Hű, hol is maradtam le... talán az előző hétvégémnél.
Noémi, mint általában minden hétvégére, most is invitált magához, illetve Düsseldorfba. Mentem is.
Vacsorával indult a szombat este. Noémiék egyik japán ismerőse, Norico volt a vendéglátónk, de nem is akármilyen. A csaj amint kortyoltam a poharamból, töltötte is tele, de ezt mindennel így csinálta, így Noémi elfogyasztott kb. egy liter bort az este folyamán. :) A női szövetkezet bővült Timoval, aki szintén ismerőse Noéminek. Talán még nem is meséltem róla, de most akkor megteszem. Noémiék japán buddhisták, a pontos nevét nem tudom a vallásnak (talán sakka gokka), és innen ez a nagyon sok és sokféle ismeretség. Mindenki nagyon kedves és nyílt szívű egymással, fel sem merül, hogy bárki is rossz ember lenne, és örülök, hogy ilyen társaságba kerültem. Van egy bizonyos rituáléjuk, amin párszor részt vettem én is, de nekem még nehezen megy ez, és főleg, mert nem szeretem a közös imádságokat, semmilyen formában. De képzeljétek: ajándékot is kaptam Noricotól, pedig másodjára találkoztunk: egy, az "imádságukhoz" szükséges füzért. No, nem kell félni vagy megijedni: ez semmilyen szekta, és azért veszek részt ezeken az imádságokon, hogy ne sértsem meg őket. Ezek kántálások, amik a lelki erőért, hogy sikerüljön a problémáikat legyőzni és közösen, mások segítéséért szólnak. Igazából, mindaz, amit ők közösen tesznek teszem én magam is, csak nem járok ezzel közösségbe. De a beszélgetések nagyon jól szoktak sikeredni. Így volt ez múlt szombaton is, mivel hogy hajnali 4kor indultunk haza Noémivel. Nagyon sokat beszélgettünk, és főleg hitről, világnézetről. Őket érdekelte, mit gondolok a hitükről, én meg elmondtam azt, amit fent írtam: hogy valójában ugyanazokat vallom én is, és ugyanazok az elvek, célok vezérelnek, mint őket, csak én ezt magamban vezetem le. És olyat mondtak, amit jó hallani, hogy higgye az ember, hogy jó úton halad: azt mondták, hogy nagyon erős vagyok, hogy képes vagyok/voltam az elmúlt éveimet végigcsinálni. Persze, nem voltam teljesen egyedül, és köszönöm is mindenkinek, akik bátorítottak és erőt öntöttek mindig belém. No, de mielőtt elérzékenyülök... négy körül már nem igen indultam haza, így végre eleget téve a meghívásnak, ott aludtam Noéminél, és persze, a másnapra tervezett "nekem 2-3kor azért haza kéne indulnom"-ból lett egy déli kelés és egy este 6 órai indulás :) Csoda idő volt, úgyhogy bringáztunk a Rajna mentén, fagyiztunk, kavicsokat gyűjtöttünk az Orsi okos ötleteihez (szerencsét hozó katicabogarakat festek majd búcsúajándékba a kölköknek kavicsara), így plusz 2 kg-val tértem haza. A vonaton semmi hely nem volt hazafelé, érthető módon az összes gyerekes kirándulni lehetett, és persze 3 babakocsi mellett nem fér már el bicaj a bicós vagonban.
(Képeket a picasá-ban láthattok, mert ide már nem enged, a dög!)
Hétfőn nem volt tanítás, ezt is csütörtökön, egy Beatrix-féle elszólásból tudtam meg, mikor is szólt a kölköknek, h. hétfőn nincs tanítás- jaa, hogy nincs?! Az oka az volt, hogy a tanároknak megkezdődött a továbbképzés a Trainingssprialék-ra (továbbiakban TS). Erről a TS-ről már olvashattatok itt. Annyit tesz, hogy bizonyos módszereket blokkosítva (3 tanórában) jobban edzenek annak érdekében, hogy tudatosuljon, és hogy ezt remélve, a legközelebb adódó alkalomkor tudják is használni a kölkök.
Ilyenek voltak eddig pl., hogy hogyan kell az ollóval nyírni, hogyan jelöljünk ki szavakat (pl. aláhúzással, szövegkiemelővel, karikázással), hogyan húzzunk alá (itt megbeszélik a megfelelő eszközöket, mik megengedettek, mert pl. nem megengedett a golyóstoll vagy a filc használata, egy évfolyamon sem), hogyan gyűjtsünk ki Stichwortokat egy szövegből stb. És ezeket szépen rendszerezik egy Methodenmappe-ba, és készül mindig egy plakát is az osztályba, amire lehet mindig hivatkozni, hogy "hahó, emlékszel, megbeszéltük, hogyan is kell aláhúzni" stb.
A továbbképzés első feléről engem, közös megegyezéssel, likvidáltak, mert hogy kéne inkább csinálni a Kochbuch-ot. Oké! Igen, még mindig, és sajnos nem könnyítik meg a dolgomat, ugyanis már ami kész volt német, abba tegnap Julianne - tényleg csak segítő szándékkal, hogy haladjunk- belegépelt, de így össze-vissza csúsztak az oldalak, ami még nem lett volna gond, de abban a hiszemben, hogy amiben ő munkálkodik, az az európai kochbuch (igen, van egy olyan is, vagyis lesz), kitörölt olyan német szövegeket, amik oda nem kellenek -vagyis hát mégis, ugyebár, és ezzel csak az volt a gond, hogy el is mentette, persze, nem mentés másként-tel. Jááj. Úgyhogy adott most egy plusz munkát, hogy azt újra rendbe hozzam.
Na, de visszatérve a hétfőre: a továbbképzés második felére lemehettem :) Tök jó volt, mert hogy mi is eljátszottuk azt, amit másnap a gyerekekkel kellett csináltatni. Így hétfőn előkészültünk a "Nonverbale Kommunikation - Blickkontakt" TS-ra, aminek a lényege - amit már ki is találhattatok- a szemkontaktus fontossága a kommunikáció során.
A TS egy "Stille Post"-tal kezdődött, kicsit másabb formában. Bizonyos szimbolúmokat kellett egymás hátára rajzolni. 5-6 gyerek állt egymás mögött, az utolsó húzott egy szimbólumot, majd ezt rárajzolta az ujjával az előtte álló hátára, aki ezt érzékelve, továbbrajzolta az ő előtte lévőére, persze azt, amit érzett. Az utolsónak pedig egy lapra kellett lerajzolnia, mit érzett. Direkt egyszerű és ismert szimbóluomokat válaszottunk (szív, felhő, olló...). Ez a játék volt a bemelegítő, főleg, mert ebben aztán rohadtul nincs blickkontakt. Igazából arra lehetett reflektálni, mennyire nehezíti a dolgot, ha nem látjuk a másik arcát, kifejezéseit.
Aztán jött egy "Zauberball" nevezetű játék, aminél én többször is leállítottam volna a játékot, mert elhülyéskedték. Arról szólt volna, hogy körben állva a kezdő játékos ránéz valakire, aki érzékeli ezt, és neki dobja a labdát. És így tovább. Eleinte igazi labdával, később az ún. Zauberball-al, vagyis a képzeletbeli labdával ment a játék. Persze, az igazi labdás játéknál az volt a nagyobb gond, legalábbis nekem, hogy mindenki ugrott a labda után, még ha nem is rá néztek. És persze barát-barátnak dobta, így sokan kimaradtak a játékból.
A fő játék az ún. "Spinnennetz" volt. A feladat első része amúgy az volt, hogy 5-6 gyerek körbeállt egy papírlapot és volt egy fekete zsírkréta az asztalon. A kezdő embernek rá kellett néznie valakire, annak ugye vennie kellett az adást, hogy ő az, valamint akire rápillantottak megfogta a krétát, húzott egy vonalat attól az embertől, aki rá pillantott oda, ahol ő állt, majd le kellett tenni a krétát. Most az volt soron, akire pillantottak, és így ment a játék tovább, ebből végül egy pókháló kellett, hogy kialakuljon.
A feladat második része, a szabályok megbeszélése után az volt, hogy ezt a spinnennetz-et ki kellett színezni. Felállás ugyanaz, a változás annyi, hogy most a fekete zsírkréta helyett 4 színes kréta (piros, sárga, zöld és kék) volt a papír négy szélén. A feladat az volt, hogy valakire rá kellett nézni, és annak jelezni, hogy melyik krétával színezzen ki egy területet a spinnennetzből ( a területet már nem kellett meghatározni, az elég nehéz lett volna). Szerintem állati jó kis feladat, és ha lehetőségem lesz rá, majd otthon is szabadalmaztatom ezeket a TS-kat. :)
Ezzel át is csaptam a keddbe, ahol az imént leírt TS-ét egy újabb továbbképzés, vagyis egy újabb TS kidolgozása követte, az "Aktives Zuhören" (avagy az aktív figyelem)-é. :D Hát, erről szóljon majd egy következő bejegyzés!
2011. március 31., csütörtök
2011. március 23., szerda
Szombat, de még a múlt heti és az elmúlt hét eseményei.zip
Egy picit el vagyok maradva magamtól, úgy egy héttel, de most újból a pótlás útjára lépek.
