről nem dumáltak, már sokszor nehezemre esett visszatartani a röhögést. Az egyik fiú Justin, aki mindig köszön, édes pofa (tudjátok, a fél fülére süket) az egyik feladatnál W-vel kezdődő szavakat kellett gyűjteni. Mit kezd el írni: Waka waka (az a sláger) Őrület. No, aztán mikor már nagyon feszegették idegeim húrjait, mondtam, hogy aki csengetésig csenben tud maradni, kap tőlem legközelebb egy édességet. (tudom, nem túl jó pedagógia, de 1. nem tudom, mikor lesz legközelebb, 2. kussban voltak :D) Természetesen ezt 26 gyerekkel nem csinálnám meg, ott vszínű írnám a plusz feladatokat. És, láss csodát, az egyik kissrác (Lenn) végig csöndben volt, de olyan szinten, hogy ha ellenőrizni kellett valamit, akkor is csak megfogta a kezem, hogy nézzem meg. Mondtam a végén hogy megérdemli az ajándékot (itt már nem mondtam, hogy édesség, nehogy bajom legyen belőle...:))
Na de az egészben az a poén, hogy kiderült: két órán keresztül csináltuk a dolgokat. Nem hallottam a csengőt és basszus, már rég Süleymannal kellett volna foglalkoznom a másik órában. :D Elment az idő rendesen, de miért nem szóltak át, nem értem.... Tiszta ciki volt. Így végül az 5. órában Süleymanoztam, és nem voltam a 2-osoknál rajzon.

Aztán az egyik szünetben az asztalomon várt 4 kis papír: azoknak a gyerekeknek a jelentekési lapja, akik szeretnének részt venni a magyar szakkörön. Tök jó érzés volt, na meg az is, hogy mikor megláttak szünetben (alig ismerem őket), hogy Frau Molnár, jelentkeztem ám a szakkörödre! :) Tök jól esett. Eddig 4-en vannak, nem tudom, mikortól kezdődhetne, és hogy a többi osztályban végül szétosztják-e a papírokat, de nem érdekel, én néggyel is elvagyok, sőőt :)

Andriska két hétre szabadságolta magát, és hazautazott, mert azt hiszem nincs több vizsgája. Így kettesben maradtam Koszmacával (copyright by Hajni ;)). Ma végre elmosogatta a 6 napos szennyes edényt. Vasárnap ott voltam, hogy jöjjön haza: leugatom rendesen. Ott indult, hogy bejött hozzám, hogy megeheti e a paradicsomaimat, de vesz holnap este, mindenképp, bla bla (állandóan ezt csinálja). Mondom, edd. Másnap vett is, nem olyat, amit megevett, de mindegy. Erre: ebből ehetsz. Hát anyád, még jó hogy. Na, másnap szerettem is volna paradicsomot enni, szerintetek? Egy darab nem volt, de a hűtő egyetlen szegletében sem. Másik édes történet: Szívességet szoktam kérni  néha, hogy ha úgyis megy bevásárolni autóval, hozna-e nekem 6-os vizet. mindig mondom, hogy én majd felcipelem, tényleg, mégis csak az enyém. Nem, fel szokta hozni, oké, ez kedves tőle. Ki is fizetem neki. Majd rá másnap, mínusz egy, de sok esetben 2 vizem sincs ott. Hát most én vagyok a hülye? Miért nem tud venni magának is akkor egy pár üveggel. Volt úgy, hogy úgy vettem észre, hogy nekem is elfogyott, és kerestem, hogy nem létezik, hogy ennyi folyadékot ittam volna egy nap alatt. Majd mikor rákérdeztem, hogy elvett-e egy vizet. Igen., feleli. Mondom oké, de nekem most nincs több. Erre ő (kapaszkodjatok): jaj, igyak akkor csapvizet, az  iható! :-O Na, hát ekkor kész vagyok. Komolyan, néha már fáj ezeket leírnom, mert kezdem golyósnak érezni magam, de ugye nem normális, amit ez a csaj művel?!

Végezetül tarkítanám ismét egy háztartási gyöngyszemmel  kicsiny bejegyzésem. A kép címe: Csendélet a la Katharina.

(ha nem látszódna jól, az uborkák a rohadás útjára léptek, a hagyma egy jó hónapja ott csírázik, és mindez a mikró tetején :))

A hűtője tartalmáról majd a következő bejegyzésben publikálok, sanszos, hogy addig változatlan marad a helyzete. :)