Amikor a józan ész győzedelmeskedik

Tarkannal sikerült végre megejtenünk egy találkát. Úgy indított, hogy telefonált, mikor odaért az asztalhoz, ahol már ültem, és kezet nyújtott, közben rám se nézett. Paff, gondoltam. Majd igyekeztem beszélgetni, de rájöttem, lehet nem kéne, mert egyre jobban fény derült arra, mennyire "nagy" az érdeklődése felém. Az egy dolog, hogy nem tudja, merre van Magyarország, de érezhetően letojta, ki és mi vagyok. Én igyekeztem és felvetettem, hogy csináljunk mégis valami programot, menjünk el valamerre a városban. Neem, ahhoz hideg van, mondta. Jó, akkor mégis mit csináljunk? Mivel fáradt, mondja ő és hogy én is, menjünk hozzá vagy a nagybátyja lakására aludni, s bár a nagybátyjánál nagyon hideg van, így majd felmelegítjük a lakást. Csóváltam a fejem. Mondtam, jöjjön el velem a nyelvsuliba, mert szeretnék érdeklődni ott. Nehezen, de rábírtam. A "menet" úgy történt, hogy 2 lépéssel előrébb rongyolt, mint én, szóltam, hogy, hahó, tudnál mellettem jönni, na, akkor lassított, de nem sokáig tartott. Újabb folt tisztult ki előttem. Majd olyan dolgok, hogy kinyit egy ajtót, és mikor lépnék be, belép előttem, vagy hogy meg se várja, hogy felvegyem a kabátom (az egy dolog, hogy nem segíti fel), de már kint vár az ajtó előtt, apró de nagyon erős jelzések, hogy én nem erre vágyom.
A villamoson egy irányba tartottunk haza, majd mondtam, hogy akkor most megyünk haza: igen, megbeszéltük: te is haza, én is haza. Az elbúcsúzása az lett volna, hogy megint kezet nyújtott, mintha az utcabéli ivócimbi lennék, én meg odahajoltam, és adtam neki két puszit. Hát most ezen a fickón igazodjon ki az ember... Szóval anyukám és kedves aggódó rokonok, barátok, koppanhat az a kő a szívetekről ;)

No, de evezzünk más vizekre, mondjuk a magyar tablóékéra. Ma három órám volt a másodikosokkal, és az Ungarn- Projekt lezárásaképp' tablókat készítettünk az eddig tanultakról. El voltam ájulva, mennyire ügyesek és milyen jól figyeltek. Persze, nem ment zaj nélkül és voltak, akikre bőven többször rászóltam, sőt, ki is küldtem őket, mert baromkodtak, de összességében nagyon jól sikerültek a művek. Oben-unteneztünk is újra, magyarul, és úgy, hogy levettem már a szavakat, szóval hallás alapján megértik a jobbra-balra-le-fel instrukciókat. Olyan büszke voltam rájuk ;) Aztán az első óra szünetében odajött az egyik kislány: Frau Molnár, én nagyon kedvellek, és megölelt :D Nem tudom, mivel váltottam ki ezt az érzést, de mondtam neki, hogy ennek örülök ;)

Végezetül csatolok pár képet a tablókról. Vannak hibák is benne, csak akkor vettem már észre, mikor tollal odaírták. :S

Csók, kedves olvasótábor!

P.S.: az utolsó képen, aki a zöld papírt, amelyik nincs még szétszabdalva, tartja a kezében, az Marek ;)