Múlt szombaton, igen, mikor még anyukám itt volt, ellátogattunk Düsseldorfba. De előtte be kellett mennünk Dortmundba a cuccainkért. Csoda idő volt, mint ahogy ma is, és ahogy sétáltunk a kávézótól a pályaudvar felé a Hansa-platzon meg úgy a belvárosban piac volt. Eddig sosem jutottam el ide, mert szombat reggel és délelőttönként inkább az ágyat nyomom, mint hogy piacra menjek a belvárosba. Volt ott virág és zöldségárustól kedve szoboremberen át az utcai zongorásokig. Beebédeltünk egy thüringen-i Bratwurstot, és végigjártuk az egyik négyemeletes könyvesboltot... hmmm... álomhely. (Nem is tudok már lassan dönteni, hogy papírárus vagy könyveladó egy ilyen Thalia vagy Mayersche-ben lennék, ha újjászületnék... :))
Be is szereztük a Kater Kamikaze-t, amit a vonatra várva ki is olvastunk :) Düsseldorfban nem voltunk túlzottan sokat, azt hiszem, kifáradtunk mindketten az elmúlt hétben, úh. csak pár dolgot tekintettünk meg.
A vasárnap a pakolásról és a semmittevésről szólt. Délután kimentünk a reptérre, és felraktam anyát a gépre. Igyekeztem volna ügyelni rá, hogy tényleg felszálljon, és nehogy beállítson taxival (ugyebár...) a házhoz, amit majd nekem kell kifizetnem :-O ;), de eljöttem, mert így elértem pont egy buszt. Így végződött a családi Németországozás.
Az elmúlt hetem úgy indult, hogy hétfőn, amint beértem a suliba elkapott Julianne, hogy elkért erről és erről az óráról, meg holnapról is, segítenem kéne a Kochbuchjuk összeállításában. Ez igazából arról szólt, hogy szerkesztgettem a wordben, beillesztettem más dokumentumokat és főleg a már meglévőket újraformázhattam, mert ha csak belenyúlt az ember az oldalba, minden máshogy állt, mint azelőtt. Azt hiszem indóformatikai asszisztens vált már belőlem, mert most már úgy gondolják, hogy én mindenhez értek. Nem működött vmiért a hiper nyomtatójuk a titkárságon, és nézett rám az igazgató, kérdőn: mi lehet a baja? Én meg kérdőn visszanéztem, kb. jelezve: honnan a rákból tudjam - hogy fogalmam sincs. No, kb. worddel és worddel teltek a napjaim, mellettem ült Julianne, és mondta, mit akar, én meg megvalósítottam. Elájultak, hogy egy táblázatot kiviteleztem az ő elképzeléseikről. ;) Én jókat röhögtem ezen magamban. Azonban ma már fordult egy kicsit a helyzet: eddig általában szépen, kicsit szánva-bánva, hogy megint munkát kell adniuk, kértek meg, hogy tudnék-e segíteni. Ma Julianne azzal állt elő, hogy 3. órában maradjak fent, mert csinálni kell a kochbuchot tovább. Ez nem jött össze külső erők miatt, majd kérdezte, hogy holnap a második órában hol vagyok. Jeleztem neki, hogy holnap csak a 3. órára jövök. Erre ő: jó, akkor 2. órában szabad vagy, akkor csináljuk. Ööö... oké. Bizoányra én szúrtam el, és fel kéne vennem a magyar munkamorált, mi szerint, ne mutasd kifelé, hogy gyorsan és könnyen végzel egy feladattal, mert akkor rád szállnak. Bár lehet, nem ez a helyzet, csak a "nagy szakértelmem"-re van szükségük, de azért a kérlek - szó szerintem még belefért volna abba a mondatba.
Aztán még azon a héten utazott ez a négy fős delegáció Magyarországra, Ajkára, ahol is ezt a Projektet dolgozgatják még közösen. Amúgy valami hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog köré mekkora felhajtást tudnak keríteni, de ezt már sok esetben tapasztaltam itt, németéknél. De az biztos is, hogy így tudják eladhatóvá tenni mondjuk a gyengébb felfogásúak számára is a dolgokat (gondolok itt iskolai túlon-túl kidolgozásokra... vagy nem is tudom, mi a jó szó rá).
És mivel az én mentorom, Beatrix is a quartett részét képezte, nekem jutott a feladat, hogy helyettesítsek az osztályban, hétfő és kedd.
Hétfőn, hogy el ne késsem és mindent jól csináljak, 45 perccel kezdés előtt már az iskolaudvaron ballagtam a bejárati ajtó felé, sejtve, hogy b*szottul nem lesz még itt senki (tanár), rajtam kívül. Ezzel csak az a gond, hogy nekem kulcsom nincsa bejárathoz, és ha nincs itt senki, akkor kerülve ugyan, de be tudok "törni" az épületbe. Így is volt, persze. Mindent előkészítettem és indulhatott a nap. Jól ment, mint ahogy egy helyettesítő-órának mennie kell, de kezdem tudomásul venni és megérteni, hogy nem (mindig) bennem van a hiba, hanem a helyzet miatt. Itt arról lenne szó, hogy nálam soha nem fognak úgy viselkedni, mint a tanítójuknál, mert a szemükben nem vagyok elsődleges Kontaktperson. :) És miután ezt már mások esetében is láttam, megnyugodtam kicsit. :)
No, a hétfői nagyszünetre be voltam osztva udvari ügyeletesnek. Ketten szoktak lenni, és a párom Frau Lagemann volt, vagyis kellett volna, hogy legyen. Kicsit késve érkezett, vagy csk elég későn fedeztem fel az udvaron, pedig hát... na de nem is ez a lényeg. Mindig történik valami, általában jönnek oda, hogy ez és ez lökdösött, elvette a sapkám, megvert, csúfolt bla bla bla. Na, én ráálltam a negyedikesekre, akik egymás lábát húzták ki a másik alól, ami nem túl jó dolog, főleg hogy a faháncs alatt jó megtermett sziklák vannak. De közben igyekszik az ember szemmel tartani azt a kb. 200 gyereket az óriási udvaron és mezőn (tényleg bazi nagy terület). Na persze, jöttek is, hogy az egyiknek kiment a lába, meg hogy a másikat hasba rúgták. Felkerekedek az illetékesek elővételére, közben betalálnak újabb hasba rúgottak, frankó. Frau Lagemann-nak meg feltettem a költői kérdést, hogy mégis lehet-e egymás lábát kihúzkodóst játszani, mert hogy nekem beakarják adni, hogy ezt szabad. Na de a lényeg lényege, hogy ott volt az udvaron egy Opa, méghozzá az egyik hasba rúgotté, majd odajön hozzám ez a papi, hogy ""Mi komolyan erőszakmentes Schule-nek gondoljuk magunkat?" Nézek rá, kérdem, igen? Erre ő: igen? Mert hogy ilyenek történnek itt. Mondom neki. Ne haragudjon, de sok esetben olyan helyen vannak, ahol nem lehet őket látni. Erre ő: Igen, a rét egy eldugott hely, hogy nem lehet őket látni. Na, aztán otthagytam. Engem mindig betalálnak! Amúgy két tanár is kevés erre a területre, és bőven szűkíteni lehetne a területet, ahol tartózkodhatnak. Persze, szemmel kell tartani a gyerekeket, de képtelenség, és nekem, első alkalommal beszól egy papa, hát az agyam eldobom! :)
A tegnapi napra kiderült, hogy a négy óra helyett még az ötödikben is helyettesítek, mert nincs angol tanár, én meg (nagyokos), mondtam: bevállalom, négy óra után még egy, az már tényleg mindegy. Jó is volt, mert így a csigák is be tudták fejezni a madaras képet és utána kirobbantunk az udvarra játszani, mert hogy csuda idő van itt mostanság. Páran a rúdakon csimpaszkodtam, meg pörögtek, amit én is úúúgy szerettem csinálni, és mikor épp nem volt ott egy gyerek sem, és csekkoltam, hogy nem lát egy felnőtt sem, mondtam, hogy most "én is had', én is had'" :D És engedték, kikötöttem, nem röhögni, ha leesnék, vagy ilyesmi :D De nem estem le, és meglepődve magamon, még tök sok mindent tudok, és Joana-tól tanulva, újabb formával (Discogömb) bővítettem repertoárom ;) Jól elvoltunk, és kicsit összébb nőttünk így a gyerekekkel - ami tök jó, de már most tudom, nagyon fognak hiányozni... :S
Ma, mikor ismét visszaestem az asszisztencia szerepébe jöttek oda hozzám beszélgetni, és érezhető volt, hogy nem gyűlöltek meg a két együtt töltött nap után. Persze, sokat viccelődtem velük, kitört belőlem az eddig visszafogott valódi énem, mert hát itt nem nagyon szoktak pl. magukon viccelődni a tanárok, és úgy alapból más a hangulat, de ezt már egyszer kifejtettem. Ez nem jelent rosszabbat, csak más, és hát főleg, német. :)
Képzeljétek, ma Marek, aki szintén oltári beszédes kedvében volt, bár mióta már jobban megy a német, azóta csak dumál :) is mesélgetett nekem, Japánról, az atomkatasztrófáról, és mondja, hogy tudja, hogy volt ilyen Csernobilban is (azt mondja, mi lengyelül így mondjuk Csernobil ... édes, nem akartam mondani, hogy mi is, magyarul, és valószínű, németül is...), de ott csak egy reaktor (ezt a szót használta) robbant fel, itt meg három is... Kérdem tőle, ezekről ki mesélt neked? Az apukám, mondja. És most gondoltam csak bele, hogy ha ezt az apukája mind lengyelül mondta, hogy volt képes ezt így elmesélni nekem, németül? Nagyon bírom azt a kissrácot, már sokszor megmutatta, hogy egy kedves, szociálisan nagyon fejlett, jól nevelt és értelmes gyerek. Pl. ma, mikor én is társultam a nagyszünetben az udvari néphez, odamentem a rúdakhoz (na jóóó, csak is azért, mert visszahúzott a szívem, és megint vártam az alkalmat, hogy akciózhassak... :D), de viccet félre téve, jött oda Celina hozzám, és mesélt a fogtöméséről :D, amikor is Marek mondja, hogy Frau Molnár, nézt, már miket tudok, és produkálta magát, majd Celina mondja, hogy ilyet ős is tud, de nem ezen a magason. Erre Marek: Celina, gyere próbáld ki, átadom, de segítek, nézd, így kell csinálni (bemutatja), na, komm... És Marek kedvessége megtörte Celinát, és pörgött ő is egyet a rúdon.
