Trainingsspirale, avagy miért is szép a német nyelv ;)

Hű, hol is maradtam le... talán az előző hétvégémnél.

Noémi, mint általában minden hétvégére, most is invitált magához, illetve Düsseldorfba. Mentem is.
Vacsorával indult a szombat este. Noémiék egyik japán ismerőse, Norico volt a vendéglátónk, de nem is akármilyen. A csaj amint kortyoltam a poharamból, töltötte is tele, de ezt mindennel így csinálta, így Noémi elfogyasztott kb. egy liter bort az este folyamán. :) A női szövetkezet bővült Timoval, aki szintén ismerőse Noéminek. Talán még nem is meséltem róla, de most akkor megteszem. Noémiék japán buddhisták, a pontos nevét nem tudom a vallásnak (talán sakka gokka), és innen ez a nagyon sok és sokféle ismeretség. Mindenki nagyon kedves és nyílt szívű egymással, fel sem merül, hogy bárki is rossz ember lenne, és örülök, hogy ilyen társaságba kerültem. Van egy bizonyos rituáléjuk, amin párszor részt vettem én is, de nekem még nehezen megy ez, és főleg, mert nem szeretem a közös imádságokat, semmilyen formában. De képzeljétek: ajándékot is kaptam Noricotól, pedig másodjára találkoztunk: egy, az "imádságukhoz" szükséges füzért. No, nem kell félni vagy megijedni: ez semmilyen szekta, és azért veszek részt ezeken az imádságokon, hogy ne sértsem meg őket. Ezek kántálások, amik a lelki erőért, hogy sikerüljön a  problémáikat legyőzni és közösen, mások segítéséért szólnak. Igazából, mindaz, amit ők közösen tesznek teszem én magam is, csak nem járok ezzel közösségbe. De a beszélgetések nagyon jól szoktak sikeredni. Így volt ez múlt szombaton is, mivel hogy hajnali 4kor indultunk haza Noémivel. Nagyon sokat beszélgettünk, és főleg hitről, világnézetről. Őket érdekelte, mit gondolok a hitükről, én meg elmondtam azt, amit fent írtam: hogy valójában ugyanazokat vallom én is, és ugyanazok az elvek, célok vezérelnek, mint őket, csak én ezt magamban vezetem le. És olyat mondtak, amit jó hallani, hogy higgye az ember, hogy jó úton halad: azt mondták, hogy nagyon erős vagyok, hogy képes vagyok/voltam az elmúlt éveimet végigcsinálni. Persze, nem voltam teljesen egyedül, és köszönöm is mindenkinek, akik bátorítottak és erőt öntöttek mindig belém. No, de mielőtt elérzékenyülök... négy körül már nem igen indultam haza, így végre eleget téve a meghívásnak, ott aludtam Noéminél, és persze, a másnapra tervezett "nekem 2-3kor azért haza kéne indulnom"-ból lett egy déli kelés és egy este 6 órai indulás :) Csoda idő volt, úgyhogy bringáztunk a Rajna mentén, fagyiztunk, kavicsokat gyűjtöttünk az Orsi okos ötleteihez (szerencsét hozó katicabogarakat festek majd búcsúajándékba a kölköknek kavicsara), így plusz 2 kg-val tértem haza. A vonaton semmi hely nem volt hazafelé, érthető módon az összes gyerekes kirándulni lehetett, és persze 3 babakocsi mellett nem fér már el bicaj a bicós vagonban.
(Képeket a picasá-ban láthattok, mert ide már nem enged, a dög!)

