Szombat, de még a múlt heti és az elmúlt hét eseményei.zip

Egy picit el vagyok maradva magamtól, úgy egy héttel, de most újból a pótlás útjára lépek.

Múlt szombaton, igen, mikor még anyukám itt volt, ellátogattunk Düsseldorfba. De előtte be kellett mennünk Dortmundba a cuccainkért. Csoda idő volt, mint ahogy ma is, és ahogy sétáltunk a kávézótól a pályaudvar felé a Hansa-platzon meg úgy a belvárosban piac volt. Eddig sosem jutottam el ide, mert szombat reggel és délelőttönként inkább az ágyat nyomom, mint hogy piacra menjek a belvárosba. Volt ott virág és zöldségárustól kedve szoboremberen át az utcai zongorásokig. Beebédeltünk egy thüringen-i Bratwurstot, és végigjártuk az egyik négyemeletes könyvesboltot... hmmm... álomhely. (Nem is tudok már lassan dönteni, hogy papírárus vagy könyveladó egy ilyen Thalia vagy Mayersche-ben lennék, ha újjászületnék... :))
Be is szereztük a Kater Kamikaze-t, amit a vonatra várva ki is olvastunk :) Düsseldorfban nem voltunk túlzottan sokat, azt hiszem, kifáradtunk mindketten az elmúlt hétben, úh. csak pár dolgot tekintettünk meg.

A vasárnap a pakolásról és a semmittevésről szólt. Délután kimentünk a reptérre, és felraktam anyát a gépre. Igyekeztem volna ügyelni rá, hogy tényleg felszálljon, és nehogy beállítson taxival (ugyebár...) a házhoz, amit majd nekem kell kifizetnem :-O  ;), de eljöttem, mert így elértem pont egy buszt. Így végződött a családi Németországozás.


Az elmúlt hetem úgy indult, hogy hétfőn, amint beértem a suliba elkapott Julianne, hogy elkért erről és erről az óráról, meg holnapról is, segítenem kéne a Kochbuchjuk összeállításában. Ez igazából arról szólt, hogy szerkesztgettem a wordben, beillesztettem más dokumentumokat és főleg a már meglévőket újraformázhattam, mert ha csak belenyúlt az ember az oldalba, minden máshogy állt, mint azelőtt. Azt hiszem indóformatikai asszisztens vált már belőlem, mert most már úgy gondolják, hogy én mindenhez értek. Nem működött vmiért a hiper nyomtatójuk a titkárságon, és nézett rám az igazgató, kérdőn: mi lehet a baja? Én meg kérdőn visszanéztem, kb. jelezve: honnan a rákból tudjam - hogy fogalmam sincs. No, kb. worddel és worddel teltek a napjaim, mellettem ült Julianne, és mondta, mit akar, én meg megvalósítottam. Elájultak, hogy egy táblázatot kiviteleztem az ő elképzeléseikről. ;) Én jókat röhögtem ezen magamban. Azonban ma már fordult egy kicsit a helyzet: eddig általában szépen, kicsit szánva-bánva, hogy megint munkát kell adniuk, kértek meg, hogy tudnék-e segíteni. Ma Julianne azzal állt elő, hogy 3. órában maradjak fent, mert csinálni kell a kochbuchot tovább. Ez nem jött össze külső erők miatt, majd kérdezte, hogy holnap a második órában hol vagyok. Jeleztem neki, hogy holnap csak a 3. órára jövök. Erre ő: jó, akkor 2. órában szabad vagy, akkor csináljuk. Ööö... oké. Bizoányra én szúrtam el, és fel kéne vennem a magyar munkamorált, mi szerint, ne mutasd kifelé, hogy gyorsan és könnyen végzel egy feladattal, mert akkor rád szállnak. Bár lehet, nem ez a helyzet, csak a "nagy szakértelmem"-re van szükségük, de azért a kérlek - szó szerintem még belefért volna abba a mondatba.