Megsimiztem a buksiját, Celinának, hogy ügyes volt (amúgy totál nem, de nem baj...) És rá is jöttem, míg szőke, kócos hajában pihent kezem, hogy baromi nagy elvonási tüneteim vannak Boris-schmusenolásból, mert hogy ma már vagy az ötödik gyereket simiztem meg - és nem félreérteni! Tegnap is rá akartam vetni magam egy, a szomszédban kószáló macskára (szerintem ez volt, amelyik egyszer megharapott), de már a ciccegésemre elrohant. Bizonyára rosszul ejtettem ki a cicc-et...
És most egy megérdemelt alvással fogom lezárni a túlpörgött agyamat és a blogot is, mert hogy nagyon elfáradtam.
Remélem, kellően bepótoltam mindent és kárpótoltam az olvasótábort.
Csók és ölelés (és simi) Nektek!
Múlt szombaton, igen, mikor még anyukám itt volt, ellátogattunk Düsseldorfba. De előtte be kellett mennünk Dortmundba a cuccainkért. Csoda idő volt, mint ahogy ma is, és ahogy sétáltunk a kávézótól a pályaudvar felé a Hansa-platzon meg úgy a belvárosban piac volt. Eddig sosem jutottam el ide, mert szombat reggel és délelőttönként inkább az ágyat nyomom, mint hogy piacra menjek a belvárosba. Volt ott virág és zöldségárustól kedve szoboremberen át az utcai zongorásokig. Beebédeltünk egy thüringen-i Bratwurstot, és végigjártuk az egyik négyemeletes könyvesboltot... hmmm... álomhely. (Nem is tudok már lassan dönteni, hogy papírárus vagy könyveladó egy ilyen Thalia vagy Mayersche-ben lennék, ha újjászületnék... :))
Be is szereztük a Kater Kamikaze-t, amit a vonatra várva ki is olvastunk :) Düsseldorfban nem voltunk túlzottan sokat, azt hiszem, kifáradtunk mindketten az elmúlt hétben, úh. csak pár dolgot tekintettünk meg.
A vasárnap a pakolásról és a semmittevésről szólt. Délután kimentünk a reptérre, és felraktam anyát a gépre. Igyekeztem volna ügyelni rá, hogy tényleg felszálljon, és nehogy beállítson taxival (ugyebár...) a házhoz, amit majd nekem kell kifizetnem :-O ;), de eljöttem, mert így elértem pont egy buszt. Így végződött a családi Németországozás.
Az elmúlt hetem úgy indult, hogy hétfőn, amint beértem a suliba elkapott Julianne, hogy elkért erről és erről az óráról, meg holnapról is, segítenem kéne a Kochbuchjuk összeállításában. Ez igazából arról szólt, hogy szerkesztgettem a wordben, beillesztettem más dokumentumokat és főleg a már meglévőket újraformázhattam, mert ha csak belenyúlt az ember az oldalba, minden máshogy állt, mint azelőtt. Azt hiszem indóformatikai asszisztens vált már belőlem, mert most már úgy gondolják, hogy én mindenhez értek. Nem működött vmiért a hiper nyomtatójuk a titkárságon, és nézett rám az igazgató, kérdőn: mi lehet a baja? Én meg kérdőn visszanéztem, kb. jelezve: honnan a rákból tudjam - hogy fogalmam sincs. No, kb. worddel és worddel teltek a napjaim, mellettem ült Julianne, és mondta, mit akar, én meg megvalósítottam. Elájultak, hogy egy táblázatot kiviteleztem az ő elképzeléseikről. ;) Én jókat röhögtem ezen magamban. Azonban ma már fordult egy kicsit a helyzet: eddig általában szépen, kicsit szánva-bánva, hogy megint munkát kell adniuk, kértek meg, hogy tudnék-e segíteni. Ma Julianne azzal állt elő, hogy 3. órában maradjak fent, mert csinálni kell a kochbuchot tovább. Ez nem jött össze külső erők miatt, majd kérdezte, hogy holnap a második órában hol vagyok. Jeleztem neki, hogy holnap csak a 3. órára jövök. Erre ő: jó, akkor 2. órában szabad vagy, akkor csináljuk. Ööö... oké. Bizoányra én szúrtam el, és fel kéne vennem a magyar munkamorált, mi szerint, ne mutasd kifelé, hogy gyorsan és könnyen végzel egy feladattal, mert akkor rád szállnak. Bár lehet, nem ez a helyzet, csak a "nagy szakértelmem"-re van szükségük, de azért a kérlek - szó szerintem még belefért volna abba a mondatba.
Aztán még azon a héten utazott ez a négy fős delegáció Magyarországra, Ajkára, ahol is ezt a Projektet dolgozgatják még közösen. Amúgy valami hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog köré mekkora felhajtást tudnak keríteni, de ezt már sok esetben tapasztaltam itt, németéknél. De az biztos is, hogy így tudják eladhatóvá tenni mondjuk a gyengébb felfogásúak számára is a dolgokat (gondolok itt iskolai túlon-túl kidolgozásokra... vagy nem is tudom, mi a jó szó rá).
És mivel az én mentorom, Beatrix is a quartett részét képezte, nekem jutott a feladat, hogy helyettesítsek az osztályban, hétfő és kedd.
Hétfőn, hogy el ne késsem és mindent jól csináljak, 45 perccel kezdés előtt már az iskolaudvaron ballagtam a bejárati ajtó felé, sejtve, hogy b*szottul nem lesz még itt senki (tanár), rajtam kívül. Ezzel csak az a gond, hogy nekem kulcsom nincsa bejárathoz, és ha nincs itt senki, akkor kerülve ugyan, de be tudok "törni" az épületbe. Így is volt, persze. Mindent előkészítettem és indulhatott a nap. Jól ment, mint ahogy egy helyettesítő-órának mennie kell, de kezdem tudomásul venni és megérteni, hogy nem (mindig) bennem van a hiba, hanem a helyzet miatt. Itt arról lenne szó, hogy nálam soha nem fognak úgy viselkedni, mint a tanítójuknál, mert a szemükben nem vagyok elsődleges Kontaktperson. :) És miután ezt már mások esetében is láttam, megnyugodtam kicsit. :)
No, a hétfői nagyszünetre be voltam osztva udvari ügyeletesnek. Ketten szoktak lenni, és a párom Frau Lagemann volt, vagyis kellett volna, hogy legyen. Kicsit késve érkezett, vagy csk elég későn fedeztem fel az udvaron, pedig hát... na de nem is ez a lényeg. Mindig történik valami, általában jönnek oda, hogy ez és ez lökdösött, elvette a sapkám, megvert, csúfolt bla bla bla. Na, én ráálltam a negyedikesekre, akik egymás lábát húzták ki a másik alól, ami nem túl jó dolog, főleg hogy a faháncs alatt jó megtermett sziklák vannak. De közben igyekszik az ember szemmel tartani azt a kb. 200 gyereket az óriási udvaron és mezőn (tényleg bazi nagy terület). Na persze, jöttek is, hogy az egyiknek kiment a lába, meg hogy a másikat hasba rúgták. Felkerekedek az illetékesek elővételére, közben betalálnak újabb hasba rúgottak, frankó. Frau Lagemann-nak meg feltettem a költői kérdést, hogy mégis lehet-e egymás lábát kihúzkodóst játszani, mert hogy nekem beakarják adni, hogy ezt szabad. Na de a lényeg lényege, hogy ott volt az udvaron egy Opa, méghozzá az egyik hasba rúgotté, majd odajön hozzám ez a papi, hogy ""Mi komolyan erőszakmentes Schule-nek gondoljuk magunkat?" Nézek rá, kérdem, igen? Erre ő: igen? Mert hogy ilyenek történnek itt. Mondom neki. Ne haragudjon, de sok esetben olyan helyen vannak, ahol nem lehet őket látni. Erre ő: Igen, a rét egy eldugott hely, hogy nem lehet őket látni. Na, aztán otthagytam. Engem mindig betalálnak! Amúgy két tanár is kevés erre a területre, és bőven szűkíteni lehetne a területet, ahol tartózkodhatnak. Persze, szemmel kell tartani a gyerekeket, de képtelenség, és nekem, első alkalommal beszól egy papa, hát az agyam eldobom! :)
