Nos

kezdem összeszedni magam és élvezni, hogy újra itt vagyok kint. Ezt főleg annak köszönhetem, hogy vasárnap meglátogattam Noémiéket Düsseldorfban. Olyan csuda idő volt, hogy kb. 3 órán át a Rajna mentén sétáltunk, közben csodáltuk az időt, a várost, a modern építészetet és azt a rengeteg pénzt, amiből mindezt "felhúzták". És olyan kedvesek, mert ismét megvendégeltek ebédre, beszélgettünk és már megint azt vettem észre, hogy elrohant az idő, náluk mindig. :) Egész késő estébe nyúlóan érkeztem haza.
A suliban is egészen változóban van a helyzet, ugyanis meglehet, indítok majd egy magyar szakkört. Eddig is szó esett róla, de csupán csak szó. Aztán tegnap, egy 3 és fél órás értekezlet után, amin én is részt vettem, némi fejfájást is szerezve ezzel magamnak, felmerült újra a kérdés, és végre beszéltünk is komolyabban erről. Mert általában mindenben addig szoktunk eljutni személyes beszélgetések kapcsán, hogy "Jó ötlet, majd beszélünk róla". Nos, gyártok majd egy bemutatkozós- szakköre jelentkező-lapot a kedves szülőknek, így lesz kézzelfogható jele is annak, kiket érdekel.
Az értekezleten amúgy egy napirendi pont a Comenius volt, és egyben én is így. Frau Grothe beszámolt rólam és a munkásságomról a többieknek, és ahogy kivettem a szavaiból, meg van elégedve velem, meg hasznos tagnak tekint. :) A többiek kifejezték sajnálatukat, hogy csak április végéig leszek itt. És hogy jöjjek majd vissza a Schulfestre. :D Azért jó érzés volt, még ha nem is teljesen komolya gondolták, amit mondtak :)
...
Ma viszont elbeszélgettem két 2-os kissráccal, hogy kicsit fogják vissza magukat. Első órában helyettesítenem kellett, és az elején minden elég jól ment. Aztán észrevettem ezen a kettőn, hogy elég jól kifiguráznak, sőt, kinevettek, ahogy beszéltem (ismételték a szavaim). Úgyhogy mondtam nekik, hogy a szünetben szeretnék velük beszélni. Elég szigorú voltam, de nem emeltem fel a hangom meg semmi, csak elmagyaráztam nekik, hogy a szabály, hogy másokat nem nevetünk ki, rám is érvényes, és hogy azt is vegyék figyelembe, hogy én  a tanárjuk vagyok. Úgy tűnt, megértették, és remélem, hogy ez így is marad. Az esetet jelentettem Beatrixnak is, de mondtam neki. Ő kérdezte, hogy bezséljen e a srácokkal, én mondtam, hogy nem, egyelőre várjunk, mi lesz. Ha nem működne, akkor egy 8szemközti beszélgetés viszont jó lenne, mert lehet, nem fogalmaztam elég érthetően a számukra. De szerintem tök jól kezeltem a helyzetet, és úgy tűnt, ők is visszább fogták magukat.

Ja, az értekezlet. Azt hiszem, át kellene élnie mindannyiotoknak egy ilyet, hogy ezek mikről nem tudnak órákig beszélni. Bár nem sok értekezleten vettem eddig részt, de tegnap 2 órán keresztül a vmilyen területen fejlesztésre szoruló gyerekekről volt szó: mik a problémák, eddig mivel orvosolták (integrált oktatás, lehelyezés a másik osztályba, vizsgálatok, megfigyelés stb. stb. stb.), őrület. Majd sok esetben mindig eljutottak oda, hogy ennél tovább nem léphetnek, mert pl. szülői beleegyezés vagy éppen kérvény kéne, vagy mert nem tudják a külső vizsgálatok eredményét, mert azt csak a szülő kapta meg stb stb., szóval eljutottak oda, hogy oké, ez van. Aztán lehet ez volt az értekezlet lényege, de baromira agyzsibbasztó volt. És most nem tudom, hogy az itteni gyerekek ennyire fejlesztésre szorulók (értelmi, érzelmi) vagy csak odahaza mi ezekről nem veszünk tudomást, de rengeteg féle-fajta "példa" került elő. De az már biztos, hogy idekint sokkal nagyobb joggal és figyelemmel vannak a gyerekek iránt, ami nekem sok esetben túlzás. De azt hiszem, ebben rejlik az előbb feltett költői kérdésem válasza: mi ezekre fel sem figyelünk, vagy nem tartjuk fontosnak.
Vicces és érdekes storyval ma (sem) szolgálhattam. Bár talán az belefér, hogy az egyik nagyszünetben egy elsős kisfiútól cigit vettek el. :) A tanár reakciója (beleszagolt): de legalább nem fű! :D