Aztán még azon a héten utazott ez a négy fős delegáció Magyarországra, Ajkára, ahol is ezt a Projektet dolgozgatják még közösen. Amúgy valami hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog köré mekkora felhajtást tudnak keríteni, de ezt már sok esetben tapasztaltam itt, németéknél. De az biztos is, hogy így tudják eladhatóvá tenni mondjuk a gyengébb felfogásúak számára is a dolgokat (gondolok itt iskolai túlon-túl kidolgozásokra... vagy nem is tudom, mi a jó szó rá).
És mivel az én mentorom, Beatrix is a quartett részét képezte, nekem jutott a feladat, hogy helyettesítsek az osztályban, hétfő és kedd.
Hétfőn, hogy el ne késsem és mindent jól csináljak, 45 perccel kezdés előtt már az iskolaudvaron ballagtam a bejárati ajtó felé, sejtve, hogy b*szottul nem lesz még itt senki (tanár), rajtam kívül. Ezzel csak az a gond, hogy nekem kulcsom nincsa  bejárathoz, és ha nincs itt senki, akkor kerülve ugyan, de be tudok "törni" az épületbe. Így is volt, persze. Mindent előkészítettem és indulhatott a nap. Jól ment, mint ahogy egy helyettesítő-órának mennie kell, de kezdem tudomásul venni és megérteni, hogy nem (mindig) bennem van a hiba, hanem a helyzet miatt. Itt arról lenne szó, hogy nálam soha nem fognak úgy viselkedni, mint a tanítójuknál, mert a szemükben nem vagyok elsődleges Kontaktperson. :) És miután ezt már mások esetében is láttam, megnyugodtam kicsit. :)

No, a hétfői nagyszünetre be voltam osztva udvari ügyeletesnek. Ketten szoktak lenni, és a párom Frau Lagemann volt, vagyis kellett volna, hogy legyen. Kicsit késve érkezett, vagy csk elég későn fedeztem fel az udvaron, pedig hát... na de nem is ez a lényeg. Mindig történik valami, általában jönnek oda, hogy ez és ez lökdösött, elvette a sapkám, megvert, csúfolt bla bla bla. Na, én ráálltam a negyedikesekre, akik egymás lábát húzták ki a másik alól, ami nem túl jó dolog, főleg hogy a faháncs alatt jó megtermett sziklák vannak. De közben igyekszik az ember szemmel tartani azt a kb. 200 gyereket az óriási udvaron és mezőn (tényleg bazi nagy terület). Na persze, jöttek is, hogy az egyiknek kiment a lába, meg hogy a másikat hasba rúgták. Felkerekedek az illetékesek elővételére, közben betalálnak újabb hasba rúgottak, frankó. Frau Lagemann-nak meg feltettem a költői kérdést, hogy mégis lehet-e egymás lábát kihúzkodóst játszani, mert hogy nekem beakarják adni, hogy ezt szabad. Na de a lényeg lényege, hogy ott volt az udvaron egy Opa, méghozzá az egyik hasba rúgotté, majd odajön hozzám ez a papi, hogy ""Mi komolyan erőszakmentes Schule-nek gondoljuk magunkat?" Nézek rá, kérdem, igen? Erre ő: igen? Mert hogy ilyenek történnek itt. Mondom neki. Ne haragudjon, de sok esetben olyan helyen vannak, ahol nem lehet őket látni. Erre ő: Igen, a rét egy eldugott hely, hogy nem lehet őket látni. Na, aztán otthagytam. Engem mindig betalálnak! Amúgy két tanár is kevés erre a területre, és bőven szűkíteni lehetne a területet, ahol tartózkodhatnak. Persze, szemmel kell tartani a gyerekeket, de képtelenség, és nekem, első alkalommal beszól egy papa, hát az agyam eldobom! :)