A tegnapi napra kiderült, hogy a négy óra helyett még az ötödikben is helyettesítek, mert nincs angol tanár, én meg (nagyokos), mondtam: bevállalom, négy óra után még egy, az már tényleg mindegy. Jó is volt, mert így a csigák is be tudták fejezni a madaras képet és utána kirobbantunk az udvarra játszani, mert hogy csuda idő van itt mostanság. Páran a rúdakon csimpaszkodtam, meg pörögtek, amit én is úúúgy szerettem csinálni, és mikor épp nem volt ott egy gyerek sem, és csekkoltam, hogy nem lát egy felnőtt sem, mondtam, hogy most "én is had', én is had'" :D És engedték, kikötöttem, nem röhögni, ha leesnék, vagy ilyesmi :D De nem estem le, és meglepődve magamon, még tök sok mindent tudok, és Joana-tól tanulva, újabb formával (Discogömb) bővítettem repertoárom ;) Jól elvoltunk, és kicsit összébb nőttünk így a gyerekekkel - ami tök jó, de már most tudom, nagyon fognak hiányozni... :S
Ma, mikor ismét visszaestem az asszisztencia szerepébe jöttek oda hozzám beszélgetni, és érezhető volt, hogy nem gyűlöltek meg a két együtt töltött nap után. Persze, sokat viccelődtem velük, kitört belőlem az eddig visszafogott valódi énem, mert hát itt nem nagyon szoktak pl. magukon viccelődni a tanárok, és úgy alapból más a hangulat, de ezt már egyszer kifejtettem. Ez nem jelent rosszabbat, csak más, és hát főleg, német. :)
Képzeljétek, ma Marek, aki szintén oltári beszédes kedvében volt, bár mióta már jobban megy a német, azóta csak dumál :) is mesélgetett nekem, Japánról, az atomkatasztrófáról, és mondja, hogy tudja, hogy volt ilyen Csernobilban is (azt mondja, mi lengyelül így mondjuk Csernobil ... édes, nem akartam mondani, hogy mi is, magyarul, és valószínű, németül is...), de ott csak egy reaktor (ezt a szót használta) robbant fel, itt meg három is... Kérdem tőle, ezekről ki mesélt neked? Az apukám, mondja. És most gondoltam csak bele, hogy ha ezt az apukája mind lengyelül mondta, hogy volt képes ezt így elmesélni nekem, németül? Nagyon bírom azt a kissrácot, már sokszor megmutatta, hogy egy kedves, szociálisan nagyon fejlett, jól nevelt és értelmes gyerek. Pl. ma, mikor én is társultam a nagyszünetben az udvari néphez, odamentem a rúdakhoz (na jóóó, csak is azért, mert visszahúzott a szívem, és megint vártam az alkalmat, hogy akciózhassak... :D), de viccet félre téve, jött oda Celina hozzám, és mesélt a fogtöméséről :D, amikor is Marek mondja, hogy Frau Molnár, nézt, már miket tudok, és produkálta magát, majd Celina mondja, hogy ilyet ős is tud, de nem ezen a magason. Erre Marek: Celina, gyere próbáld ki, átadom, de segítek, nézd, így kell csinálni (bemutatja), na, komm... És Marek kedvessége megtörte Celinát, és pörgött ő is egyet a rúdon.
Megsimiztem a buksiját, Celinának, hogy ügyes volt (amúgy totál nem, de nem baj...) És rá is jöttem, míg szőke, kócos hajában pihent kezem, hogy baromi nagy elvonási tüneteim vannak Boris-schmusenolásból, mert hogy ma már vagy az ötödik gyereket simiztem meg - és nem félreérteni! Tegnap is rá akartam vetni magam egy, a szomszédban kószáló macskára (szerintem ez volt, amelyik egyszer megharapott), de már a ciccegésemre elrohant. Bizonyára rosszul ejtettem ki a cicc-et...
És most egy megérdemelt alvással fogom lezárni a túlpörgött agyamat és a blogot is, mert hogy nagyon elfáradtam.
Remélem, kellően bepótoltam mindent és kárpótoltam az olvasótábort.
Csók és ölelés (és simi) Nektek!
2011. március 17., csütörtök
Starlight Express, Starlight Express
Pénteken jött el a nagy nap, amikor is megtekintettük Bochumban, a külön erre a musicalre épített Starlight Express Arénában a híres musicalt. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A napunk a jól megérdemelt, minimum fél 10-ig alvással kezdődött. Aztán szépen megreggeliztünk és mentünk vásárolni. Belőlem újból kibújt a stylist, és anyunak hordtam a fülkébe a ruhadarabokat, h. próbáljon, különben soha sem tenné :). Sikerrel jártunk, és bele is éheztünk a nagy vásárlásba, ezért kitaláltuk, hogy megebédelünk az üzlettel szemben lévő grill étteremben. Jónak ígérkezett a kínálat, Schnitzel minden mennyiségben és feltéttel. Rendeltünk is: Raben egy Hawaii Schnitzelt én meg egy Zigeunert. Elsőnek hozták is a hozzá való salátákat, háát, érdekes volt. Majd jött az étel. Ezek már átértelmezték rendesen az érdekes szót, de azt hiszem, anyu kajája volt a nyerő. Az én Zigeunerem abból állt, hogy vmi thai szósszal (baszott édes volt) leöntötték a rántott húst, ami ezt a löttyöt jó magába szívva egészen gusztustalan állagot vett fel a végére. Annyira nem volt rossz, csak nagyon nem erre az ízvilágra számítottam. Édesanya schnitzele a következőképp' nézett ki: hús, rajta az ananász, azon egy holland szósz (ez ugye vmi sajtalapból készül) ÉS, most figyeljetek: koktélcseresznye az ananász közepébe szúrva!!! Mert ha paradicsom lett volna, oké, na de koktélcseresznye?! :D Én nem értem a németek ízvilágát!!!
Bekajáltuk a nagyját, de megállapítottuk, legközelebb, bárhol is eszünk, a schnitzelt önmagában, natúr kérjük felszolgálni!
Ezután beindultunk Dortmundba, csomagostul a kávézóba. Itt ejtettünk egy kis kávé pihit, beszélgettem Mariettával, Az Ügyről is. Az Ügy, amit még így nyilvánosan nem is írtam, az az, hogy feljelentett valaki, hogy besegítettem. Nem részletezem, nehogy még a végén elővegyenek, de a lényeg, a teljes nevem alapján tették a feljelentést. A dologból nem lett semmi, mert bizonyítani tudták az ellenkezőjét. Nekem csak egy ember jutott eszembe, aki ennyire kedveskedne velem. Igen, a koszmaca. A ketchup-os ügy után ez szinte száz százalék! Úh. valószínű, immáron csak az ösztöndíjamból gazdálkodom.
A cuccainkat ott hagytuk és nekiindultunk a pályaudvarnak. Bochumban jól eligazodtam, anya a "zseni" kifejezést használta talán rám :), mert hát annyira jó vagyok térképből :D (nem, utánanéztem a megállóknak) Követve egy családot, akik szintén oda tartottak, meg is érkeztünk futólépésben a színházhoz.
No, a színházra visszatérve: irtó jól néz ki belülről is, mint egy pályaudvar, úgy van kialakítva: a "vonatokat" jelző táblán a színészek neve, rendezők stb pörögnek, a ruhatár, mint egy pályaudvari csomagmegőrző, szóval klassz. Nem sok idő volt nézelődni, na meg kb. 800 ember volt ott.
A színház belseje óriási, a szó összes értelmében. Jó szőke nős voltam a jegyünkkel kapcsolatban: mindenképp fel akartam állíttatni a jegyszedővel a "szerintem a helyünkön ülő" embereket, arra nem gondoltam, hogy az egyes szék legbelül, a falnál lesz. :D A helyünk szerintem elég jó volt. Meg kell mondjam, második legolcsóbbat vettem (így is 55 euro per kopf). :)
Az ülőhelyek egy jó része úgy van kialakítva, hogy teljesen a pálya mellett vannak, vagy épp a között, így az ott ülők közvetlenebb részesévé válnak asz eseményeknek, potom 100-120 euroért :)
Idekint még ma is nagyon nagy a sikere, 22 éve játszák Bochumban, ha jól emlékszem, és tényleg egyedülálló dolog.
Ja, hogy értsétek, elmondom, miről szól a történet.
Van egy kiscsávó, aki még késő este is a játékvonataival játszana, de anyukája elküldi aludni. És a gyerek elkezd álmodni, ez az álom kel valójában életre. Azt álmodja, hogy a vonatai életre kelnek és az évszázad legnagyobb versenyére készülnek. Felsorakoznak a vonatfajták: a régi jó gőzmodony, a modernebb, Elvis-diesel, a német ICE és a szuper Electra, az elektronikus. Ők versenyeznek. Így mindezt a színészek görkoriban játszák, plusz tök jó kosztümökben.
