Weihnachtsmarkt, terrorveszély és a "Ceasar-kutya"

Igen rég írtam már, de pár napja gondoltam bele, hogy lassan november vége van. Nem tudom, mikor szaladt el így az idő, és hogy én mégis hol voltam, hogy észre sem vettem. A nem írásomnak oka lehet az is, hogy kevesebbet jutottam el odáig, hogy az e-mailek és közösségi hálók csekkolása után még írni is legyen időm. Dolgozom ... Úgyhogy suliból rögtön oda szoktam menni, és olyan 8-9 felé érek haza, ekkor már csak arra van energiám, hogy még nagyjából összepakoljak másnapra, mert 6kor már kelni kell. Másik oka, hogy nem írtam, talán az lehet, hogy mostanra már minden megszokottá vált: nem érdekes már annyira az, hogy Fachwerkhausokat látok, vagy hogy az iskolában milyen más a rendszer. Természetesen biztos akad még felfedezni való, csak odáig nem jutok :)

5 napja megnyitott a Weihnachtsmarkt, és 5 napja kellett volna hírt kapnom, hogy maradok-e tovább, vagy sem. Ma kaptunk egy mailt, hogy ezzel nem tudtak foglalkozni, mittudomén milyen bajok miatt, de HAMAROSAN értesítenek. Ez a hamarosan azt hiszem elég szubjektív fogalom, így nem reménykedem abban, hogy a héten talán lesz ebből bármi is. Mindemellett Marion és a suli is kétnapi rendszerességgel érdeklődik a meddig? felől.
 De a Weihnachtsmarktra visszatérve: nagyon nagy, és rengeteg (már most) az ember. Vagy 5km-en keresztül ehetsz haltól kezdve kolbászig mindent, sőőt még felmosólapokat is lehet kapni a ringlispiellel szemben. :D Egészen búcsú hangulata van az embernek a sok hintától, meg a szivárványszínben pompázó karácsonyi műházikóktól, ahol vagy épp a Mikulás bújuk be a kéményen és a feje már a másikon jön ki, vagy a kékfényű hó csúszik le a háztetőről. Giccsparádé XXL-ben.

Aztán egyik nap bezsélgettünk Katharinával, mert hogy mindig erősen hangoztatja, hogy majd ide menjünk meg oda, meg tök jó, de én már csak bólintok, hogy jó, persze, tudom, csak a szája jár: mindig lemondja, ha épp aktuális, vagy elfelejti vagy hasonlók. Így mosolygok neki, azt slussz. Na  a lényeg, hogy a minap is előtört belőle ez a szociális mozzanat, hogy csináljunk valamit a hétvégén. Én mondtam, hogy a Weihanchtsmarkton körbejárhatnánk, mert eddig még csak átsétáltam az egyik kereszteződésén. Erre ő, hogy NEEM, oda most nem lehet menni, mert hogy terrorveszély van, és hogy fokozottan őrzik meg bla bla. Nem igazán értettem, ami nem újdonság, mert szokott cifrákat beszélni. Megint bólintottam, hogy oké, oda akkor nem, de nem igen hittem, amit mond. Már csak amiatt sem, mert - talán nem is írtam még- mikor Marionék kutyavásárlásra adták a fejüket, Katharina is nagyon benne volt az ügyben. Aztán kérdeztem is tőle, hogy ugyan milyen kutyát vesznek: erre pssszst, ez titok, csak Marion meg ő voltak nézegetni, és még nem is biztos hogy lesz, de meglepetés lesz, egy kölyök Ceasar kutya. Jaj, mondom a pici fehér? Igen- mondja K. Na, akkora titok volt, hogy másnap már meg is volt a kutya. :D Én csak 1 hét múlva láttam a kutyát, mikor mentem le lisztet kölcsönözni. Azt mondja Marion: gyere be, itt alszik. Bemegyek, keresem a kis fehér gombócot, sehol nem látom. Mondja Marion, épp alszik, és a kanapéra mutat. Na, a kanapén egy már kifejlettebb (tehát nem kölyök) németjuhász- agár szerű, FEKETE kutya feküdt. :D Ebből kiindulva nem igazán hittem Katharina terrorriadalmának. De aztán mikor jó anyámmal értekeztünk, ő is mondta, így már hihetőbbé vált a dolog. :)


Katharina és a háztartásról lassan egy könyvet írhatnék ám. Nem tudom, ez a lány hogy élte túl, mikor egyedül élt, vagy legalábbis felügyelet nélkül: szerintem a Holdról jött, már lassan mást nem tudok elképzelni. Múlt héten szénné égetett egy edényt. Természetesen az edény volt a szar, mert 5 PERC (!!!) alatt odaégett benne a tej. :D Ez a mániája, hogy feltesz valamit főzni, majd bemegy a szobába, és magára csukja az ajtót. Az meg ott fő, majd ég. Az edény sorsa a kuka lett, azóta sem vett újat. Másnap el is vettem a közös dolgokból a grazi müzlis tálam. Levágnám a haját, ha történne azzal valami! Én este, hát volt már 10 is, arra értem haza, hogy súrolószerbe áztatja az egész főzőlapot. Nem szóltam neki, hogy az nem túl nagy ötlet, mert rászárad. Ott állt vagy 3 órán át, aztán meg mosogatta egy 1 órán át, hogy leszedje. Természetesen a vége az lett, hogy másnap, mikor főzni vagy csupán tiszta edényt szerettem volna a mosogatóról levenni, még át kellett mosnom egy jó párszor, hogy ne kapjak vmi mérgezést a súrolószertől. Megáldott vele az ég.

Megyek főzni, mert a menzakaját lemondtam: nem is annyira finom, hogy azért fizessek, és ha bent eszem, le is késem a buszom, és várhatok 1 órát a következőre.

Pussz mindenkinek, és írjatok, ha van időtök: akár ide, akár mailben.