A tegnapi napra kiderült, hogy a négy óra helyett még az ötödikben is helyettesítek, mert nincs angol tanár, én meg (nagyokos), mondtam: bevállalom, négy óra után még egy, az már tényleg mindegy. Jó is volt, mert így a csigák is be tudták fejezni a madaras képet és utána kirobbantunk az udvarra játszani, mert hogy csuda idő van itt mostanság. Páran a rúdakon csimpaszkodtam, meg pörögtek, amit én is úúúgy szerettem csinálni, és mikor épp nem volt ott egy gyerek sem, és csekkoltam, hogy nem lát egy felnőtt sem, mondtam, hogy most "én is had', én is had'" :D És engedték, kikötöttem, nem röhögni, ha leesnék, vagy ilyesmi :D De nem estem le, és meglepődve magamon, még tök sok mindent tudok, és Joana-tól tanulva, újabb formával (Discogömb) bővítettem repertoárom ;) Jól elvoltunk, és kicsit összébb nőttünk így a gyerekekkel - ami tök jó, de már most tudom, nagyon fognak hiányozni... :S

Ma, mikor ismét visszaestem az asszisztencia szerepébe jöttek oda hozzám beszélgetni, és érezhető volt, hogy nem gyűlöltek meg a két együtt töltött nap után. Persze, sokat viccelődtem velük, kitört belőlem az eddig visszafogott valódi énem, mert hát itt nem nagyon szoktak pl. magukon viccelődni a tanárok, és úgy alapból más a hangulat, de ezt már egyszer kifejtettem. Ez nem jelent rosszabbat, csak más, és hát főleg, német. :)
Képzeljétek, ma Marek, aki szintén oltári beszédes kedvében volt, bár mióta már jobban megy a német, azóta csak dumál :) is mesélgetett nekem, Japánról, az atomkatasztrófáról, és mondja, hogy tudja, hogy volt ilyen Csernobilban is (azt mondja, mi lengyelül így mondjuk Csernobil ... édes, nem akartam mondani, hogy mi is, magyarul, és valószínű, németül is...), de ott csak egy reaktor (ezt a szót használta) robbant fel, itt meg három is... Kérdem tőle, ezekről ki mesélt neked? Az apukám, mondja. És most gondoltam csak bele, hogy ha ezt az apukája mind lengyelül mondta, hogy volt képes ezt így elmesélni nekem, németül? Nagyon bírom azt a kissrácot, már sokszor megmutatta, hogy egy kedves, szociálisan nagyon fejlett, jól nevelt és értelmes gyerek. Pl. ma, mikor én is társultam a nagyszünetben az udvari néphez, odamentem a rúdakhoz (na jóóó, csak is azért, mert visszahúzott a szívem, és megint vártam az alkalmat, hogy akciózhassak... :D), de viccet félre téve, jött oda Celina hozzám, és mesélt a fogtöméséről :D, amikor is Marek mondja, hogy Frau Molnár, nézt, már miket tudok, és produkálta magát, majd Celina mondja, hogy ilyet ős is tud, de nem ezen a magason. Erre Marek: Celina, gyere próbáld ki, átadom, de segítek, nézd, így kell csinálni (bemutatja), na, komm... És Marek kedvessége megtörte Celinát, és pörgött ő is egyet a rúdon.
Megsimiztem a buksiját, Celinának, hogy ügyes volt (amúgy totál nem, de nem baj...) És rá is jöttem, míg szőke, kócos hajában pihent kezem, hogy baromi nagy elvonási tüneteim vannak Boris-schmusenolásból, mert hogy ma már vagy az ötödik gyereket simiztem meg - és nem félreérteni! Tegnap is rá akartam vetni magam egy, a szomszédban kószáló macskára (szerintem ez volt, amelyik egyszer megharapott), de már a ciccegésemre elrohant. Bizonyára rosszul ejtettem ki a cicc-et...

És most egy megérdemelt alvással fogom lezárni a túlpörgött agyamat és a blogot is, mert hogy nagyon elfáradtam.
Remélem, kellően bepótoltam mindent és kárpótoltam az olvasótábort.

Csók és ölelés (és simi) Nektek!