A "poént" nem lövöm le, hátha egyszer eljuttok Bochumba, vagy a Brodway-re és megnézitek! :)
A napunk a jól megérdemelt, minimum fél 10-ig alvással kezdődött. Aztán szépen megreggeliztünk és mentünk vásárolni. Belőlem újból kibújt a stylist, és anyunak hordtam a fülkébe a ruhadarabokat, h. próbáljon, különben soha sem tenné :). Sikerrel jártunk, és bele is éheztünk a nagy vásárlásba, ezért kitaláltuk, hogy megebédelünk az üzlettel szemben lévő grill étteremben. Jónak ígérkezett a kínálat, Schnitzel minden mennyiségben és feltéttel. Rendeltünk is: Raben egy Hawaii Schnitzelt én meg egy Zigeunert. Elsőnek hozták is a hozzá való salátákat, háát, érdekes volt. Majd jött az étel. Ezek már átértelmezték rendesen az érdekes szót, de azt hiszem, anyu kajája volt a nyerő. Az én Zigeunerem abból állt, hogy vmi thai szósszal (baszott édes volt) leöntötték a rántott húst, ami ezt a löttyöt jó magába szívva egészen gusztustalan állagot vett fel a végére. Annyira nem volt rossz, csak nagyon nem erre az ízvilágra számítottam. Édesanya schnitzele a következőképp' nézett ki: hús, rajta az ananász, azon egy holland szósz (ez ugye vmi sajtalapból készül) ÉS, most figyeljetek: koktélcseresznye az ananász közepébe szúrva!!! Mert ha paradicsom lett volna, oké, na de koktélcseresznye?! :D Én nem értem a németek ízvilágát!!!
Bekajáltuk a nagyját, de megállapítottuk, legközelebb, bárhol is eszünk, a schnitzelt önmagában, natúr kérjük felszolgálni!
Ezután beindultunk Dortmundba, csomagostul a kávézóba. Itt ejtettünk egy kis kávé pihit, beszélgettem Mariettával, Az Ügyről is. Az Ügy, amit még így nyilvánosan nem is írtam, az az, hogy feljelentett valaki, hogy besegítettem. Nem részletezem, nehogy még a végén elővegyenek, de a lényeg, a teljes nevem alapján tették a feljelentést. A dologból nem lett semmi, mert bizonyítani tudták az ellenkezőjét. Nekem csak egy ember jutott eszembe, aki ennyire kedveskedne velem. Igen, a koszmaca. A ketchup-os ügy után ez szinte száz százalék! Úh. valószínű, immáron csak az ösztöndíjamból gazdálkodom.
A cuccainkat ott hagytuk és nekiindultunk a pályaudvarnak. Bochumban jól eligazodtam, anya a "zseni" kifejezést használta talán rám :), mert hát annyira jó vagyok térképből :D (nem, utánanéztem a megállóknak) Követve egy családot, akik szintén oda tartottak, meg is érkeztünk futólépésben a színházhoz.
No, a színházra visszatérve: irtó jól néz ki belülről is, mint egy pályaudvar, úgy van kialakítva: a "vonatokat" jelző táblán a színészek neve, rendezők stb pörögnek, a ruhatár, mint egy pályaudvari csomagmegőrző, szóval klassz. Nem sok idő volt nézelődni, na meg kb. 800 ember volt ott.
A színház belseje óriási, a szó összes értelmében. Jó szőke nős voltam a jegyünkkel kapcsolatban: mindenképp fel akartam állíttatni a jegyszedővel a "szerintem a helyünkön ülő" embereket, arra nem gondoltam, hogy az egyes szék legbelül, a falnál lesz. :D A helyünk szerintem elég jó volt. Meg kell mondjam, második legolcsóbbat vettem (így is 55 euro per kopf). :)
Az ülőhelyek egy jó része úgy van kialakítva, hogy teljesen a pálya mellett vannak, vagy épp a között, így az ott ülők közvetlenebb részesévé válnak asz eseményeknek, potom 100-120 euroért :)
Idekint még ma is nagyon nagy a sikere, 22 éve játszák Bochumban, ha jól emlékszem, és tényleg egyedülálló dolog.
Ja, hogy értsétek, elmondom, miről szól a történet.
Van egy kiscsávó, aki még késő este is a játékvonataival játszana, de anyukája elküldi aludni. És a gyerek elkezd álmodni, ez az álom kel valójában életre. Azt álmodja, hogy a vonatai életre kelnek és az évszázad legnagyobb versenyére készülnek. Felsorakoznak a vonatfajták: a régi jó gőzmodony, a modernebb, Elvis-diesel, a német ICE és a szuper Electra, az elektronikus. Ők versenyeznek. Így mindezt a színészek görkoriban játszák, plusz tök jó kosztümökben.
A "poént" nem lövöm le, hátha egyszer eljuttok Bochumba, vagy a Brodway-re és megnézitek! :)
2011. március 16., szerda
Wir graturielen Dir Geburtstagskind
Közelebb kerültem a harminchoz, ez valami borzalom! Általános iskolásként azt terveztem, hogy 25 évesen férjhez megyek, 26 évesen már lesz egy fiam, rá két évre meg egy lányom. Természetesen a férjem roppant jóképű, intelligens és családszerető ember, aki mindent megtesz a családjáért. No, aztán most itt vagyok 30-4 évesen Németországban, ohne Mann, ohne Kinder... Pánikba is eshetnék, de nyugtatom magam, hogy nagyon felgyorsult a világ, a nők 30 évesen szülnek először, és az intelligens, jóképű, családszerető férfiak kihaltak, de minimum elbújtak valami bunkerbe. :)
Az évek során kevésbé izgul az ember a születésnapját illetően, de amikor másoknak eszébe jut, hogy világra jött, az nagyon jó érzéssel tölti el. (köszönöm mindenkinek, noch einmal)
Az "ünneplés" az iskolában kezdődött: kaptam a kollégáktól egy nagy csokor tulipánt, és egy Ständchen-t (szerenád). Ez egy nagyon jó szokásuk, hogy minden születésnapost így köszöntenek. Én vittem a kakaós sütit, amit amúgy meg sem kóstoltam itthon, úh. lövésem sem volt, mit adok a szájukba, de a nap végére üresek voltak a tányérok és a kukában nem láttam sütimaradékot :)
A második mosolyt csaló pillanatot a másodikosoktól kaptam. Vittem nekik Mutterka által hozott rudikat ajándékba, és mielőtt odaadhattam volna, szólt nekik Frau Grothe, hogy ma van egy Geburtstagskind :) Úh. énekeltek nekem egyet. Olyan aranyosak voltak, ahogy mosolyogtak rám - talán szeretnek?! :) Így a túró rudit átneveztem születésnapi ajándéknak ;), de nekik valójában teljesen mindegy volt az ok, csak ehessék! Azt hiszem Magyarország egyenlővé vált a túró rudival.
Itthonra vendégeket vártam(unk): Mariont és Jenst, Noémit, anyukáját és Giulio-t, Timo-t, akivel egyszer találkoztam Noémiéknél, valamint Swaantjét és Andriskát is meghívtam. Kedvenc lakótársnőmet "csak" azért nem, mert hát nem volt itthon, hogy meghívhassam (hehe). (Jens azonban dolgozott, nem tudott jönni)
Jó kis színes csapat lett, szerintem jól érezték magukat, mert fél 11-ig eltartott a vacsorás-beszélgetés. A menü rakott krumpli volt és Käsekuchen. Noémi hozott almás rétest, anya meg sütött még sajtos rudakat is. Fejedelmi vacsora volt, kérem.
K. -hála a jó égnek- akkoriban ért haza, mikorra már készült haza a társaság. Bizonyára így sem nézte jó szemmel, hogy merészeltem vendégeket fogadni. Azzal honorálta a dolgot, hogy a lehető összes cipőmbe, sőt, hosszú szárú csizmámba ketchupot öntött. Lehet, ha egyedül vagyok, már a sitten ülnék, mert kb. elvágtam volna (nem is helyes a múlt idő) a torkát. Másnap még beszólt anyának, mikor merészelt akkor a fürdőben lenni, amikor neki is épp oda kellett mennie, hogy "még én is itt lakom"! Egy igaz Arschloch!
Másnap, amikor édesanyám lett egy évvel öregebb, az iskolában töltöttük a napunk nagy részét. Csütörtök, tehát AG nap.
Reggel bicóval mentünk iskolába. Szegény anya, nagyon büszke vagyok ám rá(d), hogy végig tekerted az utat, még ha új tüdőt is kellett igényelni a transzplantációs klinikán. Valamikor bizonyára említettem, hogy anyunak is mostanság van a szülinapja, és Göbble-Küpple emlékezett is rá, így felszólította a tanári kart, hogy akkor most éneklünk! :) Úgyhogy anyát is felköszöntötte a szünetben összeverbuválódott tanári kórus.