Hétfőn nem volt tanítás, ezt is csütörtökön, egy Beatrix-féle elszólásból tudtam meg, mikor is szólt a kölköknek, h. hétfőn nincs tanítás- jaa, hogy nincs?! Az oka az volt, hogy a tanároknak megkezdődött a továbbképzés a Trainingssprialék-ra (továbbiakban TS). Erről a TS-ről már olvashattatok itt. Annyit tesz, hogy bizonyos módszereket blokkosítva (3 tanórában) jobban edzenek annak érdekében, hogy tudatosuljon, és hogy ezt remélve, a legközelebb adódó alkalomkor tudják is használni a kölkök.
Ilyenek voltak eddig pl., hogy hogyan kell az ollóval nyírni, hogyan jelöljünk ki szavakat (pl. aláhúzással, szövegkiemelővel, karikázással), hogyan húzzunk alá (itt megbeszélik a megfelelő eszközöket, mik megengedettek, mert pl. nem megengedett a golyóstoll vagy a filc használata, egy évfolyamon sem), hogyan gyűjtsünk ki Stichwortokat egy szövegből stb. És ezeket szépen rendszerezik egy Methodenmappe-ba, és készül mindig egy plakát is az osztályba, amire lehet mindig hivatkozni, hogy "hahó, emlékszel, megbeszéltük, hogyan is kell aláhúzni" stb.
A továbbképzés első feléről engem, közös megegyezéssel, likvidáltak, mert hogy kéne inkább csinálni a Kochbuch-ot. Oké! Igen, még mindig, és sajnos nem könnyítik meg a dolgomat, ugyanis már ami kész volt német, abba tegnap Julianne - tényleg csak segítő szándékkal, hogy haladjunk- belegépelt, de így össze-vissza csúsztak az oldalak, ami még nem lett volna gond, de abban a hiszemben, hogy amiben ő munkálkodik, az az európai kochbuch (igen, van egy olyan is, vagyis lesz), kitörölt olyan német szövegeket, amik oda nem kellenek -vagyis hát mégis, ugyebár, és ezzel csak az volt a gond, hogy el is mentette, persze, nem mentés másként-tel. Jááj. Úgyhogy adott most egy plusz munkát, hogy azt újra rendbe hozzam.
Na, de visszatérve a hétfőre: a továbbképzés második felére lemehettem :) Tök jó volt, mert hogy mi is eljátszottuk azt, amit másnap a gyerekekkel kellett csináltatni. Így hétfőn előkészültünk a "Nonverbale Kommunikation - Blickkontakt" TS-ra, aminek a lényege - amit már ki is találhattatok- a szemkontaktus fontossága a kommunikáció során.

A TS egy "Stille Post"-tal kezdődött, kicsit másabb formában. Bizonyos szimbolúmokat kellett egymás hátára rajzolni. 5-6 gyerek állt egymás mögött, az utolsó húzott egy szimbólumot, majd ezt rárajzolta az ujjával az előtte álló hátára, aki ezt érzékelve, továbbrajzolta az ő előtte lévőére, persze azt, amit érzett. Az utolsónak pedig egy lapra kellett lerajzolnia, mit érzett. Direkt egyszerű és ismert szimbóluomokat válaszottunk (szív, felhő, olló...). Ez a játék volt a bemelegítő, főleg, mert ebben aztán rohadtul nincs blickkontakt. Igazából arra lehetett reflektálni, mennyire nehezíti a dolgot, ha nem látjuk a másik arcát, kifejezéseit.

Aztán jött egy "Zauberball" nevezetű játék, aminél én többször is leállítottam volna  a játékot, mert elhülyéskedték.  Arról szólt volna, hogy körben állva a kezdő játékos ránéz valakire, aki érzékeli ezt, és neki dobja a labdát. És így tovább. Eleinte igazi labdával, később az ún. Zauberball-al, vagyis a képzeletbeli labdával ment a játék.  Persze, az igazi labdás játéknál az volt a nagyobb gond, legalábbis nekem, hogy mindenki ugrott a labda után, még ha nem is rá néztek. És persze barát-barátnak dobta, így sokan kimaradtak a játékból.

A fő játék az ún. "Spinnennetz" volt. A feladat első része amúgy az volt, hogy 5-6 gyerek körbeállt egy papírlapot és volt egy fekete zsírkréta az asztalon. A kezdő embernek rá kellett néznie valakire, annak ugye vennie kellett az adást, hogy ő az, valamint akire rápillantottak megfogta a krétát, húzott egy vonalat attól az embertől, aki rá pillantott oda, ahol ő állt, majd le kellett tenni a krétát. Most az volt soron, akire pillantottak, és így ment a játék tovább, ebből végül egy pókháló kellett, hogy kialakuljon.

A feladat második része, a szabályok megbeszélése után az volt, hogy ezt a spinnennetz-et ki kellett színezni. Felállás ugyanaz, a változás annyi, hogy most a fekete zsírkréta helyett 4 színes kréta (piros, sárga, zöld és kék) volt a papír négy szélén. A feladat az volt, hogy valakire rá kellett nézni, és annak jelezni, hogy melyik krétával színezzen ki egy területet a spinnennetzből ( a területet már nem kellett meghatározni, az elég nehéz lett volna). Szerintem állati jó kis feladat, és ha lehetőségem lesz rá, majd otthon is szabadalmaztatom ezeket a TS-kat. :)

Ezzel át is csaptam a keddbe, ahol az imént leírt TS-ét egy újabb továbbképzés, vagyis egy újabb TS kidolgozása követte, az "Aktives Zuhören" (avagy az aktív figyelem)-é. :D Hát, erről szóljon majd egy következő bejegyzés!