A konyharuha rejtélye, avagy élet a fertőben

Tegnap mostam. Mielőtt mindenki ájuldozásba kezdene: itt létem óta nem először. Indítottam azzal, hogy a már egy hete lehúzott ágyneműt előbányásztam a szekrényemből, és gyűjtöttem még hozzá tisztulandó társakat. Nem volt nehéz, mert amióta megérkezett Katharina, azóta van mit takarítani. Úgyhogy vittem magammal a hozott kis konyharuhámat is, ami már ravioli és paradicsomszósz foltokkal bővült. Mosógép bekapcsol. Feljőve, bár megfogadtam, NEM TAKARÍTOK ÉS MOSOGATOK MÁS HELYETT, nekiestem a fürdőben, de csak felmosni, mert a beosztás szerint ez az én feladatom a hétre. Az már édes mindegy, hogy a héten (szerda volt) másodjára mostam fel. :S Az tuti, hogy én is kupit hagyok magam után, de azért dzsuvát nem nagyon. A nap vége felé lementem kiteregetni. Hmm, finom friss illatok, na de a konyharuha sehol. Kerestem az ágyneműben, hátha elbújt, de semmi. Feljöttem, biztos hülye vagyok, és be se tettem mosni. A szobámat átforgattam, még a hűtőbe is benéztem, de nyoma veszett. Elnyelte a föld, vagyis a mosógép. Különben egy fél pár zoknim sincs már meg. Az elmúlt hetekben olvastam pont ezzel kapcsolatban egy cikket, hogy biztos vízben oldódó anyagokból csinálják a zoknigyárak a zoknikat, és így mindig vesz majd az ember újat. Mások szerint a mosógép egy párhuzamos univerzumba teleportál, így ott már biztos temérdek félzokni lehet. Én most már nem tudom minek higgyek, mert azért egy konyharuha elég nehezen tud bekerülni kis résen keresztül a dob másik felére. Hát most hiába a nagy igyekezetem, maradt a többi szószfoltos, ragadós konyharuha. Vagy majd azokat is átjuttatom a párhuzamos világba. :)

Ma reggel, mikor a konyhában a járólaphoz ragadt a lábam, eldöntöttem, hogy nem mosok fel még egyszer. Tegnap Katharina ananászt vágott fel, ami kb. olyan "illatot" árasztott, mint egy 10 felest lehúzott alkoholista. Elég elszánt volt, hogy ő azt megeszi, én meg biztos nagyon undorodó fejet vághattam, mert végül kidobta. Így a hűtőszekrény után most ott fog bűzölögni még pár napot  (ő a szemétfelelős a héten :)) Szóval annak a "finom" ananásznak a leve kerülhetett így az én talpamra. :S
A csaj nagyon reformer, és mindenféle zöldség-gyümölccsel van teli a hűtő. Ez nem is gond, csak a facsarás, főzés, párolás után nem szedi össze a szanaszét repült rostdarabokat, így azok már konyhánk ékes díszeivé váltak. Mindemellett még egy hete sem érkezett, de már sikerült párszor beszívatnia. Legutóbb tegnap, mikor is kitalálta, hogy menjünk a földekre sétálni. Jó ötletnek bizonyult, hiába a ködös idő, nagyon friss volt a levegő. A földeken való sétából átpártolt a Lidl-re, mert hogy paradicsomot szeretne venni. Ok, gondoltam, nem gond, akkor én is feltöltöm a készletet. Itthon kérdeztem, nem hoz-e vmi szatyrot: nem, nem, csak paradicsomot vesz. Végül vett 6 ivójoghurtot (azt a fél literest) és még két doboznyira való szart. Hát hagytam szenvedni az út negyedéig a tornyosult dobozaival. De még a Lidl-ben bepakolt hozzám pár cuccot, pedig legszívesebben azt mondtam volna: nem hozom, bmeg! Gondolkodj előre! (Félreértés ne essék, ez már nem az első alkalom volt, hogy ilyet csinált!) Aztán persze próbálkozott az úton, hogy jajj, meg Még milyen messze vagyunk? és hasonló szövegekkel, hátha megesik rajta a szívem. De kemény voltam, egy ideig. (Amúgy lövése sincs, hogy lehet eljutni a Lidl-be, pedig már 4-jére mentünk azon az úton) Majd mikor leejtette az egyik dobozát (direkt vagy sem, nem tudom), akkor felvettem neki, és megkérdeztem, hozzam-e. Nem ellenkezett. Persze, adjam át, ha nehéz. Hazáig én hoztam. :S
Itthon azért feledtette azt, hogy elég ingyenélő és kihasználós típus a csaj, az energiatakarékos hűtő (alias balkon) feltöltése répával, retekkel és joghurtokkal, mert szétröhögtük magunkat ahogy berendezkedtünk a teraszon. De ez a csaj, úgy vásárolta teli magát joghurtokkal, hogy már fullon volt akkor a hűtőrészlege. Szerencsés, mert Andreas lapka sajtja mellett volt bőven hely még számára. :)

Még mindig nincs munkavállalási engedélyem. A héten az után kutakodok, de már ahány emberrel beszéltem, annyi variáció volt. Ma eljutottam a külföldieknek szánt hivatalba, internet szerint 6-ig volt nyitva. 1kor közölte az infopultos nő velem, hogy holnap reggel fél8ra szíveskedjek visszafáradni, mert ma már nincsenek. :S A sors sem akarja, hogy dolgozzak?!
De ha már benn jártam, és mivel hiányom volt magyar szóból, elmentem egy már kiszemelt helyre. A neve: Kleines Café Budapest. Nagyon kis hangulatos hely. Szerencsémre ott volt a tulaj, így beszéltem vele. Az első magyar, akivel találkoztam. Ő '83-ban jött ki, azt már nem tudtam meg, miért: gondolom ide házasodott. Mikor kérdeztem, hogy van-e olyan hely, ahol az itteni magyarok találkozni szoktak,mondta, hogy a kávézója, meg megadta a magyar-német társaság vezetőjének elérhetőségét (ő is magyar), akik szoktak szervezni magyar programokat. Amíg ott voltam, 3man voltunk vendégek, mindhárman beszéltünk magyarul, csak  a kiszolgálók voltak németek. Olyan érdekes érzés volt. De a hely nagyon kis hangulatos. És olcsó. És isteni finom a túrótortájuk, úgyhogy tuti megyek még oda, ha majd nagyon unom a német társadalmat! :)