Szegénynek a napja amúgy a sütéssel és főzéssel telt. A magyar AG-n lángost csináltunk a kölkökkel, aminek nagy keletje lett, és láthatóan ízlett nekik. A maradékot kisütötte anya a tanároknak, úh. olajszagban úszott a két épület. Igazi hungarikum volt! ;)
Koch-Back AG-n rakott krumpli volt a menü, amit befaltak a kölkök, (szerintem) köszönhetően a szalonnának és a magyar kóbásznak, hejj! Szegény Ozughan (ejtsd: Oszán) ezt kevésbé élvezhette a vallása miatt, mert hát sertés, az mindenben van. De ízlett neki a csökkentett üzemmódú rakott krumpli is. :)
Délutánra Unnát terveztük be, de én ki voltam a napi rohangálástól és mind emellett undorító volt az idő (szél és eső... pfui), úh. egy gyors városnézés (Fachwerkhaus, Fachwerkhaus...) és egy kávézás után majd 7 euroért jüttünk haza S-Bahnnal. Az agyam már kihagyott, mert teljsesen elfelejtettem, hogy bicóval elől vagy hátul lehet felszállni. Jött is a Biztonsági bácsi, úgy 60 biztos volt, hogy fáradjunk előre. Nyomogatom a kezébe a jegyeket, mondja, h. nem az kell neki! Nem értettük elsőre, mégis mi a baja. Na, ezzel, és hogy NEM németül beszéltünk, kiérdemeltük megtisztelő figyelmét, pontosabban megfigyelmét! :) Szépen megmutatta, hogy kell utaztatni a bringákat, majd elment, de nem sokkal rá visszatért ez Erősítéssel, egy szintén 60 feletti Jackie Channel. Hát ha éreztétek már magatokat prédának, akkor ez olyan volt. Ott ültünk a lekötözött biciklikkel szemben, balunkon a két security-tyal, akik rendületlen végezték a munkájukat. Megkérdezték, hol akarunk leszállni. Mondtam. Az csak kettőre van már, mondja Security 1. Tudom, felelem. Gondolom nem nézte ki már belőlem, hogy tisztában vagyok vele, hol akarunk leszállni. Persze, kioldozta az áldozatokat (bicók) és azért megkérdezte, oroszok vagyunk-e. Bizonyára azért tartottak szemmel, mert féltek, hogy bomba van a csomagunkban. Bár nem tudom elképzelni, hogy hatástalanítják. gázspray-vel?! Feleltük, hogy nem, magyarok. Á, mondja felcsillanó szemmel: gulyás, puszta, Balaton. Kényszer mosolyogtam, és helyeseltem.
Majd készségesen lesegítettek és szép estét kívántak nekünk. Gondolom azóta is büszkén mesélik a klubban, hogy sikerült megvédeni hazájukat a két magyar terroristanőtől.
Az évek során kevésbé izgul az ember a születésnapját illetően, de amikor másoknak eszébe jut, hogy világra jött, az nagyon jó érzéssel tölti el. (köszönöm mindenkinek, noch einmal)
Az "ünneplés" az iskolában kezdődött: kaptam a kollégáktól egy nagy csokor tulipánt, és egy Ständchen-t (szerenád). Ez egy nagyon jó szokásuk, hogy minden születésnapost így köszöntenek. Én vittem a kakaós sütit, amit amúgy meg sem kóstoltam itthon, úh. lövésem sem volt, mit adok a szájukba, de a nap végére üresek voltak a tányérok és a kukában nem láttam sütimaradékot :)
A második mosolyt csaló pillanatot a másodikosoktól kaptam. Vittem nekik Mutterka által hozott rudikat ajándékba, és mielőtt odaadhattam volna, szólt nekik Frau Grothe, hogy ma van egy Geburtstagskind :) Úh. énekeltek nekem egyet. Olyan aranyosak voltak, ahogy mosolyogtak rám - talán szeretnek?! :) Így a túró rudit átneveztem születésnapi ajándéknak ;), de nekik valójában teljesen mindegy volt az ok, csak ehessék! Azt hiszem Magyarország egyenlővé vált a túró rudival.
Itthonra vendégeket vártam(unk): Mariont és Jenst, Noémit, anyukáját és Giulio-t, Timo-t, akivel egyszer találkoztam Noémiéknél, valamint Swaantjét és Andriskát is meghívtam. Kedvenc lakótársnőmet "csak" azért nem, mert hát nem volt itthon, hogy meghívhassam (hehe). (Jens azonban dolgozott, nem tudott jönni)Jó kis színes csapat lett, szerintem jól érezték magukat, mert fél 11-ig eltartott a vacsorás-beszélgetés. A menü rakott krumpli volt és Käsekuchen. Noémi hozott almás rétest, anya meg sütött még sajtos rudakat is. Fejedelmi vacsora volt, kérem.
K. -hála a jó égnek- akkoriban ért haza, mikorra már készült haza a társaság. Bizonyára így sem nézte jó szemmel, hogy merészeltem vendégeket fogadni. Azzal honorálta a dolgot, hogy a lehető összes cipőmbe, sőt, hosszú szárú csizmámba ketchupot öntött. Lehet, ha egyedül vagyok, már a sitten ülnék, mert kb. elvágtam volna (nem is helyes a múlt idő) a torkát. Másnap még beszólt anyának, mikor merészelt akkor a fürdőben lenni, amikor neki is épp oda kellett mennie, hogy "még én is itt lakom"! Egy igaz Arschloch!
Másnap, amikor édesanyám lett egy évvel öregebb, az iskolában töltöttük a napunk nagy részét. Csütörtök, tehát AG nap.
Reggel bicóval mentünk iskolába. Szegény anya, nagyon büszke vagyok ám rá(d), hogy végig tekerted az utat, még ha új tüdőt is kellett igényelni a transzplantációs klinikán. Valamikor bizonyára említettem, hogy anyunak is mostanság van a szülinapja, és Göbble-Küpple emlékezett is rá, így felszólította a tanári kart, hogy akkor most éneklünk! :) Úgyhogy anyát is felköszöntötte a szünetben összeverbuválódott tanári kórus.
Szegénynek a napja amúgy a sütéssel és főzéssel telt. A magyar AG-n lángost csináltunk a kölkökkel, aminek nagy keletje lett, és láthatóan ízlett nekik. A maradékot kisütötte anya a tanároknak, úh. olajszagban úszott a két épület. Igazi hungarikum volt! ;)
Koch-Back AG-n rakott krumpli volt a menü, amit befaltak a kölkök, (szerintem) köszönhetően a szalonnának és a magyar kóbásznak, hejj! Szegény Ozughan (ejtsd: Oszán) ezt kevésbé élvezhette a vallása miatt, mert hát sertés, az mindenben van. De ízlett neki a csökkentett üzemmódú rakott krumpli is. :)
Délutánra Unnát terveztük be, de én ki voltam a napi rohangálástól és mind emellett undorító volt az idő (szél és eső... pfui), úh. egy gyors városnézés (Fachwerkhaus, Fachwerkhaus...) és egy kávézás után majd 7 euroért jüttünk haza S-Bahnnal. Az agyam már kihagyott, mert teljsesen elfelejtettem, hogy bicóval elől vagy hátul lehet felszállni. Jött is a Biztonsági bácsi, úgy 60 biztos volt, hogy fáradjunk előre. Nyomogatom a kezébe a jegyeket, mondja, h. nem az kell neki! Nem értettük elsőre, mégis mi a baja. Na, ezzel, és hogy NEM németül beszéltünk, kiérdemeltük megtisztelő figyelmét, pontosabban megfigyelmét! :) Szépen megmutatta, hogy kell utaztatni a bringákat, majd elment, de nem sokkal rá visszatért ez Erősítéssel, egy szintén 60 feletti Jackie Channel. Hát ha éreztétek már magatokat prédának, akkor ez olyan volt. Ott ültünk a lekötözött biciklikkel szemben, balunkon a két security-tyal, akik rendületlen végezték a munkájukat. Megkérdezték, hol akarunk leszállni. Mondtam. Az csak kettőre van már, mondja Security 1. Tudom, felelem. Gondolom nem nézte ki már belőlem, hogy tisztában vagyok vele, hol akarunk leszállni. Persze, kioldozta az áldozatokat (bicók) és azért megkérdezte, oroszok vagyunk-e. Bizonyára azért tartottak szemmel, mert féltek, hogy bomba van a csomagunkban. Bár nem tudom elképzelni, hogy hatástalanítják. gázspray-vel?! Feleltük, hogy nem, magyarok. Á, mondja felcsillanó szemmel: gulyás, puszta, Balaton. Kényszer mosolyogtam, és helyeseltem.
Majd készségesen lesegítettek és szép estét kívántak nekünk. Gondolom azóta is büszkén mesélik a klubban, hogy sikerült megvédeni hazájukat a két magyar terroristanőtől.
2011. március 15., kedd
A Látogatás - Soest és kedd
 |
| Vrithof |
 |
| Großer Teich |
 |
| Gasse |
Erősen gondolkodom, úgy két napja, hogy mi is történt kedden, de valójában semmi extrém. Én mentem iskolába, anyukám itthon heverészett, elmosogatott meg "társalgott" kedvenc lakótársnőmmel ;). Mikor hazaértem, szépen összeszedegettük, hogy mit akarunk főzni holnap, meg azután a szakkörökön, majd felkerekedtünk, és eltekertünk a lidl-be. Jól megrakodva jöttünk haza. És már elég későre járt, úh. nem mentünk se Dortmunba, se sétálni, hanem nekiálltunk megsütni másnapra a kollégűknak szánt Mama-féle kakaóst. Nyammm...
2011. március 14., hétfő
A Látogatás - Aachen és Maastricht
Hamar eltelt édesanyám itt léte, és sok-sok minden zajlott le az elmúlt napokban. Akkor kronológiailag:
Aachen
Vonattal mentünk, ugyebár. Engem szívat a DB: azt már tudtam, még a szeptemberi Bochum-afféromból kifolyólag, hogy a Monatskarte-m csak regionális vonatokra érvényes. Ki is szemeltünk egyet, amivel átszállás nálkül eljuthatunk Aachenbe. Jön a kaller, adom a jegyem, majd közli, hogy ugye tudjuk, hogy át kell szállnunk, mert hogy ez a vonat Köln-ön keresztül megy Aachenbe, és Köln meg Bonn és környékükre nem érvényes a bérletem, mert az kiesik ebből a régióból bla bla. Na frankó. Düsseldorfban leszálltunk és átszálltunk a másik Regional Zugra, a már jóra.
A szállásunk nagyon jó volt. Eredetileg rendeltem reggelit is hozzá, de láttuk, hogy meg tudjuk egyszerűen és kicsit olcsóbban is oldani, így lemondtam, semmi gond nem volt vele.
Sajnos roppant hideg volt aznap, így "csak" a belvárost jártuk körbe, ez is 3 órás lett így. Anyu által kiszemelt kutakat egyet sem tudtunk megnézni, mert még a tél miatt be voltak deszkázva. Bár jót poénkodtunk rajta, hogy le kéne mind fotózni :D Aachenben már zajlott a karnevál, de még csak sátras-részeges variációban, nem volt vonulás vagy ilyesmi. Este már kezdett kijönni rajtam a nátha, de bevágtam egy jó nagy adag forró (zacskós) levest és vagy fél liter borsmentateát, bevettem C.vitamint, megettem egy kiwit, valamint anya maxra felcsavarta lehető összes helyiségben a radiátort, így szauna volt egész éjjel, de hatásos lehetett, mert másnapra nem jött ki rajtam a dolog.
Aachen
Vonattal mentünk, ugyebár. Engem szívat a DB: azt már tudtam, még a szeptemberi Bochum-afféromból kifolyólag, hogy a Monatskarte-m csak regionális vonatokra érvényes. Ki is szemeltünk egyet, amivel átszállás nálkül eljuthatunk Aachenbe. Jön a kaller, adom a jegyem, majd közli, hogy ugye tudjuk, hogy át kell szállnunk, mert hogy ez a vonat Köln-ön keresztül megy Aachenbe, és Köln meg Bonn és környékükre nem érvényes a bérletem, mert az kiesik ebből a régióból bla bla. Na frankó. Düsseldorfban leszálltunk és átszálltunk a másik Regional Zugra, a már jóra.
A szállásunk nagyon jó volt. Eredetileg rendeltem reggelit is hozzá, de láttuk, hogy meg tudjuk egyszerűen és kicsit olcsóbban is oldani, így lemondtam, semmi gond nem volt vele.
Sajnos roppant hideg volt aznap, így "csak" a belvárost jártuk körbe, ez is 3 órás lett így. Anyu által kiszemelt kutakat egyet sem tudtunk megnézni, mert még a tél miatt be voltak deszkázva. Bár jót poénkodtunk rajta, hogy le kéne mind fotózni :D Aachenben már zajlott a karnevál, de még csak sátras-részeges variációban, nem volt vonulás vagy ilyesmi. Este már kezdett kijönni rajtam a nátha, de bevágtam egy jó nagy adag forró (zacskós) levest és vagy fél liter borsmentateát, bevettem C.vitamint, megettem egy kiwit, valamint anya maxra felcsavarta lehető összes helyiségben a radiátort, így szauna volt egész éjjel, de hatásos lehetett, mert másnapra nem jött ki rajtam a dolog.
Mutterka és az Aachener Dom
Maastricht
Maastrichtba másnap reggel mentünk. A csomagunkat betettük az aacheni pályaudvar egy Schließfachjába, és 16 €-ért oda-vissza megvolt a jegyünk. Maastricht felé közeledve kezdett (nekem) vidékivé válni a táj, ami szebb és kedvesebb számomra, mint a nagyváros. Patakocska folydogált a házak között, amik elvétve voltak csak. Szép volt.
A vonaton is, de megérkezve Maastricht pályaudvarára már karneváli zene és hangulat fogadott. Láttuk a készülődést a felvonulásra, és később meg is tudtuk, hogy tényleg lesz is. Úgy gondoltuk, hogy addig lezavarjuk a városnézést, aztán megnézzük a felvonulást. Ez a tervünk óráról órára, de inkább percről percre kezdett meghiúsulni, mert egyre nőtt a tömeg mindenfelé. Végül nem vártuk be a felvonulást, mert rengetegen voltak, és lépni nem lehetett. Csomóan meg babával, vagy épp babakocsival jöttek ki, nem épek, az tuti!
A város nagyon szép, és rendezett. Sok mindent nem láttunk, főleg, mert be voltak zárva, valamint, nekem a kedvem is elment a tömegen való átmászás után. :) Úgy gondoltuk, azon a hídon megyünk vissza a pályaudvarra, amelyiken jöttünk - majd mikor szembe találtuk magunkat a Tömeggel, átpártoltunk a másik hídra. :) Onnan sikerült azt a szép színes fejecskékkel teli képet készítenem a másik hídról :)
A maastricht-i Restiben bedobtunk még egy-egy kávé-cappucinot és egy-egy bazi szar, geil almás süteményt, mert hát anya mindenképp' Kaffe und Kuchenre vágyott már :) De legalább a cukra nem esett le :)
2011. március 7., hétfő
Photos
Kedves Blogkövetők!
Majd valamikor írok is a kirándulásainkról, de egyelőre csak képekkel tudok szolgálni, amikhez rövidebb képaláírásokat is fűztem.
Az aacheni képek már elérhetők a képek link alapján, Maastricht és Soest még feltöltés alatt, de folyamatban! :)
Kellemes napsütést mindenkinek!
Majd valamikor írok is a kirándulásainkról, de egyelőre csak képekkel tudok szolgálni, amikhez rövidebb képaláírásokat is fűztem.
Az aacheni képek már elérhetők a képek link alapján, Maastricht és Soest még feltöltés alatt, de folyamatban! :)
Kellemes napsütést mindenkinek!
2011. március 4., péntek
Karnevalfeier
Tegnap sor került iskolai karneválozásra, méghozzá egy Kinder(spiel)halle-ban. Ez egy nagy csarnok, olyan játszóház szerű, de egyben görkoripálya is, csak XXL-ben. Nem tudom, van-e ilyen odahaza, én nem vagyok ebben túl jártas. A gyerekek hozhatták magukkal a rollerjüket, egykerekűjüket, görkorit, X-boardot, és élvezhették a sok mászófalat, mászótornyot, focipályát, ugrálóvárat, meg a animátor feladatait. Jó volt, mi tanárok mondjuk szétfagytunk, mert nagyon hideg volt bent. Persze, csak görkorit kellett volna húzni, aztán menni egy-két kört, már nem fáztunk volna. De eljött az idő, amikor én is beálltam ilyen rohangálós játékokba, főleg, hogy kevésbé fázzak.
 | ||
| Indián Alessia, Pipi Jessica és Vámpír Tabea a 2a-ból |
 |
| Bertina, a két Praktikantin és Ilka, mint Ampelmann ;) |
 |
| Egy varjú, Biene Frau Heine és Frau Schumacher, als Clown |
 |
| Frau Göbel-Wiemers, mint BVB drukker, Frau Pfützner, akiről nem tudtam megállapítani, mi lehet, Beatrix, Frau Enners-Dauber, mint jamaikai és Frau Lagemann |
 |
| Tauziehen, most már ezt is tudom :) |
 |
| Hiába a drukkolás, a fiúk nyertek :( |
 |
| Makarena |
 |
| mint a verebek... :) |
 |
| A Maszk |
2011. március 2., szerda
Karneval
Ma kiderült, hogy be kell öltözni a holnapi gyerekkarneválra. Na, hazafelé menet gyűjtögettem a költséghatékony ötleteket. Vettem egy fekete parókát és vadásztam egy Hexenhut-ot, gondoltam, feketébe öltözve, van egy piros-fekete csíkos harisnyám, tök jó lesz, fekete ruhadarabjaim meg vannak (miniszoknya, felső). Közben megláttam egy fekete boát is pár euróért, gondoltam, ha nem is most, a jövőben jó lesz valamire. Aztán idővel arra is rájöttem, hogy a feketéből sok mindent ki lehet hozni. Úh. most még a fekete macska és a varjú is felkerült a listámra, főleg, hogy a varjúhoz jól használható a tollas boa ;) (na meg talán legyőzöm az undorom ezzel a döggel szemben )
A mai nap jól telt, bár nem gondoltam, hogy beérek a suliba. Ma már negyed nyolckor tudtam kiverni magam az ágyból, DE csináltam kaját, mert már akkor nagyon éhes voltam. Tekertem a suliba ezerrel, pont becsengetésre estem be..., de beértem :) Hazafelé a nagy kosztümhajhászás közben betalált egy vénember. Annyira undorító volt. Azzal kezdődött, hogy mikor felszálltam a villamosra, ott cuppogott nekem. Ránéztem azzal a kedves nézésemmel, üzenve, hogy ezt fejezze be, de rögtön. Hát nem sikerült. Végig stírölt, meg tényleg cuppogot, valami undorítóan. Na, persze, hogy egy megállóban szállt le velem. Majd mikor elhaladtam mellette, mert hát mondom, volt vagy 70, persze, hogy fürgébb vagyok, elkezdett füttyögni. Én meg hátrafordultam, azt bemutattam neki. :D Tudom, nem szép dolog, de nagyon undorító volt már, ahogy viselkedett.
Na, készülődöm, legyártom a jelmezem ;)
Majd igyekszem képekkel szolgálni a holnapról, főleg, hogy Beatrix minnie mouse lesz :D Állati!
A mai nap jól telt, bár nem gondoltam, hogy beérek a suliba. Ma már negyed nyolckor tudtam kiverni magam az ágyból, DE csináltam kaját, mert már akkor nagyon éhes voltam. Tekertem a suliba ezerrel, pont becsengetésre estem be..., de beértem :) Hazafelé a nagy kosztümhajhászás közben betalált egy vénember. Annyira undorító volt. Azzal kezdődött, hogy mikor felszálltam a villamosra, ott cuppogott nekem. Ránéztem azzal a kedves nézésemmel, üzenve, hogy ezt fejezze be, de rögtön. Hát nem sikerült. Végig stírölt, meg tényleg cuppogot, valami undorítóan. Na, persze, hogy egy megállóban szállt le velem. Majd mikor elhaladtam mellette, mert hát mondom, volt vagy 70, persze, hogy fürgébb vagyok, elkezdett füttyögni. Én meg hátrafordultam, azt bemutattam neki. :D Tudom, nem szép dolog, de nagyon undorító volt már, ahogy viselkedett.
Na, készülődöm, legyártom a jelmezem ;)
Majd igyekszem képekkel szolgálni a holnapról, főleg, hogy Beatrix minnie mouse lesz :D Állati!
2011. március 1., kedd
Csatlakozási szándékom az Ifjú Mormoták Cserkészcsapathoz
Ugyanis, én nem tudom mi van, de valami őrült mód képtelen vagyok reggel kikelni az ágyból. Eddig ráfoghattam a téli depire, de most már jön a tavasz, ez akkor már a tavaszi fáradtság lenne?! Örök körforgás ez azt hiszem az én életemben: nyáron a nap szívja ki az energiám, ősszel meg a borús idő :D Szóval ma 7kor sikerült kikászálódnom az ágyból, és volt 15 percem arra, hogy összekaparjam magam az útra. Kint olyan köd volt, hogy nem láttam a szomszéd házat, így gondoltam, meg amúgy is, ma csak a buszig bicózom. Még jó hogy volt időm harisnyát húzni, mert rohadt hideg is volt. Szerencsésen elértem még a buszt. Ja, amúgy rendhagyó módon helyettesíteni mentem, különben nem lenne első órám. Tegnap ugyanis - ez annyira vicces - Frau Pfützner megkérdezte Beatrixot, hogy ma tudnék-e az első órában az ő osztályában helyettesíteni. De basszus, miért őt kérdezi? Ott ülök mellette! Komolyan nem értem... Mert ez már a második ilyen eset... Na, végül is magamnak köszönhetem, hogy reggel kelhettem, mert mondtam, hogy persze, bejövök, nem gond. Beatrix felajánlotta, hogy akkor majd egy órával kevesebbet leszek nála. Mondtam, hogy á, ugyan már. Jó hülye vagyok, mi?! :)
A helyettesítésről annyit tudtam, hogy 7 gyerek lesz csak ott, a többit szétdobják a másik két osztályba, valamint, hogy feladatlapot kapnak. No, mit ne mondjak, elvoltam az elején, lövésem sem volt, hogy a feladatlapok számozva vannak, gyerekekre bontva, szóval elküldtem jó párat a nélkül. :D Szeretem az ilyen helyettesítéseket...
A nap további része szokványos volt. Süleyman két napja hisztizik nekem, hogy ő utálja ezt az írást, és hogy ez egy szar, és unalmas. Mindemellett így bizonyára én vagyok a szemében a gonosz boszorka, aki erre kényszeríti. Hogy mentsem kicsit magam, mindig elmondom neki, hogy engem megkértek, hogy ezt csináljam veled. Szóval elég szarul telnek azok az órák, mert 2 percenként kérdi, meddig kell csinálni és mindig elmondom, hogy az egész oldalt. És kétpercenként kérdi azt is, hogy még mennyi idő van hátra? Mert hogy ezt ő nem tudja befejezni addig és dúl-fúl.Én meg igyekszem türelmesen válaszolni, és elmagyarázni neki, hogy MOST EZT KELL CSINÁLNOD! :)
Vasárnap jöttek Koszcsirke szülei, izzott a levegő. Persze odajött a nő bemutatkozni, a faszi is, aki nem az apja, én illedelmesen, kedvesen köszöntem, mosolyogtam, de kb. nyársaltak a szemükkel. Gondolom egy szarnak vagyok beállítva. Úgyhogy anyukám, te is szórd a lángokat majd a szemedből és úgy szoríts vele kezet, hogy bepisiljen! :)
Na, aztán amire majdnem ugrottam, de mélyeket lélegeztem az tegnap történt. Vasárnap sütöttem végül Giulionak rizskochot, mert ahhoz minden hozzávalóm volt, úgy ahogy. ;) Elmosogatni nem volt időm az auflaufformot, így ott hagytam, hogy majd ha visszajöttem. Mire hazaértem, ragyogott a lakás, elmosogatva minden, átrendezve. Gondoltam, kedves mami alkotott. Másnap, mikor jöttem haza pont kint volt a konyhában és megköszöntem, hogy elmosogtatott, valamint mondtam, hogy nem kellett volna, mert ez az én dolgom. Erre ő: tudja (magázva szólt hozzám), egy WG-ben néha el lehet mosogatni a másik helyett. Pumpa fel. Válaszoltam: igen, néha el lehet. (magamban meg hozzátettem, hogy ezt esetleg elmesélhetné a kedves kislányának is, meg hogy egy WG-ben illik megkérdezni, vagy szólni, ha elhasználjuk valakinek valamijét) Anyukád!
Ma már nem láttam őket, azt hiszem csak ilyen villámlátogatás volt. Ó, pedig milyen családi hangulat lett volna, ha anya te is itt vagy akkor :D
A szobámban igyekszem helyet csinálni, mert kb. belépni nem lehet. Mint valami hörcsög, úgy élek már: mindent összegyűjtöttem bent, van még szaloncukor is, azt igyekszem szétosztogatni a kölkök között még, mert nekem már mérgezésem van tőle, azt hiszem.
Viszont az Ifjú Mormoták kézikönyve szerint, illik délutáni pihenőt tartani agyunk fittsége érdekében (najó, ezt lehet csak az én példányom tartalmazza :))
Csók és ölelés nektek!
A helyettesítésről annyit tudtam, hogy 7 gyerek lesz csak ott, a többit szétdobják a másik két osztályba, valamint, hogy feladatlapot kapnak. No, mit ne mondjak, elvoltam az elején, lövésem sem volt, hogy a feladatlapok számozva vannak, gyerekekre bontva, szóval elküldtem jó párat a nélkül. :D Szeretem az ilyen helyettesítéseket...
A nap további része szokványos volt. Süleyman két napja hisztizik nekem, hogy ő utálja ezt az írást, és hogy ez egy szar, és unalmas. Mindemellett így bizonyára én vagyok a szemében a gonosz boszorka, aki erre kényszeríti. Hogy mentsem kicsit magam, mindig elmondom neki, hogy engem megkértek, hogy ezt csináljam veled. Szóval elég szarul telnek azok az órák, mert 2 percenként kérdi, meddig kell csinálni és mindig elmondom, hogy az egész oldalt. És kétpercenként kérdi azt is, hogy még mennyi idő van hátra? Mert hogy ezt ő nem tudja befejezni addig és dúl-fúl.Én meg igyekszem türelmesen válaszolni, és elmagyarázni neki, hogy MOST EZT KELL CSINÁLNOD! :)
Vasárnap jöttek Koszcsirke szülei, izzott a levegő. Persze odajött a nő bemutatkozni, a faszi is, aki nem az apja, én illedelmesen, kedvesen köszöntem, mosolyogtam, de kb. nyársaltak a szemükkel. Gondolom egy szarnak vagyok beállítva. Úgyhogy anyukám, te is szórd a lángokat majd a szemedből és úgy szoríts vele kezet, hogy bepisiljen! :)
Na, aztán amire majdnem ugrottam, de mélyeket lélegeztem az tegnap történt. Vasárnap sütöttem végül Giulionak rizskochot, mert ahhoz minden hozzávalóm volt, úgy ahogy. ;) Elmosogatni nem volt időm az auflaufformot, így ott hagytam, hogy majd ha visszajöttem. Mire hazaértem, ragyogott a lakás, elmosogatva minden, átrendezve. Gondoltam, kedves mami alkotott. Másnap, mikor jöttem haza pont kint volt a konyhában és megköszöntem, hogy elmosogtatott, valamint mondtam, hogy nem kellett volna, mert ez az én dolgom. Erre ő: tudja (magázva szólt hozzám), egy WG-ben néha el lehet mosogatni a másik helyett. Pumpa fel. Válaszoltam: igen, néha el lehet. (magamban meg hozzátettem, hogy ezt esetleg elmesélhetné a kedves kislányának is, meg hogy egy WG-ben illik megkérdezni, vagy szólni, ha elhasználjuk valakinek valamijét) Anyukád!
Ma már nem láttam őket, azt hiszem csak ilyen villámlátogatás volt. Ó, pedig milyen családi hangulat lett volna, ha anya te is itt vagy akkor :D
A szobámban igyekszem helyet csinálni, mert kb. belépni nem lehet. Mint valami hörcsög, úgy élek már: mindent összegyűjtöttem bent, van még szaloncukor is, azt igyekszem szétosztogatni a kölkök között még, mert nekem már mérgezésem van tőle, azt hiszem.
Viszont az Ifjú Mormoták kézikönyve szerint, illik délutáni pihenőt tartani agyunk fittsége érdekében (najó, ezt lehet csak az én példányom tartalmazza :))
Csók és ölelés nektek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)